Félezernél is több oktató tiltakozik az MTA-kutatóintézetek beszántása ellen

Félezernél is több oktató tiltakozik az MTA-kutatóintézetek beszántása ellen

A Magyar Tudományos Akadémia Székházának felolvasóterme 1940-ben (Fotó: Fortepan)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nyílt levélben tiltakoznak a magyar kutatók, oktatók és a művészeti élet jeles alakjai a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átszervezése ellen. Az 556 aláíró levelével Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek üzen, aki – a 168 Óra értesülése szerint – újabb frontot nyitott az MTA-val szemben. A lap szerint ugyanis a kutatóintézeteket teljesen kiszerveznék az akadémia alól, sőt egyes intézetet meg is szüntetnének. Csak a Palkovics által maradásra érdemesek maradhatnának, de ezeket egy új, Eötvös Lórándról elnevezett intézetbe terelnék, amelynek vezetésére már jelöltek is akadnak. Az MTA pedig pusztán köztestületként működhetne tovább.

A lap értesülései szerint a humán intézetek egyben tartása kifejezetten nem cél. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyílt levélben erre utalnak, amikor abban azt írják: a humán- és bölcsészettudományi kutatók hivatásának jövője forog kockán. Az ennek műveléséhez szükséges tudás ugyanis az akadémiai kutatóintézetek munkáján alapul. A kiszivárgott tervekre utalva megalázónak tartják, hogy a megmaradó intézeteknek még a rezsire és a kutatók fizetésére pályázniuk kellene. Ez egyik napról a másikra hozná kiszolgáltatott helyzetbe az oktatókat, kutatókat.

A levél aláírói ezért követelik az MTA átszervezésének azonnali leállítását, az akadémia autonómiájának visszaadását, illetve a kutatóintézeti bérek feletti kizárólagos jogosultságot. A nyílt levél és az aláírók sora lentebb olvasható.

Palkovics László az átszervezést már májusban le akarja zavarni. A 168 Óra szerint a miniszter tisztában van azzal, hogy a kutatók majd szervezkedni kezdenek, de ettől ő nem fog meginogni, mert a pozíciója erős. Sőt, egy kutató szerint Palkovics úgy fogalmazott, tudja, hogy „sorosista elemek” vannak az MTA-n, főleg a Humán Tudományok Kutatóházában.

„Végveszélyben a magyar tudományosság" | Magyar Hang

A magyar tudomány jövőjét veszélyezteti az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint: a Palkovics-modell összecsapott, átgondolatlan, és jogszabály-ellenes.

„Nyílt levél Magyarország Kormányához és Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez

Alulírottak, a magyar művészeti élet és az oktatás képviselői aggodalommal figyeljük a Magyar Tudományos Akadémia átalakításának egyre nyomasztóbb híreit. Bár minden tudományterület sorsa aggasztó, számunkra különösen a humán és társadalomtudományokkal szembeni méltánytalanságok fájdalmasak, mert közvetlen veszélyt jelentenek saját hivatásunk jövőjére. Alkotó- és előadóművészi, illetve tanári munkánkhoz nélkülözhetetlen a tudományos alapú, hiteles kutatásokra épülő történelmi, irodalomtörténeti, zenetörténeti, régészeti, művészettörténeti, filozófiai, néprajzi stb. tudás. Ezek legfőbb letéteményesei az akadémiai kutatóintézetek. Eredményeik az egész társadalmat gazdagítják, a minőségi (művészet)oktatás is nagyban épít a magyar és európai kultúrát érintő, korszerű kutatásaik termékeire: szakkönyvekre, szakfolyóiratokra, kritikai kiadásokra (pl. írói és zeneszerzői életművek, A magyar népzene tára, történetírói munkák), hálózati adatbázisokra, akárcsak a szakmai párbeszédre konferenciákon és más rendezvényeken (pl. Zrínyi- vagy Arany János-emlékév).

A pénzügyi szempontból és morálisan egyaránt lehetetlen helyzetbe hozott intézményeknek kényszerű „pályázaton” kellene részt venniük, ahol megalázó és szakmailag védhetetlen módon kell könyörögniük jövőbeni működésükért. Kutatóik jelentős százalékát egyik napról a másikra az elbocsátás vagy a profilváltás fenyegeti. Ez a kaotikus helyzet méltatlan Magyarország és Európa sok évszázados értelmiségi létformáihoz, s a társadalom szolidaritásáért kiált.

