Kezdőlap Tudomány Nekimentek a ...

Nekimentek a székelyeknek, kirakták őket Magyarországról

Mindössze másfél évtizedig tartózkodott a Magyar Királyság területén, mégis a mai napig komoly szakmai vita folyik a Német Lovagrend szerepéről. Így arról is, hogy végül miért száműzte őket innen II. András (1205-1235); az a király, akit épp a lovagrendek nagy pártfogójaként ismerünk, nem mellesleg pedig az egyetlen magyar uralkodóként keresztes hadjáratot vezetett a Közel-Keletre.

HIRDETÉS

A mindössze bő egy évtizeddel korábban a Szentföldön alapított lovagrendet 1211-ben hívták be az országba, ahol a kunokkal szemben fekvő, lakatlan területként emlegetett dél-erdélyi Barcaságban rendezkedhettek be. Az adománylevélben, amelyet egyes kutatók inkább szerződésként értelmeznek, a rend többek között a határvédelem megszervezéséért, a terület benépesítéséért, a földek feltöréséért, művelés alá vonásáért cserébe számos kiváltságot kapott. Így fából várakat és városokat emelhettek, az ott talált nemesfém (arany és ezüst) egy konkrétan meg nem határozott részével szabadon gazdálkodhattak, valamint megillette őket a szabad bíróválasztás joga. Idővel egyre több kiváltságot szereztek, mind inkább kikerültek a magyar világi és egyházi közigazgatás ellenőrzése alól. Fontos azonban, hogy ezek a jogosítványaik – amelyeket nyolcszáz éve, 1218 tavaszán III. Honorius pápa is megerősített – nem tértek el a másik két, Magyarországon már évtizedekkel korábban megtelepedett nagy lovagrend, a templomosok és johanniták hasonló jellegű kiváltságaitól – igaz velük ellentétben a német lovagok nem országszerte szétaprózott birtoktesteken, hanem egy területi tömbben éltek.

A templomosok nyomában – Első rész: felemelkedés és virágkor | Magyar Hang

Kilencszáz éves minden idők egyik „legtitkosabb” társasága. Két cikkben bemutatjuk, hogyan látja a rend felemelkedését és bukását a történelem-tudomány.

Egy 1222-re keltezett, ám vitatott hitelességű oklevél szerint a király „haragjában visszavette” a lovagoktól a Barcaságot. Végül azonban mégis visszaadta nekik, egyúttal kiváltságaikat megerősítette, és újabbakkal – például sószállítási és kitermelési joggal, a vámmentes közlekedés, és az addigi fa helyett a kőépítkezés lehetőségével – is megtoldotta azokat. A rend közben az épp hatalma csúcsán járó Szentszék különös védelme alá került, miközben egyre több konfliktus alakult ki a király, a világiak, egyháziak és a lovagok között, aminek következményeképp 1225 nyarán II. András katonai erővel lépett fel velük szemben – és kiűzte őket az országból.

A lovagrend negyedik, és korai időszakának talán legmeghatározóbb nagymestere, Hermann von Salza (1210-1239) egy 13. századi ábrázoláson

A lovagrend negyedik, és korai időszakának talán legmeghatározóbb nagymestere, Hermann von Salza (1210-1239) egy 13. századi ábrázoláson

III. Honorius pápa az év októberében már a Német Lovagrend visszahívását követelte a Barcaságba, valamint az okozott károk megtérítésére egy irreálisan magasnak tűnő, ezermárkás (mintegy 233 kilogramm nemesfém) jóvátételt. S hogy a Pápai államnak fontos lehetett a kérdés, azt jól mutatja, hogy Andrást, illetve a trónörököst, a tatárjárást követően a többek között a határvédelmi rendszert korszerűsítő IV. Bélát (1235-1270) III. Honorius utódja, IX. Gergely az események után még kilenc évvel is arról győzködte: fogadják vissza a rendet. A hol békéltető, hol fenyegető hangvételű levelek ellenére apja és fia kitartott a döntés mellett. Diplomáciai szempontból különösen a Bélának írt levelek tűnhetnek pikánsnak, mivel a pápa annál az embernél is próbálkozott, aki épp az egyik szorgalmazója volt a lovagok országból történő kiűzésének.

