HIRDETÉS
Kezdőlap Tudomány Hiába várják ...

Hiába várják a rajongói Tóbiást, a gemenci fekete gólyát

HIRDETÉS

Hat éve kamerázták be természetvédők azt a gemenci fészket, amelyben eddig egy feketególya-pár, Tóbiás és gyűrűtlen párja, Sára költött minden évben. Idén azonban hiába várta a tél végével a több tízezres rajongótábor őket. Egy új pár költözött oda, egyelőre úgy tűnik, hogy végleg.

HIRDETÉS

A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közös projektjének köszönhetően zajlik eredményesen a tudományos megfigyelés Európa legnagyobb ártéri erdejében.

Az új pár egyik tagja Fotó: Gemenc Zrt.

Több tízezres rajongótábor

Tóbiásék túlzás nélkül évek óta lázban tartják követőiket, Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketing osztályvezetője a Magyar Hangnak elmondta, amíg március elején üresen állt a fészek, addig 15 ezren kattintottak az élő adás linkjére. Ott ugyanis 24 órában követhették a feketególya-pár életét. Magyarországon egyébként mintegy 350-400 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencben, ez az egyik legsűrűbb populáció a világon.

A Gemenc Zrt. honlapján az élő közvetítést az elmúlt két hétben közel 200 ezer alkalommal nézték meg, a fészekkamerákat összegyűjtő Madárles.hu oldalon a legtöbb kommentelő azt találgatja, mi történhetett kedvenceikkel.

Nincs GPS-jeladó

– Sokféle magyarázat adható arra,  miért nem jöttek még vissza. Mivel Tóbiás nem visel GPS-jeladót, csak fióka kora óta gyűrűt, így jelenleg nem tudjuk, merre járhat. Ha valahol megfigyelik majd, esetleg rátalálnak, akkor  okosabbak leszünk, most csak találgatni lehet – mondta Csontos Péter. Hozzátette, ha a pár esetleg visszatérne, komoly harc alakulna ki a fészekért, de ebből általában a bent ülő madarak kerülnek ki győztesen.

HIRDETÉS

A Gemenc Zrt. osztályvezetője szerint elképzelhető, hogy a fekete gólyák útközben megálltak vadászni egy halastó környékén. Mivel Tóbiás 20 évesen a legöregebb ismert korú magyar fekete gólya, könnyen lehet, hogy elpusztult. Mint mondta, ezekre az állatokra sokféle veszély leselkedik. Az utóbbi néhány évben öt fekete gólyára szereltek GPS-jeladót, ezekből három a Balkán-félszigeten és Törökországban elpusztult, áramütés érte őket középfeszültségű vezetékek miatt.

Libanon környékén telelt

Tóbiás gyűrűjéről eddig háromszor olvastak le adatokat telelőhelyen, mindhármat a Jordán folyónál, Izraelben, a Libanonnal szomszédos országban. Mivel mindig korán jött vissza az eddigi években, nagy valószínűség szerint  Afrikáig sosem ment el. Csontos Péter szerint könnyen elképzelhető, hogy a pár, vagy valamelyik tagja is áldozatul eshetett azoknak az eseményeknek, a melyekről több híradás szólt a közelmúltban.

Új gólya Tóbiásék fészkében Fotó: Gemenc Zrt.

Az MME honlapján közzétett cikk szerint különösen veszélyes környékről van szó. Az afrikai-eurázsiai madárvonulási útvonalon fekvő Libanon felett minden évben kétszer özönlenek át a vonuló madarak, a hazánkban fészkelő fehér gólyák is ezen az úton keresztül érik el hazánkat, majd augusztus végén ugyanezt a veszélyes utat teszik meg. A gemenci pár ugyan nem fehér gólya, de ezek szerint ők is ezen az útvonalon mozognak. Ez azt jelenti, hogy a rájuk puskával váróknak évente kétszer is lehetőségük van az értelmetlen pusztításra. Az MME írása kitér arra is, hogy a témával foglalkozó, jogosan nagy felháborodást keltő cikkekben terjedő fotókat Facebook-profilokról szedték le, de a nagy részük 2017 előtti. Abban az évben hirdettek ugyanis először hivatalos vadászati idényt, így van lehetőség a folyamat szabályozására. Az országban pedig sajnos komoly hagyománya van annak, hogy a vonuló madarakra lőjenek. 2017 óta azonban Libanonban működő természetvédelmi szervezetek azonnal vizsgálatot indítanak azokkal szemben, akik ilyen tartalmakat töltenek fel, egyre több orvvadászt kapnak így el. A libanoni madártani egyesület célul tűzte ki, hogy 2022-re 30 százalékkal csökkenti a madárkilövéseket. Létrejött egy orvvadászat elleni egység, mely a bűncselekményekkel kapcsolatos eljárások indítását segíti, ráaádásul az ország elnöke is erősen ellenzi a kilövéseket. Ám így is minden bizonnyal évtizedek kellenek még ahhoz, hogy rendeződjön a helyzet.

Veszélyes a nagyüzemi mezőgazdaság

Az MME honlapján megjegyzik azt is, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság a klímaváltozással karöltve nagyobb pusztítást végez a madárállományokban, mint a vadászat, az elektromos vezetékek pedig legalább akkorát. A fokozatosan eltűnő élőhelyek és a széleskörűen alkalmazott növényvédő szerek miatt kialakult táplálékhiány is hozzájárulnak a madarak számának csökkenéséhez. Ezt a folyamatot az évenkénti szaporulat nem tudja megállitani, egyszerűen nem születik elég fióka ehhez. Ebben a természettől eltávolodott helyzetben válik kritikussá az illegális vadászat, mely ráadásul a korábbiakhoz képest most sokkal hatékonyabb fegyverekkel, hanglejátszó eszközök bevetésével is zajlik.

Folyamatos figyelem

Az, hogy Tóbiásékkal mi történt, előbb-utóbb minden bizonnyal kiderül, a rajongók csak remélni merik, hogy nem libanoniaknak estek áldozatul és nem is  érte őket áramütés. Sokan azt feltételezik, hogy elhagyta a gyűrűjét. Csontos Péter lapunknak elmondta,  a területen illetékes szakemberek, az erdészek és a Magyar Madártani Egyesület kollégái, valamint a természetvédelmi őrök folyamatosan figyelik az erdőt, ha Tóbiás el is hagyta a gyűrűjét, jellegzetes csőréről biztosan felismerik majd. Hozzátette, a webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,659lájkolóTetszik
2,803követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Mészáros Lőrinc vagyonosabb, mint hittük, hamarosan a világ 1200 leggazdagabb embere közé léphet

Kétszer annyit birtokolhat a gázszerelő, mint korábban napvilágot látott, akár a kétmilliárd dollárt is meghaladhatja a családi összvagyon.