Ez úton kérjük Miniszter Urat, illetve a Kormányt, haladéktalanul állítsa le az átszervezést, adja vissza az MTA autonómiáját, az általa kezelt kutatóintézeti bérek fölötti kizárólagos jogosultságot, s ne rombolja le a kutatás működéséhez elengedhetetlen személyes perspektívákat, mert évtizedek óta folyó munkálatok eredményei forognak kockán. E folyamat beláthatatlan következményekkel járhat, amelyek politikai rokonszenvtől függetlenül elfogadhatatlanok a nemzeti és egyetemes kultúra iránt felelősséget érzők számára.

Budapest, 2019. február 7.

  1. Abért Miklós - matematikus
  2. Ács Gyula - zeneszerző, tanár
  3. Adamik Mária - szociológus
  4. Áfra János - költő, művészeti szakíró
  5. Ambrus Judit - szerkesztő
  6. Anders Alexandra - régész
  7. Andor László - fizikus
  8. Angyalosi Gergely - irodalomtörténész
  9. Annus Irén - kultúrtörténész, docens
  10. Aradi Péter - idegenvezető
  11. Aranyi László - költő
  12. Asperján György - író
  13. B. Benkhard Lilla - régész
  14. B. Marton Frigyes - operatőr
  15. B. Nagy Anikó - művészettörténész
  16. Babarczy Eszter - eszmetörténész
  17. Babiczky Tibor - költő
  18. Bácskai Júlia - pszichológus, író
  19. Bakonyi Dóra - nyelvész
  20. Balaskó Ákos - költő
  21. Balatonyi Judit - néprajzkutató, antropológus
  22. Balázs Barbara - matematikus
  23. Balázs Imre József - irodalomtörténész
  24. Bali János - egyetemi oktató, Liszt-díjas művész
  25. Balla Zsófia - költő
  26. Balogh Anna - pszichológus
  27. Bán Zsófia - író
  28. Bányai Éva - irodalomtörténész
  29. Bárány Tibor - filozófus, kritikus
  30. Baranyai László - író
  31. Bárász Péter - műfordító, matematikus
  32. Barát Erzsébet - egyetemi docens, genderkutató
  33. Bárdos Deák Ágnes - énekes
  34. Bárdos Judit - filmesztéta, kritikus
  35. Bari Károly - költő
  36. Barna Imre - író, műfordító
  37. Báron György - filmesztéta, egyetemi tanár
  38. Bárth János - egyetemi oktató
  39. Bartók Imre - író
  40. Bartók Zsófia Ágnes - irodalomtörténész
  41. Báthori Csaba - költő
  42. Bayer Péter - közgazdász
  43. Bazsányi Sándor - irodalmár
  44. Beck András - kritikus, egyetemi oktató
  45. Benczúr Emese - képzőművész
  46. Bencsik Orsolya - író
  47. Benkő Lázár - fizikus
  48. Berta Zsolt - író
  49. Bibok Károly - egyetemi oktató
  50. Bíró Dániel - szakfordító
  51. Bíró Endre jogász
  52. Blandl Borbála - filozófus, fordító
  53. Bódiss Tamás - zeneművész, egyetemi docens
  54. Bodóczky István - képzőművész, tanár
  55. Bognár Péter - irodalomtörténész, költő
  56. Boka László - irodalomtörténész
  57. Bokor Zsuzsa - keramikus
  58. Boldizsár Ildikó - író
  59. Bombitz Attila - egyetemi oktató, irodalomtörténész
  60. Bóna János - zenész, tanár
  61. Boros Judit - művészettörténész
  62. Boros Péter - matematika oktató
  63. Borsa Judit - vegyészmérnök, professor emerita
  64. Bozai Ágota - író, műfordító
  65. Bozóki András - politológus, egyetemi tanár
  66. Bozsik Péter - író, szerkesztő
  67. Böjte József - filmrendező, producer
  68. Böszörményi Gyula - író
  69. Czapáry Veronika - író, költő, üvegművész
  70. Czégényi Dóra - néprajzkutató, egyetemi adjunktus
  71. Czibula Katalin - irodalomtörténész
  72. Czinki Ferenc - író, szervező
  73. Csajbók Bence - matematikus
  74. Csák Erika - dokumentátor, szerkesztő, kulturális szervező
