A pszichológusok régóta töprengenek azon, vajon rendelkeznek-e öntudattal az állatok. Elméleteik szerint öntudat kell ahhoz is, hogy felismerjük magunkat a tükörben, és néhány állat képes erre. A kérdésre a válasz eddig az volt, hogy esetenként igen. Csakhogy most egy (túl okosnak azért nem tekintett) hal is átment a tükörteszten, így világos, hogy itt valami nagyon nem stimmel.
A kognitív (gondolkodási folyamatokkal foglalkozó) tudományok története egyenlő a hosszú, tervezett visszavonulással. Kiindulópontja az volt valamikor a XIX. század vége felé, hogy az embert az különbözteti meg az állatoktól, hogy mi gondolkodunk, ők meg nem. Aztán ahogy a kísérleti pszichológusok vizsgálni kezdték az állatok viselkedését (és ennek révén gondolkodási folyamataikat), egyértelművé vált a dogma tarthatatlan volta. Egymás után kellett belátnunk, hogy a legtöbb mentális képesség, amelyre antropocentrikus módon oly büszkék voltunk, valójában az állatokban is megvan, csak (ismét előítéletes módon értékítéletet alkotva) fejletlenebb formában, mint nálunk. Gondoljunk csak a kommunikációra, a memóriára, az érzelmekre és minden más agytevékenységre!
Az öntudatot, tehát a magunk létezéséről, önazonosságunkról való gondolkodás képességét sokáig ugyancsak az ember egyedüli kiváltságának gondolták a pszichológusok és az átlagemberek egyaránt. Nem is igazán tudták, hogyan lehetne kísérletesen megfogni az állatok esetlegesen meglévő hasonló képességeit. Aztán Gordon Gallup (csak névrokona a közvéleménykutató George Gallupnak) 1970-ben egy Darwin-anekdotából ihletet merítve megteremtette az állati öntudat (vagy helyesebben: az állati önfelismerés) kutatásának módszerét.
Haldokló „hungarikumok" - Ötszázan maradtak, de nem ezért mérgesek a viperák | Magyar HangDarwin Az ember származása és a nemi kiválasztás című 1871-es művében ír egy 1838-as élményéről. A londoni állatkertet látogatta éppen, amikor egy Jenny nevű orangutánra lett figyelmes, amely hosszan nézegette magát a tükörben. Ennek hatására Darwin eljátszott a gondolattal, hogy vajon Jenny tudatában van-e annak, hogy a tükörben látott másik orangután ő maga. Gallup szinte pontosan 100 évvel a könyv megjelenése után a gyakorlatban is megvalósította a tükörtesztet, bár először csimpánzokat vizsgálva.
A kísérletet számos formában elvégezték, de a legjellemzőbb felállás szerint először egy nagy tükröt helyeznek a majmok ketrecébe. Ők erre jellemzően fenyegető szociális jelzésekkel reagálnak, nyilvánvalóan idegen majomnak tekintik a tükörben látott jövevényt. Ahogy telik az idő, fizikailag is megvizsgálják, hogy ki van a tükör mögött, majd amint kezdik kapizsgálni, hogy mi is történik éppen, ismétlődően tesztelni kezdik a jelenséget (csinálnak valamit, és figyelik a tükörkép reakcióját). Végül úgy kezdenek viselkedni, amely alapján feltételezhetjük, hogy rájöttek, a tükörben ők maguk vannak.
De hogyan bizonyítsuk be, hogy tényleg ez történik? Gallupék a folyamat után elaltatták a csimpánzokat, és szemöldökükre, fülükre (tehát olyan helyekre, amelyeket egyébként nem látnának) festékkel foltot rajzoltak. A festéknek nem volt szaga, és tapintásra sem volt érezhető, csak látni lehetett. Ezután a felébredő csimpánz, amint meglátta magát a tükörben, fején az új folttal, rögtön odanyúlt, és kimutatható módon gyakrabban tapogatta a helyet, mint annak előtte. Valószínűleg tehát tudta, hogy a tükörben lévő folt valójában az ő fején van.
