Az MTA elnöke tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy a kutatóintézet-hálózatot az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni

Az MTA elnöke tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy a kutatóintézet-hálózatot az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

CMárcius 8-án ismét találkozott az MTA és az ITM tárgyaló delegációja, Lovász László és Palkovics László vezetésével – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia lapunknak is megküldött közleményéből. „A döntés-előkészítő tárgyalás végén a két vezető közös szándéknyilatkozatot írt alá, amelyet az alábbiakban szó szerint közlünk” – írják.

A szöveg szerint a következő hetekben a felek kidolgozzák ennek részleteit, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé kerül.

A közlemény első pontjában arról tájékoztatnak: „A Magyar Tudományos Akadémia elnöke tudomásul veszi a Kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni.”

A pénteki közlemény szerint „a tárgyaló felek megállapodnak abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának 2020. január 1-től történő működtetésére a következő elvek mentén dolgoznak ki javaslatot:

– Az MTA kutatóintézet-hálózata az új struktúra kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új Irányító Testület dönt.
– A létrehozandó Irányító Testület(ek)be az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.
– Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.
– Az intézetek az MTA névjegyét („brandjét”) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek.
– A kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.
– Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.
– Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.
– A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.
– A Kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.”

A péntek késő délután kiadott közleményt Lovász László akadémikus, az MTA elnöke és Palkovics László akadémikus, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető minisztere is aláírta.