  75. Csáki Judit - szerkesztő, kritikus
  76. Csalog Benedek - fuvolaművész
  77. Csapody Barbara - középiskolai tanár
  78. Csehy Zoltán - költő, műfordító
  79. Csengery Dániel - zeneszerző
  80. Csepregi János - író, költő
  81. Cserháti Éva - író, műfordító
  82. Csíkvári Gábor - író, szerkesztő, tanár
  83. Csikvári Péter - matematikus
  84. Csima Judit - matematikus, egyetemi docens
  85. Csirkés Ferenc - egyetemi adjunktus, turkológus-iranista
  86. Csontos Erika - szerkesztő, kritikus
  87. Csörsz Rumen István - régizenész, irodalomtörténész
  88. Csuhai István - szerkesztő, kritikus
  89. Csutak Gabi - író
  90. D. Magyari Imre - irodalmár
  91. Danyi Gábor - irodalomtörténész
  92. Darabos Enikő - irodalomkritikus, oktató
  93. Deák Botond - költő, író
  94. Deák Dániel - jogász, egyetemi tanár
  95. Deczki Sarolta - irodalomtörténész, kritikus
  96. Demény Péter - író
  97. Demeter Júlia - irodalomtörténész
  98. Dénes Gábor - filmrendező
  99. Dér Csilla - nyelvész
  100. Dérczy Péter - irodalomtörténész, kritikus
  101. Dezsényi Katalin - műfordító
  102. Dragomán György - író
  103. Duró Győző - dramaturg
  104. Eitler Tamás - nyelvész
  105. Elekes Márton - matematikus
  106. Eörsi Anna - művészettörténész
  107. Erdélyi Ágnes - filozófus, fordító
  108. Erdélyi Eszter - tanár, mesteroktató
  109. Erdős Virág - író, költő
  110. Erős Ferenc - pszichológus, professor emeritus
  111. Esterházy Marcell - képzőművész
  112. Fabó Kinga - költő
  113. Fábri Péter - író
  114. Fábry Béla - pedagógus
  115. Falus András - biológus
  116. Fekete Éva - biológus professor emerita SZTE
  117. Fenyvesi Anna - nyelvész
  118. Ferencz Angéla - társadalomkutató
  119. Ferencz Győző - költő, egyetemi tanár
  120. Ferkai András - építész, egyetemi tanár, az MTA doktora
  121. Fodor Zsuzsa - műfordító
  122. Follinus Anna - költő
  123. Forgách András - író
  124. Földényi F. László - esztéta, irodalomtörténész
  125. Förköli Gábor - egyetemi oktató, irodalomtörténész
  126. Fraller Ágnes - tanár
  127. Frányics Róbert - forgalomirányító
  128. Frányicsné Szemely Emőke - nyugdíjas
  129. Frenkl Sylvia - pszichológus
  130. Frideczky Katalin - zongorista, író
  131. Friedrich Judit - egyetemi oktató, irodalmár
  132. G. István László - költő, műfordító
  133. Gaál Gabriella - restaurátor
  134. Gábor Sámuel - esztéta, filológus, műfordító
  135. Gábor Tamás - vegyészmérnök, ny. egyetemi oktató
  136. Gáborné Klatsmányi Piroska - vegyészmérnök, ny. egyetemi oktató
  137. Gács Anna - kritikus, esztéta
  138. Galántai György - képzőművész
  139. Garaczi László - író
  140. Garai-Édler Eszter - tipográfus
  141. Géczi János - költő, művelődéstörténész
  142. Gécseg Zsuzsanna - egyetemi oktató, nyelvész
  143. Geréby György - filozófiatörténész
  144. Gerevich András - költő, műfordító, tanár
  145. Gerőcs Péter - író
  146. Gervai András - író, kritikus
  147. Giczey Péter - közösségszervező, szociológus, egyetemi oktató
  148. Gingl Zoltán - egyetemi tanár, az MTA doktora
  149. Gothár Emma - környezetpolitikai szakértő, tudományos munkatárs
  150. Gotyár Marianna - tanár
  151. Gönczöl Katalin - kriminológus
  152. Görög Sándor - Széchenyi-díjas kémikus
  153. Gulyás Judit - tanár
  154. Gyimesi Emese - irodalomtörténész, történész
  155. Gyimesi László - író, költő
  156. Györe Balázs - író