Noha a keretek adottak, a részletek tekintetében számos kérdést a mai napig nehéz eldönteni. A rend történetének magyarországi szakaszáról az elmúlt harminc évben több összegző anyag is megjelent magyar kutatók tollából. Még 1989-ben Hanzó Lajosnak (1915-1964) egy tanulmánya, majd a lovagrenddel talán a legbehatóbban foglalkozó Pósán László 1996-os monográfiájának egyik fejezete, illetve hat éve a II. András és Székesfehérvár című konferencia kötetében a főleg a johannitákkal foglalkozó Hunyadi Zsolt adott áttekintést a kutatási eredményekről, egyúttal új szempontokat is beemelt a témakör elemzésébe.

A lovagi pénzverés nyomában

Az, hogy a német lovagok dél-erdélyi története még ma is ennyi kérdést, kételyt és bizonytalanságot vet fel, leginkább két okból fakad. Egyrészt, noha a magyarországi ténykedésükről majdnem harminc oklevél tanúskodik, az eseményeket leginkább a pápai, szentszéki nézőpontból figyelhetjük, de azok is csak pillanatfelvételek ellensúlyok nélkül. Nem ismerjük például II. András személyes, közvetlen indítékait sem a betelepítésükről, sem a kiűzésükről. Utóbbinak pedig csak a tényét rögzítik, pontos lefolyásáról, a „hadműveletről” nincsenek részletes leírások. Másrészt, igen kevés a német lovagokhoz köthető kézzel fogható régészeti, tárgyi emlék.

Ennek talán legizgalmasabb szegmense a lovagrendi pénz kérdése. Az 1222-es „újradományozó” oklevélben ugyanis szerepel az a passzus: „Pénzt azonban királyi engedély nélkül nem verhetnek maguknak.” Ezért sokan feltételezték, hogy a rend saját pénzverdét hozott létre. És ugyan későbbről ismerünk lovagrendi érmeket, Erdélyből azonban még egy sem került elő. Gyöngyössy Márton Magyar Pénztörténet 1000-1540 című munkája az esztergomi királyi pénzverde mellett a korban csak a szegedit említi aktív verdeként. II. András ugyanis ekkortájt engedte meg Dezső csanádi püspöknek, hogy verdét üzemeltessen, ahol ugyancsak királyi pénz készült.

A szerzővel folytatott korábbi beszélgetésben a lovagrendi pénzveréssel kapcsolatban Gyöngyössy úgy véli: noha az okleveles anyagból „úgy tűnik, tényleg csak egy lépés lehetett a pénzverde üzemeltetése, amire nem volt engedélyük, viszont ilyen Erdélyben vert lovagrendi pénzt én nem ismerek. Hóman Bálintnál említés sincs a lovagrendi pénzverésről, Réthy László és Huszár Lajos korpuszai sem tartalmaznak ilyen pénzt. A pénzverési tevékenységnek tudomásom szerint ásatási jelenségben megfogható nyoma sincs – ha mégis vertek volna, akkor valamelyik várukban lehetett a műhely.”

A Német lovagrend által vert érem a ma Lengyelországban található Marienburg (Malbork) várából (Fotó: Maciej Jaros/Wikipedia)
A Német lovagrend által vert érem a ma Lengyelországban található Marienburg (Malbork) várából (Fotó: Maciej Jaros/Wikipedia)

Közben ugyan az oklevelek öt várról írnak, amelyek közül az Erdély építészete a 11-13. században című kötetében Entz Géza négyet elvileg beazonosít, ám miként Hunyadi Zsolt megjegyzi: „Eleddig mindössze két erődítményt (Marienburg és Kreuzburg) sikerült több-kevesebb bizonyossággal lokalizálni, de tulajdonképpen a szakma egy része által még ezek is vitatottak.” A várépítkezések ráadásul igen gyors, már-már emberfeletti ütemben zajlottak, és ma is csak találgatni lehet, miként tudtak pár év alatt ilyen látványos eredményeket elérni. A kérdése már csak azért is érdekes, mert miként Hanzó Lajosnál olvashatjuk, egész Európa területén még 1379-ben is mindössze 704 testvér és 123 rendi lelkész állt a szervezet kötelékében. Hunyadi Zsolt ezért azt is felvetette, elképzelhető, hogy „a szentföldi gyakorlatot követve már létező várak romjait használták újak építésére, vagy nagyszámú népességgel érkeztek a területre.”