Az általunk okozott evolúciós károk három-hétmillió év alatt állhatnak helyre | Magyar HangOké, tehát a csimpánzok felismerik magukat a tükörben. Pontosabban nagyjából háromnegyedük ismeri fel magát benne, leginkább a felnőttek, a fiatalok és az öregek kevésbé. Ez végül is nem annyira meglepő, hiszen róluk addig is tudtuk, hogy – állatokhoz mérten – meglehetősen intelligensek, talán a legjobban hasonlítanak ránk. A tesztet az elmúlt évtizedekben számos fajon elvégezték, és az általában intelligensnek tartott emlősök (sok főemlős faj, delfinek), illetve kissé meglepő módon az elefántok is átmentek rajta. Minthogy csak az emlősök agyában található meg az evolúciósan legfiatalabb, és a legfejlettebb elmeműködésekért felelősnek tartott neocortex (új agykéreg), ezért azt gondolták, hogy az öntudat magától értetődő módon itt lokalizálódik. Embergyerekeken is elvégezték a kísérletet, és ebből tudható, hogy 18 hónapos koruk után képesek magukat felismerni a tükörben.
Aztán átmentek a teszten a szarkák és a galambok is, amelyek ugye madarak, és nincs neocortexük. Ettől még valószínűleg az emlősökben a neocortex az öntudat otthona, bizonyos madarakban (és a varjúfélék egyébként is nagyon intelligensek) azonban tőlük függetlenül alakulhatott ki e képesség egy másik agyrészben. De még ezek a felfedezések sem rengették meg a tükörteszt megbecsültségét, hiszen általában az egyébként is értelmesnek tartott állatok képesek teljesíteni.
Egészen mostanáig jelenthettük ki ezt, hiszen nemrégiben a német Max Planck Intézet evolúcióbiológusa és munkatársai közölték eredményeiket arról, hogy a trópusi korallszirteken élő tisztogatóhal is képes erre. A kísérleti felállás ugyanaz volt, mint általában: a halakat hozzászoktatták a tükörhöz, majd amikor a tükörképükben meglátták a testükre festett új foltot, azonnal megpróbálták eltávolítani. Most tényleg, egy hal?! – gondolhatta a legtöbb kollégájuk (és valószínűleg gondolják még most is), és emiatt kellett három évig küzdeniük a cikk megjelenéséért. Többször újra elvégezték a tesztet a kifogások miatt, de az eredmény változatlan maradt. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy a tisztogatóhal igenis képes felismerni magát a tükörben. Na most ez vagy azt jelenti, hogy a tisztogatóhalban eddig fel nem ismert zsenit tisztelhetünk, vagy a tükörteszttel van a bibi. „Én lennék az utolsó, aki azt mondja, hogy a tisztogatóhal van olyan intelligens, mint a csimpánzok – idézi Alex Jordant, a németországi ornitológiai intézet kutatóját a Quartz magazin –, vagy hogy a tisztogatóhal értelmi képességei megfelelnek egy 18 hónapos csecsemőének. Merthogy nem. Valószínűleg a tükörteszt nem bizonyítja az öntudatot.”
„Ha nagyon gyors lesz a klímaváltozás, akkor nem egy-kétmillió ember fog jönni felénk, hanem százmilliók" | Magyar HangVagy az öntudatot magát kell átdefiniálnunk. Még a legelhivatottabb kutatóknak is nehezükre esik levetkőzni emberi előítéleteiket. Az állati intelligenciával kapcsolatban általános az a hozzáállás, miszerint az az okos állat, amelyik hasonlóképpen viselkedik a tesztekben, mint az ember. Pedig miért kellene okosnak tekintenünk egy viselkedést, ha az az adott állat túlélése szempontjából irreleváns, sőt, értékes agyi erőforrásokat vonna el? Talán minden állat rendelkezik bizonyos fokú öntudattal, de éppen csak annyival, amely a legjobban szolgálja boldogulását. És ezt kevésbé „fejlettsége”, sokkal inkább a rá ható környezeti kihívások döntik el.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti!