  157. Györe Gabriella - költő, operátor
  158. Győrei Zsolt - drámaíró, műfordító
  159. Györffy Miklós - irodalomtörténész, műfordító
  160. Győrfy Eszter - néprajzkutató, kulturális antropológus
  161. Györgyey János - biológus
  162. Győri Anna - szerkesztő
  163. Győri László - újságíró-műfordító
  164. Gyukics Gábor - költő, műfordító
  165. Hacsek Zsófia - szociokulturális antropológus, kutató
  166. Hadas Miklós - szociológus
  167. Hajnal Anna - biológus
  168. Hajnóczy Csaba - zenész, muzikológus, egyetemi oktató
  169. Hajós András - dalszerző
  170. Halasi Zoltán - költő, műfordító
  171. Halász Péter - zenetörténész
  172. Hangácsi Zsuzsanna
  173. Hangya Balázs - agykutató
  174. Harcos Bálint - költő, író
  175. Harcos Gergely - matematikus
  176. Harmath Artemisz - irodalomtörténész, kritikus, oktató
  177. Hartay Csaba - író
  178. Hatvani Csaba - lektor, sportoktató
  179. Havasréti József - médiakutató, irodalomtörténész
  180. Hegedüs Pál - matematikus, tanár
  181. Hegyesi Gábor - szociológus, egyetemi oktató
  182. Helle Mária - tanár, tipográfus
  183. Heller Ágnes - filozófus
  184. Heller Mária - szociológus, egyetemi docens
  185. Hendi Péter - író
  186. Hermann Zoltán - irodalomtörténész, színikritikus
  187. Hesz Ágnes - egyetemi oktató, néprajzkutató
  188. Hesz Marianna - tanár
  189. Hetényi Zsuzsa - egyetemi tanár, irodalomtörténész, műfordító
  190. Hidas Judit - író
  191. Hoffmann Ildikó - nyelvész, egyetemi oktató, tudományos munkatárs
  192. Horányi Attila - művészettörténész, egyetemi oktató
  193. Horváth Ágnes - egyetemi oktató, művészeti író
  194. Horváth Györgyi - irodalom- és kultúrakutató
  195. Horváth Viktor - író, műfordító
  196. Hubbes László Attila - egyetemi oktató, mítoszkutató
  197. Hungler Tímea - szerkesztő, kritikus
  198. Hunyadi Zsolt - történész
  199. Ilyefalvi Emese - néprajzkutató, tudományos munkatárs
  200. Imre Mariann - képzőművész, tanár
  201. Imre Zoltán - színháztörténész
  202. Inzelt Annamária - közgazdász, címzetes egyetemi tanár
  203. Iván Gizella - újságíró
  204. Iváncza Jenőné
  205. Izsák Katalin - tanár, előadóművész
  206. Janisch Attila - filmrendező, egyetemi docens
  207. Janky Béla - szociológus
  208. Jánossy Lajos - író, szerkesztő
  209. Járó Katalin - ny. iskolapszichológus
  210. Jászay Tamás - egyetemi oktató, színikritikus
  211. Jenei László - író, szerkesztő
  212. Józsa Márta - író, szerkesztő
  213. Józsi Mihály - biológus
  214. Juhász Dósa János - publicista, szerkesztő
  215. Kabai Lóránt - pultos
  216. Kaczúr Ágnes - történész, könyvtáros
  217. Kada Júlia - műfordító
  218. Kajtár Mária - szerkesztő, műfordító, irodalomtörténész
  219. Kalcsó Gyula - egyetemi oktató
  220. Kállay Miklós
  221. Kálmán C. György - irodalomtörténész, kritikus
  222. Kalmár Éva - műfordító
  223. Kalmár János - szobrászművész
  224. Kamarás István OJD - szociográfus
  225. Kántor Péter - író
  226. Kaposi László - drámatanár, rendező
  227. Karádi Éva - eszmetörténész, szerkesztő
  228. Karafiáth Orsolya - író, publicista
  229. Kardos Julianna - neurokémikus
  230. Kasza Roland - zenetanár
  231. Katona Csaba - történész
  232. Katona Gyula - matematikus
  233. Katona Tünde - egyetemi oktató
  234. Kelemen János - filozófus, akadémikus
  235. Keleti Tamás - matematikus, egyetemi tanár