A konfliktus forrása: erőszakos térítés helyett diplomáciai megoldás?

Itt pedig rákanyarodunk a betelepítés és a kiűzés hátterére, amely, a forrásokat böngészve úgy tűnik, mintha két kérdésben – kunok és a telepesek – is összeérne. Az oklevelek szerint a behívás talán legmarkánsabb oka a pogány kunok elleni harc, amellyel szemben a korábban alkalmazott határvédelmi szisztéma, a gyepü-rendszer nem bizonyult hatékonynak.

Mivel a Barcaság felől hét hágón lehetett csak bejutni az ország belsejébe, ezért a védelmére kis létszámú sereg is elegendőnek bizonyult. A természetes határokat mesterséges védőművekkel őrző rendszert azonban a vándorló életformát folytató besenyők – akiket korábban épp ezzel bíztak meg – valószínűleg kevésbé hatékonyan tudták működtetni, mint az egyébként letelepedett, stratégiai védelmi pontokat emelő lovagrend. Úgy tűnik azonban, miként arra a magyar kutatók is felhívták a figyelmet, András politikája idővel változott, és az 1220-as években már a mongolok zargatta kunokat a szentföldi muszlimokhoz hasonlóan hitetlen ellenségként kezelő lovagrend által folytatott erőszakos térítés helyett inkább diplomáciai megoldásra törekedett. Ezt jelezte a domonkosok lovagrend által is támogatott első, nem túl sikeres 1221-es missziója is – és később az is, hogy a miközben Barc kun vezér megkeresztelkedett, 1227-ben elismerte a magyar fennhatóságot.

Ezzel összefüggésben ugyan lakatlan területként hivatkoznak a Barcaságra, a kutatás szerint azonban nem biztos, hogy olyan kihalt volt az a térség – már csak az előbb említett besenyők miatt sem. Inkább arról lehetett szó, hogy az ott élők vándorló, semmint letelepedett életformát folytathattak. Számuk azonban nem ismert, ahogy arról is találgatnak, pontosan milyen népelemekről lehetett szó. Miként arra Hunyadi Zsolt is felhívta a figyelmet: a rend marienburgi (Földvár – Feldioara) várában román régészek által az 1990-es években végzett ásatások eredményei azt feltételezik, a leletek alapján a 12. század második felére keltezett, 109 síros temető német párhuzamokkal bír. Így egy esetleges német jelenlét is magyarázhatja azt, miért épp a német lovagokat és miért épp oda engedik be az országba.

A lovagrend erdélyi korszaka után alapított „második” Marienburg (Malbork) várának panorámája. Az erőd ma Lengyelországban áll. (Fotó: Thomas Stegh/Wikipedia)
A lovagrend erdélyi korszaka után alapított „második” Marienburg (Malbork) várának panorámája. Az erőd ma Lengyelországban áll. (Fotó: Thomas Stegh/Wikipedia)

Kevéssé életszerű közben, hogy a német lovagoknak András hirtelen haragja miatt kellett menniük. Hogy a király a keresztes hadjáratáról 1218-ban hazatérvén őket tette volna felelőssé az ország áldatlan állapotai miatt. S ugyan az 1222-es Aranybullából a templomosokkal és johannitákkal ellentétben ők nem kaptak példányt megőrzésre, ez még nem jelenti azt, hogy kiestek volna a királyi kegyből – főleg úgy, hogy pár év alatt azonos kiváltságokkal bírtak, amelyeket épp 1222-ben bővítettek ki. Nehezen állja meg a helyét az is, hogy a Gertrúd királyné 1213-as merénylete után kibontakozó „németellenességnek” eshettek áldozatul. Akkor ugyanis nem várnak ezzel egy évtizedet, ahogy az is életszerűtlen, ha valóban emiatt kell menniük, miért épp Gertrúd egyik fia, IV. Béla volt az, aki – többek között a rend kiváltságait nehezményező Rajnald erdélyi püspökkel együtt – ezt szorgalmazta.

