Óriási politikai vihart kavart az amerikaiak azon programja, amelynek célja, hogy bányászati jogokat osszon a Holdon. Washington ugyanis az Artemis Accordsnak nevezett programból teljesen kihagyta Oroszországot, és csupán a partnereinek osztott lapot abban a politikai játszmában, amelynek keretében biztonsági övezeteket alakítanának ki a leendő Hold-bázisok körzetében. És hogy az amerikaiak nagyon is komolyan gondolják Földünk égi kísérőjére vonatkozó terveiket, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az az áprilisi kormányhatározat, amely immáron engedélyezi a kereskedelmi célú bányászatot a Holdon.
De mit is lehetne bányászni a Holdon? Michio Kaku, a világszerte ismert fizikus és jövőkutató szerint legalább három, hasznosításra érdemes potenciális erőforrás van itt, amely nekünk, földlakóknak mindenképpen értékes lehet.
A kilencvenes években különösen meglepte a szakembereket, mikor kiderült, hogy a Hold déli félgömbjén nagy mennyiségű jég található. Ez a jég valószínűleg az üstökösök becsapódása révén, még a Naprendszer történetének kezdeti időszakában kerülhetett oda, ami azért maradt meg, mert a hegyláncok és a kráterek árnyékában a hőmérséklet mindig fagypont alatt marad a Holdon. A víz viszont hidrogénné és oxigénné alakítható, amelyek egyben a rakéták üzemanyagának legfontosabb összetevői is. Így tulajdonképpen a Hold egy hatalmas üzemanyagtöltő állomássá alakítható, sőt ez a víz még iható is, ha netán úgy döntenének a jövőben az emberek, hogy kisebb mezőgazdasági telepeket hoznak létre a Holdon. A jégkészlet kibányászására jött létre évekkel ezelőtt a Moon Express nevű cég, amelyik még engedélyt is kapott az amerikai kormánytól, hogy megkezdje ez irányú tevékenységét. A vállalat ezért most azon dolgozik, hogy holdhajót juttasson az égitestre, hogy megkezdhessék a jég lelőhelyeinek feltárását.
A tudósok azonban más érdekességeket is találtak a Holdon. Az Apollo-programok során hozott holdi kőzetmintákból kiderült, nagy esélyünk van arra, hogy a Holdon ritkaföldfémeket találjunk. A fémeken belül sajátos csoportot képeznek ezek az anyagok, amelyek a nevükkel ellentétben ugyan nagy mennyiségben fordulnak elő a földkéregben, geokémiai tulajdonságaik miatt viszont elszórtan vannak jelen, így ritkán találhatók meg koncentrált és gazdaságosan kitermelhető ritkaföldfém-ásvány formájában (vagyis ezeknek az ásványoknak a ritkasága miatt kapták nevüket). A ritkaföldfémek kulcsfontosságúak az elektronikai ipar számára, amelyekért ma óriási harc zajlik. A világkereskedelem 97 százalékát ma Kína adja és várhatóan az elkövetkezendő évtizedekben kimerülnek a tartalékaik. A holdkőzetekben talált ritkaföldfémek azonban felkeltették a reményt, hogy talán mégsem fogunk kifogyni ezekből az elemekből, csak meg kell találni a lehetőséget, hogy gazdaságosan legyen végezhető a kitermelés. Az sem mellékes, hogy a Holdról hozott kőzetmintákban kimutatták a platina jelenlétét is. Ennek az elemnek igen nagy részét ma a palládiummal a benzinüzemű gépkocsik katalizátoraként használják fel, de bizonyos platinavegyületeket daganatellenes gyógyszerként is alkalmaznak.
És végül, a Holdon igen nagy esélyünk van arra is, hogy hélium–3-at (3He) találjunk, amely a fúziós energiatermelésben hasznosítható. Kicsit közelebbről: amikor a hidrogénatommagok igen magas hőmérsékleten egyesülnek, hélium jön létre, ezzel nagy mennyiségű energia szabadul fel, amellyel erőműveket működtethetünk. Míg e folyamat során felesleges mennyiségben neutronok is keletkeznek, a hélium–3-mal működő fúziós folyamatnak az az előnye, hogy abban többletprotonok szabadulnak fel, amelyek könnyebben kezelhetők a neutronoknál, mert elektromágneses mezővel egyszerűen eltéríthetők. És bár a fúziós reaktorok fejlesztése egyelőre még csak kísérleti szakaszban van – vagyis még egyetlen ilyen erőmű sem működik a Földön –, ha sikerülne egy ilyen reaktort kifejleszteni, akkor a Holdon kitermelt hélium–3 biztosíthatná a jövő fúziós erőműveinek alapanyagát.