  236. Kende János - filmoperatőr
  237. Kenderesi Gabriella - énekes, tanár
  238. Kerékgyártó István - író
  239. Keresztesi József - író, kritikus
  240. Keresztury Tibor - író, szerkesztő
  241. Kéri István László - politológus
  242. Kéri Piroska - irodalomszervező
  243. Kertesi Gábor - közgazdász, MTA Közgazdaságtudományi Intézet
  244. Kertész János - egyetemi tanár
  245. Keszegh Balázs - matematikus
  246. Király Edit - irodalomtörténész, műfordító
  247. Király Kinga Júlia - író, műfordító
  248. Kis-Halas Judit - néprajzkutató, művészetpedagógus
  249. Kiss Angelika - nyelvész
  250. Kiss Bence Bálint - villamosmérnök
  251. Kiss Ernő Csongor - szerkesztő
  252. Kiss Ferenc - népzenész, zeneszerző
  253. Kiss Judit Ágnes - író, költő
  254. Klaniczay Gábor - történész
  255. Klaniczay Júlia - gyűjteményvezető
  256. Knausz Imre - pedagógus, egyetemi oktató
  257. Kocsis András Sándor - könyvkiadó, szociológus
  258. Kocsis Péter - villamosmérnök
  259. Kolozsi Angéla - bábszínész, rendező, író
  260. Komjáthy Anna - képzőművész, tanár
  261. Konrád György - író
  262. Kontra Miklós - nyelvész
  263. Kornis Mihály - író
  264. Korompay Klára - nyelvész
  265. Kovács András Ferenc - költő
  266. Kovács Evelin történész - doktorandusz
  267. Kovács Gábor - zeneművész, főiskolai tanár, egyetemi oktató
  268. Kovács Henriett - antropológus , tolmács
  269. Kovács Tamás György - fizikus
  270. Kovács Zsuzsa - filológus
  271. Kováts Albert - festőművész, művészeti író
  272. Kozma Gy.Uri - ny. kántor, ny. karikaturista, ny. dalszerző
  273. Kőbányai János - író, szerkesztő
  274. Körner Gábor - műfordító
  275. Kőrösmezey Ákos - fizikus, informatikus
  276. Kőrössi P. József - költő, író, könyvkiadó
  277. Kőszeghy Péter - irodalomtörténész, író
  278. Krakkó Eszter - irodalmár
  279. Kriza Borbála - szociológus
  280. Krusovszky Dénes - költő, író
  281. Kubínyi Kata - egyetemi oktató
  282. Kugler Nóra - egyetemi oktató
  283. Kulcsár Valéria - régész
  284. Kund Attila - szociológus
  285. Dr. Küllős Imola - folklórkutató, c. habil. egyetemi tanár
  286. Ladányi István - irodalomtörténész, szerkesztő
  287. Ladik Katalin - költő
  288. Lajkó Gergely - etnográfus
  289. Lajosi Krisztina - kultúrtörténész, egyetemi docens
  290. Lángh Júlia - író
  291. Lázár Ildikó - egyetemi tanárképző
  292. Lázár Júlia - költő, műfordító
  293. Leányfalvi Gyöngyi - tanár
  294. Dr. Lebovits Imre - ny. egyetemi docens
  295. Lebovitsné dr. Kálmán Éva - mérnök, ny. egyetemi oktató
  296. Lehmann Miklós - filozófus
  297. Lencsés Gyula - egyetemi adjunktus, szociológus
  298. Lengyel Balázs - közgazdász
  299. Lengyel György - szociológus
  300. Lengyel László - közgazdász, politológus
  301. Lengyel Péter - író
  302. Lesi Zoltán - költő
  303. Lévai Júlia - publicista
  304. Lovász Andrea - gyermekirodalom-kutató, kritikus
  305. Lőrincz András - informatikus, fizikus
  306. Ludassy Mária - filozófiatörténész
  307. Lukács Judit - zongoraművész, pszichológus
  308. Lukács Laura - műfordító
  309. Lukács Zoltán - egyetemi oktató
  310. Maga Péter - matematikus
  311. Magdalini Kalopana - zenész
  312. Magyar Bálint - szociológus
  313. Major Iván - közgazdász (MTA KRTK KTI, BMGE GTK KGT)
  314. Majsai Tamás - teológus, történész
  315. Mán-Várhegyi Réka - író
  316. Marczinka Csaba - író, költő