Az okok összetettek, a kunok mellett még két dolog sokat nyomhatott a latba. Az egyik a migráció, a konfliktus, amiben a rend amellett, hogy a Kárpátokon túli kun területeket vett birtokba, az akkor formálódó székely és az épp 1224-ben az Andreanummal kiváltságokat kapó szász közösségek, valamint királyi területekre is betört, az ott élőket zaklatta, nem mellesleg munkaerőt csaklizott el onnan. Ezzel összefüggésben pedig András azon félelme, hogy szentszéki segédlettel, ugyan nem magyar, ám a Kárpátokon túli szomszédos területeken akár nem tudatosan, de mégis létrejöhet majd egy olyan önálló államalakulat, aminek a királyság nem igen örülne.

A templomosok nyomában – 2. rész: Propaganda, kirakatper és bukás | Magyar Hang

A második részben a templomosok bukásával, koncepciós perükkel, a hozzájuk kötődő összeesküvés-elméletekkel, állítólagos kincseikkel és a Soros-párhuzammal foglalkozunk.

A végkifejlet összefüggéseinek talán legpontosabb összefoglalóját Pósán Lászlónál találjuk, aki, mint írja, a Német Lovagrend „a Barcaságban nem önálló államalapítási igénnyel telepedett meg. Csak a magyarországi belpolitikai helyzet ziláltsága, bizonytalansága teremtett olyan helyzetet, ami territoriális hatalom és önállóság megteremtésére ösztönözhette a lovagokat. Ez azonban ad hoc jellegű döntések és cselekvések fűzére volt, nem pedig egy részleteiben átgondolt, koncepciózus program. Mindemellett azonban a jelek szerint a Német Lovagrend barcasági elöljárója, Theodericus mester nem rendelkezett kellő politikai-diplomáciai érzékkel ahhoz, hogy a magyar királyság érdekeit kellőképpen felismerve rugalmasabb magatartást tanúsítson, s így elkerülje a nyílt konfrontációt, a Rend elleni katonai fellépést és az erdélyi birtokok elvesztését.”

Felhasznált források, szakirodalom

  • Entz, Géza: Erdély építészete a 11-13. században, Kolozsvár 1994.
  • Gyöngyössy, Márton: Magyar pénztörténet 1000-1540. Martin Opitz Kiadó, Budapest 2012.
  • Hanzó, Lajos: A Barcaság betelepítése és a Német Lovagrend. Századok 1989/3-4, 359-380.
  • Hunyadi, Zsolt: A Német Lovagrend a Barcaságban: régi nézetek, új megfontolások – in: II. András és Székesfehérvár, A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiadványai 7. Székesfehérvár 2012, 116-128.
  • Jakó, Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300), Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest 1997.
  • Pósán, László: A Német Lovagrend története a 13. században. DUP, Debrecen 1996.

Ha szeretnének még lovagrendekről olvasni, a templomosokról írt kétrészes cikksorozatunkat első részét ITT, míg a másodikat ITT találják.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/2. számában jelent meg, 2019. január 11-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/2. Magyar Hangban? Itt megnézheti. 

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Balogh Roland
Balogh Roland
1980-ban született újságíró, a Magyar Hang alapító munkatársa, valamint a magyar zenekarokkal foglalkozó Ígéretes titánok blog alapító főszerkesztője. Korábban, 2008-tól tíz éven át a megszűnéséig a Magyar Nemzet újságírója, szerkesztője, nyolc évig a külpolitikai-, majd a kultúra rovat munkatársa. Érdeklődési témakörei: régészet, Kelet-Európa történelme, kiberbiztonság, csúcstechnológiai trendek és underground zene.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

24,166lájkolóTetszik
1,348követőKövetés
12,841feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Utolsó esély hadművelet – Magyar Hang-ajánló

Idei hetedik számunk jelenik meg február 15-én, pénteken. Keressék a következő csütörtökig az újságárusoknál!

Kiemelt cikkek