Emlékszem, mennyire felháborodott osztálytársam azon, hogy a lájkolni szóalakot használtam írásban. Mentségére szóljon: 2010-ben kérte ezt ki magának.
Újbeszél
Rovatunkban olyan magyar szavakat mutatunk be, amelyek a közelmúltban mentek át jelentésváltozáson.
Tudjuk-e, hogy honnan jön a -kor, -kár képző? Mi ez egyáltalán? Milyen szavakban használjuk még?
A kifejezést még Arany János is használja a Toldi szerelme negyedik énekében.
Kettős tagadás? Ironikus nyelvhasználat? Ötletek sora merült fel azzal kapcsolatban, milyen jelenség állhat a „nem sok semmi” kifejezés mögött.
Kőrössi P. József naplókönyvében, az Ajusziban olvasom, hogy a bevásárlásból hazatérő szerző kérdezi édesanyját, mi történt. „Nem sok semmi”, érkezik a válasz.
Délnyugat-magyarországi lelemény? Honnan ered, hol ismerik?
Propagandaként tekintünk ma a Soros-plakátra, de ne nem neveznénk annak egy frissen megjelent album szóróanyagát. Jellemző sértés lett a „propagandista”.
Tavaly és tavalyelőtt a covid, most meg a háború: idei, a szerkesztőség körében annak rendje-módja szerint elvégzett „év szava” szavazásunkat értelemszerűen mindig a világban zajló, leginkább markáns események befolyásolják.
Tavaly karácsonykor azzal zártuk az év szaváról, a „karantén”-ról szóló Újbeszélt: „Micsoda év! Reméljük, jövőre efféle szó a kanyarban sem lesz.” Nos, hiú remény volt, sajnos.
A rendszerváltás óta, de különösen az utóbbi tíz évben népszerű kifejezésünk a stróman, de honnan ered?
Sok szó esik mostanában a campusokról, de írhatjuk-e kampusznak őket?
Vakcinairigy lehet az olyan ember, aki még nem vette fel az oltást, miközben körülötte egyre többen igen.
Eloltásra kerül? Itt nincs mentség, ez nem orvosi szleng, ez a magyar nyelv kerékbe törése.
Képzeljük el, hogy saját korában a kormányfő leasszonyságozza Marie Curie-t, a radioaktivitás kutatóját vagy Grace Hoppert, az egyik első programozót.
Bikkfanyelv, bükkfanyelv...