  317. Margócsy István - irodalomtörténész, kritikus
  318. Marno János - költő
  319. Marosz Diána - tanár, fordító
  320. Márton László (1934) - író, műfordító
  321. Márton László (1959) - író, műfordító
  322. Marton Lili Anna - nyelvész, bölcsész
  323. Márton Miklós - filozófus
  324. Máté András - filozófus. tud. főmunkatárs
  325. Matus Péter - fizikus
  326. Mayer István - kvantumkémikus
  327. Mazányi Judit - nyugdíjas
  328. Mécs Anna - író
  329. Meskó Eszter - kémikus, könyvtáros, az MTA Köztestület tagja
  330. Mester Zsolt - régész
  331. Mesterházi Márton - dramaturg, irodalomtörténész
  332. Mesterházi Mónika - költő, műfordító
  333. Mészáros Sándor - könyvkiadó
  334. Mészáros Tünde - műfordító
  335. Meszéna Géza - fizikus, egyetemi tanár
  336. Mezei Gábor - költő, szerkesztő
  337. Mihálycsa Erika - egyetemi oktató, műfordító
  338. Miklós Alpár - doktorandusz
  339. Miklósi László - tanár
  340. Dr. Mink Júlia - főiskolai docens
  341. Modor Bálint - szerkesztő, kritikus
  342. Molnár Ferenc - irodalomszervező, tanár
  343. Molnár Krisztina Rita - költő, író
  344. Molnár T. Eszter - író, biológus
  345. Molnár Tamás - néprajzos
  346. Monori Gábor - közgazdász
  347. Monoriné Papp Sarolta - iskolafejlesztési tanácsadó
  348. Murányi Zita - író, költő
  349. Muskát Julianna
  350. Müllner András - egyetemi oktató
  351. N. Kiss Zsuzsa - műfordító
  352. Nádas Péter - író
  353. Nádra Valéria - újságíró
  354. Nagy Ádám - neveléskutató
  355. Nagy András - esszéista, egyetemi oktató
  356. Nagy Anikó - tanár, zenész, író
  357. Nagy Boglárka - szerkesztő
  358. Nagy Gabriella - szerkesztő, író
  359. Nagy Gergely - író, újságíró
  360. Nagy Ilona - folklórkutató, habilitált egyetemi docens
  361. Nagy Mónika Zsuzsanna - műfordító, szerkesztő
  362. Nagy Péter Tibor - oktatáskutató, szociológus, MTA doktora
  363. Nagy Petra Júlia - kutató
  364. Nagy Zsejke - szerkesztő
  365. Nagyillés János - klasszika-filológus
  366. Naszódi Márton - matematikus
  367. Naszódi Mátyás - matematikus
  368. Nemes Krisztián - műfordító, szerkesztő
  369. Nemes Z. Márió - költő, kritikus, esztéta
  370. Németh Boglárka - nyelvész
  371. Németh Gábor - író, egyetemi oktató
  372. Németh György - villamosmérnök, népzenész, néptánckutató
  373. Németh Marianna - gimnáziumi tanár
  374. Németh Zoltán - költő, irodalomtörténész
  375. Nógrádi Gábor - író
  376. Nyáry Krisztián - irodalmár, könyvkiadó
  377. Nyerges András - író
  378. Nyerges Gábor Ádám - író, szerkesztő
  379. Nyilas Atilla - költő
  380. Nyíri Pál - antropológus, egyetemi tanár
  381. Orbán István - műfordító
  382. Orbán Júlia - Orbán Ottó költő felesége
  383. Oroszi Sándor - közgazdász
  384. P. Horváth Tamás - író
  385. Paetzke Hans-Henning - író, műfordító
  386. Pál Sándor Attila - költő, szerkesztő
  387. Pálfi Anna - szerkesztő
  388. Pálfi György László - tanár, grafikus
  389. Palóc Péter - mérnök, f. adjunktus
  390. Palócz Réka - énekes, tanár, egyetemi oktató
  391. Pálvölgyi Dömötör - matematikus
  392. Pályi András - író
  393. Papp András - író
  394. Papp Sándor Zsigmond - író
  395. Parászka Boróka - újságíró
  396. Parti Nagy Lajos - költő, író
  397. Patak Márta - író, műfordító
  398. Pataki Éva - író-forgatókönyvíró
  399. Pavlovics Ágota - újságíró
  400. Pázmándy Katalin - vágó, filmrendező