De legális egyáltalán a Hold ásványkincseit kibányászni? Ezt a kérdést jártuk körül Hoffmann Tamás nemzetközi jogásszal, az MTA tudományos főmunkatársával, aki emlékeztetett: jelenleg két jelentős nemzetközi egyezmény vonatkozik a Hold és más égitestek nemzetközi jogi státuszára: az 1967-ben elfogadott Világűr-egyezmény és az 1979. évi, úgynevezett Hold-megállapodás. Míg az első egyezménynek valamennyi nagyhatalom a részese, addig a Hold-megállapodást egyetlen nagyhatalom sem ratifikálta. Ennek oka feltétezhetően az, hogy a Hold-megállapodás jóval szigorúbb szabályozást hozott létre, és kimondta, hogy az égitestek „az emberiség közös örökségének” minősülnek, amelyek felhasználását az egész emberiség javára kell fordítani, vagyis alapvetően a fejlődő országok megsegítése lenne a fókuszban.
A Világűr-egyezmény emellett azt is mondja, hogy a világűr kutatását és felhasználását, beleértve a Holdat és más égitesteket, minden ország javára és érdekében kell folytatni, továbbá a világűrt – beleértve a Holdat és más égitesteket – sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki. A nemzetközi jogi szakirodalomban azonban vita folyik arról, hogy lehet-e ezeket a szakaszokat úgy értelmezni, hogy országok ugyan nem sajátíthatnak ki természeti erőforrásokat, de ez nem akadályoz meg nem állami szereplőket abban, hogy egyoldalúan kitermeljék ezeket az erőforrásokat. Azonban Hoffmann Tamás úgy látja, hogy az egyezmény értelmében egy állam sem adhatna engedélyt magánvállalkozások számára ilyen tevékenység folytatására anélkül, hogy előtte ne születne nemzetközi megállapodás arról, hogyan lehetne a befolyó hasznot az egész emberiség javára hasznosítani.
Más kérdés persze, hogy miért lett most olyan fontos az Egyesült Államok számára a szabályozás kérdése. A szakértő szerint Amerika már az Obama-adminisztráció alatt elmozdult ebbe az irányba, így a 2015. évi Space Act is tartalmazott ilyen irányú felhatalmazást az amerikai vállalatok részére. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az amerikai magáncégek közül egyre többen fektetnek be űrkutatásba, és egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a közeljövőben profitábilissá válik az űrbányászat. Hoffmann Tamás azonban úgy látja, hogy az ilyen tartalmú amerikai jogalkotás ellentétes a nemzetközi joggal. Ehelyett az Egyesült Államoknak mindenképpen nemzetközi megállapodást kellene kötnie, amelyben a részt vevő országok – lehetőség szerint legalább az Európai Unió, Japán, Kína, Oroszország, India és Brazília, vagyis az űrkutatásban vezető szerepet játszó államok – megegyeznének arról, hogy a magáncégek hasznának egy részét milyen feltételek mellett lehetne az egész emberiség javára fordítani. Ennek hiányában ugyanis már most prognosztizálható, hogy új űrverseny alakul ki, amelyben bizonyos országok (különösen Kína) nagy összegeket fordítanának arra, hogy minél jelentősebb előnyre tegyenek szert az űrkutatás terén, hiszen ez óriási haszonnal kecsegtetne számukra.
Habár az Artemis Accords program körüli fejlemények napvilágra kerülése után az amerikaiak azonnal jelezték, szó sincs területi követelésekről a Holdon, és az egyezmény pusztán azt célozza, hogy az ebben részt vevő országok eszközei ne ütközzenek össze a Hold környékén, az oroszok szemmel láthatóan nem hisznek Washingtonnak. Így már áprilisban azzal vádolták meg az amerikaiakat, hogy valójában gyarmatosítani akarják a Holdat. A mostani forgatókönyv szerint így Washington az elkövetkezendő hetekben Kanadával, Japánnal, bizonyos európai országokkal, illetve az Egyesült Arab Emirátusokkal kezdi meg a hivatalos tárgyalásokat, a kezdeti egyeztetésekből pedig teljesen kihagyják Oroszországot, amely állam már hosszú évek óta dolgozik azon, hogy visszatérjen a Holdra. És akkor még nem is beszéltünk Kínáról, amelynek részvétele még csak fel sem merült a programban. Pedig az ázsiai óriás aligha adja majd fel egyeduralmát a nagyon is jól jövedelmező ritkaföldfém-piacon.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg május 15-én.