  401. Peer Krisztián - költő
  402. Perecz László - filozófiatörténész, egyetemi tanár
  403. Pétervári Kinga - jogász
  404. Pétery Dóra - orgonaművész, tanár
  405. Petschnig Mária Zita - közgazdász
  406. Pintér Tibor - zeneesztéta
  407. Pócs Éva - néprajzkutató, professor emeritus
  408. Pogány Ira
  409. Polgár Anikó - költő, műfordító, oktató
  410. Pósfai Mihály - egyetemi tanár
  411. Pupp Ágota - tanár
  412. Rácz Zsófia - régész
  413. Rácz Zsuzsanna - nyugdíjas
  414. Rácz Zsuzsanna - színésznő, bölcsész
  415. Rádai Péter - nyelvtanár, tréner
  416. Radnóti Sándor - esztéta
  417. Radnóti Zsuzsa - dramaturg
  418. Rajk Judit - zeneművész, egyetemi oktató
  419. Rajk László - építész, egyetemi oktató
  420. Rákai Orsolya - irodalomtörténész
  421. Recski András - matematikus, professor emeritus
  422. Reményi József Tamás - szerkesztő, kritikus
  423. Rényi Ágnes
  424. Réthelyi Orsolya - néderlandista, irodalomtörténész
  425. Révész Márta - vegyész
  426. Ridovics Anna - művészettörténész
  427. Robert Nicolette - építészmérnök
  428. Roehnelt Zsuzsanna - színész
  429. Ronczai Sándorné - nyugalmazott tanár
  430. Ropolyi László - tudományfilozófus
  431. Rumi László - bábszínházi rendező
  432. Ruttkay Veronika - irodalomtörténész
  433. Ruttkay Zsófia - matematikus
  434. Sajó László - költő, író
  435. Sali Attila - matematikus, egyetemi docens
  436. Sall Fanni - grafikus, könyvkötő
  437. Saly Noémi - művelődéstörténész
  438. Sándor Ildikó - néprajzkutató, tanár
  439. Dr. Sándor Zsuzsa - volt bíró, újságíró
  440. Sapszon Ferenc - Kossuth-díjas karnagy
  441. Sárközi Éva - könyvtáros, filológus
  442. Schalk Endre Kornél - szerkesztő
  443. Seláf Levente - irodalomtörténész, műfordító
  444. Selyem Zsuzsa - irodalomtörténész, író
  445. Seregi Tamás - filozófus
  446. Sik Domonkos - szociológus
  447. Siklósi Zsuzsanna - régész
  448. Simon Márton - költő, műfordító
  449. Smid Bernadett - folklorista, fordító
  450. Sohár Anikó - műfordító, irodalomtörténész, tanár
  451. Solti László - állatorvos, professor emeritus
  452. Somlai Péter - szociológus, professor emeritus (ELTE)
  453. Somló Ágnes - műfordító, egyetemi oktató
  454. Sopotnik Zoltán - költő, író, szerkesztő
  455. Șorban Elena - zenetörténész
  456. Spiró György - író
  457. St.Turba Tamás - csődtömeggondnok
  458. Standeisky Éva - történész
  459. Striker Sándor - irodalomtörténész
  460. Surányi László - matematikus
  461. Sütő András - fizikus
  462. Sütő Tamás - közgazdász, marketing szakember
  463. Sz. Kristóf Ildikó - antropológus, történész
  464. Szabó Gábor - kritikus, irodalmár
  465. Szabó T. Anna - költő
  466. Szabó Tamás István - zenész, színész, coach
  467. Szabó Zoltán - néprajzkutató, zenész, népzenetanár
  468. Szajbély Mihály - egyetemi tanár, irodalomtörténész
  469. Szakács István - író
  470. Szalai Erzsébet - szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
  471. Szalai Júlia - szociológus
  472. Szántó György - nyugdíjas matematikus
  473. Szász Antónia - társadalomkutató, oktató
  474. Szász Réka - tanár
  475. Szécsényi Tibor - nyelvész, egyetemi oktató
  476. Szeifert Natália - író
  477. Székely Ákos - író
  478. Székely Juli - szociológus
  479. Székely Katalin - művészettörténész, kurátor
  480. Szekrényes Miklós - könyvtáros, tanár, író, irodalomszervező
  481. Szeljak György - muzeológus, kulturális antropológus
  482. Szende Katalin - történész
  483. Szendi Nóra - író, szerkesztő
  484. Széplaki Zoltán - régizenész, egyetemi oktató
  485. Szeszlér Dávid - matematikus, egyetemi docens
  486. Szigethy Gabriella - művészettörténész
  487. Szíj Kamilla - képzőművész
  488. Szijj Ferenc - költő
  489. Szilágyi Ákos - költő, esztéta
  490. Szilágyi N. Sándor - nyelvész
  491. Szilágyi N. Zsuzsa - szerkesztő
  492. Szilágyi Zsófia - irodalomtörténész
  493. Szkárosi Endre - irodalomtörténész
  494. Szoboszlai János - művészettörténész, egyetemi oktató
  495. Szolnoki András - szerkesztő-producer
  496. Szőke Annamária - művészettörténész
  497. Szőke Nóra - matematikus
  498. Szőnyi Etelka - főszerkesztő
  499. Szőnyi György Endre - kultúr- és irodalomtörténész, egyetemi tanár
  500. Szűcs Katalin Ágnes - szerkesztő, kritikus
  501. Szűcs László - költő, szerkesztő
  502. Szűcs Teri - irodalomtörténész
  503. Szvoren Ádám - zongoraművész
  504. Szvoren Edina - író
  505. Tábor Ádám - író
  506. Takács Balázs - matematikus
  507. Takács Flóra - szociológus
  508. Tamás Gáspár Miklós - filozófus, egyetemi oktató
  509. Tamás Zsuzsa - író
  510. Tardos Róbert - szociológus
  511. Tarr Béla - filmrendező
  512. Tatár Sándor - költő, műfordító, könyvtáros
  513. Tekei Erika - szerkesztő, néprajzkutató
  514. Telcs András - matematikus
  515. Térey János - író, költő
  516. Tillmann J. A. - filozófus
  517. Tompa Andrea - író
  518. Topán Eszter - nyelvtanár
  519. Tótfalusi Ágnes - műfordító
  520. Tóth István János - közgazdász
  521. Tóth Kinga - író, költő, performer
  522. Tövisházi Zsófia - hegedűtanár
  523. Trencsényi László - címzetes egyetemi tanár, neveléstudós
  524. Turbuly Lilla - író, színikritikus
  525. Turi Tímea - szerkesztő, író
  526. Udvardi Márton - zenész, hitoktató
  527. Ungváry Rudolf - információs mérnök, író
  528. Uzonyi Barbara - biológus
  529. V. Pánczél Éva - szerkesztő, műfordító
  530. Vágó Judit
  531. Vágó Zita - liberális
  532. Vágvölgyi B. András - író
  533. Vajda Mihály - filozófiai író, az MTA rendes tagja
  534. Valastyán Tamás - filozófus
  535. Valki László - nemzetközi jogász
  536. Valuch Tibor
  537. Vámos Ágnes - pedagógus, egyetemi oktató
  538. Vámos Éva - újságíró, irodalomtörténész
  539. Vámos Gabriella - etnográfus
  540. Vámos Miklós - író
  541. Vandlik Katalin - régész
  542. Váradi Júlia - újságíró
  543. Várady Szabolcs - költő
  544. Varga Buda - grafikus
  545. Varga Dániel - író
  546. Varga Imre - költő, műfordító
  547. Varga János - vegyész-informatikus
  548. Várhegyi Éva - közgazdász
  549. Vásárhelyi Mária - szociológus, tudományos főmunkatárs
  550. Vaskó Péter - költő, műfordító
  551. Venetianer Pál - biológus
  552. Vicsek Tamás - fizikus
  553. Vicsek Tamásné - matematikus
  554. Vihar Judit - irodalomtörténész, műfordító, haiku-költő
  555. Villányi G. András - költő, műfordító
  556. Visky András - író
  557. Voszka Éva - közgazdász, egyetemi tanár
  558. Vörös István - költő
  559. Wacha Balázs - tanár, nyelvész, nyugdíjas
  560. Warga Marcell - író, átutazó
  561. Wirth Imre - író
  562. Zalán Tibor - író, költő
  563. Závada Pál - író
  564. Ziku Evantia - európai állampolgár
  565. Zoltán Gábor - író
  566. Zsolt Angéla - szerkesztő”