A kifejezést vélhetően mindenki ismeri: A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc regényben a kisebb és gyengébb gyerekek üveggolyóit e felkiáltással veszik el a vörösinges Pásztor testvérek. Ennek nyomán a fogalmat mindmáig széles körben alkalmazzák olyan esetekre, amikor valakinek-valakiknek a tulajdonát erőszakkal veszik el, erkölcstelen és vérlázító módon.
Az útonállás, lopás, rablás, kifosztás persze egyidős az emberiséggel, mindig is voltak (fizikai vagy éppen hatalmi) erőfölényükkel visszaélő, basáskodó figurák, olykor a nincstelen szegénylegények, máskor az elit tagjai közül. Sőt, a történelem tele van olyan esetekkel, amikor a mindenkori állam einstandolt, bár ezeket sokkal inkább adóknak, sarcoknak, dézsmának, robotnak, hadi kölcsönnek, vagy például a 20. századi magyar históriában beszolgáltatásnak vagy államosításnak hívták. Az utóbbiról sokan sokáig úgy véltük, hogy a diktatúrák múltán soha többé nem ismétlődhet meg. S lám, úgy tűnik, tévedtünk.
Bár az újabb nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy (egyelőre?) eltekintenek a piacba, versenybe, tulajdonlásba történő durva beavatkozástól, dicső kormányunk egy újabb salátatörvény-tervezetben módosítani óhajtotta az érvényben lévő versenyjogi szabályozást is. (Tegyük hozzá: az a gyakorlat, hogy nagyon fontos rendelkezéseket vagy változtatásokat sokszáz oldalas, számos különböző szakterületet érintő joganyagban rejtenek el, hogy még az érintett terület szakemberei is csak véletlenül bukkanjanak rá, eleve demokrácia-ellenes és a jogállamiságot tekintve erősen vitatható.)
A tervezet lehetővé tette volna a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy egyes cégeket „alapvető jelentőségű vállalkozás”-nak minősítsen (AJV, kiejtve: ajvé, magyarul: oh jaj, nomen est omen). Az új kategóriával kapcsolatban eleve aggasztó, hogy felsoroltak ugyan egy csomó szempontot, amit e besoroláshoz vizsgálni kell, de az új fogalom definiálása híján a beosztás lehet nagyon is szubjektív. A javaslat a továbbiakban különleges jogokat kívánt biztosítani a GVH-nak e vállalatokkal szemben. Csak a legkirívóbb példák: ha a versenyhivatal úgy ítéli meg, hogy az alapvető jelentőségű vállalkozás nem tudja ellátni feladatait vagy nem tud eleget tenni kötelezettségeinek (amit mondjuk egy hirtelen kivetett extraadóval vagy egy újabb salátatörvénybe rejtett huncutsággal az állam is kiprovokálhat), akkor a hivatal előírhatná saját jelöltjeinek kinevezését a cég vezető testületeibe, elrendelhetné a cég eszközeinek átadását más vállalkozások számára, felfüggeszthetné a cég tulajdonosainak szavazati jogát, sőt kötelezhetné őket üzletrészük részben vagy egészben történő értékesítésére-átadására. Einstand!
Hogy itt valami bűzlött, az abból is sejthető volt, hogy a módosítást beharangozó GVH-nyilatkozatban eleve védekeztek és mentegetőztek: „A GVH tervezett új hatásköre német mintán alapul. […] A német versenyhatóság jogosult kijelölni olyan vállalkozásokat, amelyek piacokon átívelő kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek. […] A kijelölt vállalkozás számára kiszabható kötelezettségek is nagymértékben megegyeznek.” Ez minden bizonnyal így van, de Németországban nem számolták fel a független intézmények autonómiáját, nem pakolták tele a hatalmi ellensúlyt szolgáló hatóságokat kormánypárti káderekkel, így aztán Németország ellen nem folyik jogállamisági eljárás sem. És még két apró megjegyzés: 1.) Németország csak egyetlen példa az Európai Unió 27 államából. 2.) A „nagymértékben megegyeznek” megfogalmazásba belefér, hogy kismértékben viszont durva eltérések is akadnak a tervezetben.
Szintén keveseket nyugtathatott meg, hogy ugyanezen tájékoztató idézett néhány mondatot a GVH elnökétől: „ Az új hatáskör vonatkozásában maradéktalanul érvényesülnek a garanciális biztosítékok, hiszen az alkalmazás feltételei kizárólag versenyfelügyeleti eljárásban dőlhetnek el, továbbá a versenytanácsi határozattal szemben közigazgatási per indítható.” Ez a kincstári szöveg a hazai állapotok ismeretében pár hónappal ezelőtt sem lett volna igazán hitelt érdemlő, főként egy olyan „független” szervezet vezetőjétől, aki maga is Fidesz-tag bő 25 éve, s többek között megyei kormánymegbízottként is dolgozott. Most azonban, amikor hangfelvételek bizonyítják, hogy a kellően erős emberek még az ügyészség munkájába és aktáiba is belenyúlkálhatnak, az ilyen protokoll dumák végképp hiteltelenek.
Még az átlagos újságolvasónak is felrémlenek a közelebbi-távolabbi múltból olyan momentumok, mint például, hogy országunk nagyjai többször is nekimentek a külföldi hátterű kiskereskedelmi láncoknak, egyszer ki akarták őket szorítani az országból, másszor (és sokszor) árspekulánsnak titulálták őket, aztán meg részesedést szerettek volna szerezni a Sparban (amit az Auchantól meg is kaptak). De kétes emlékeket ébreszthet az évek óta húzódó Bige-ügy is, ahol a rossz nyelvek szerint a műtrágyakirály valami olyan „visszautasíthatatlan” ajánlatot utasított vissza, mint amilyenekről a baloldalisággal és ellenzékiséggel aligha vádolható Pesty László tett igen felháborodott kijelentéseket Lölő-jelenség gyűjtőfogalom alatt.
Mindezen emlékfoszlányok hatására élnünk kell a gyanúperrel, hogy a GVH jogköreinek kiterjesztése egyáltalán nem a fügefalevélként használt lózungokat szolgálná, nevezetesen nem a „tisztességes piaci versenyhez és a magyar fogyasztók hatékony védelméhez” járulna hozzá. Sokkal inkább az olyan trükkös megoldásokhoz, mint ahogy a Vodafone előbb állami tulajdonba, majd egy üzletrészcsere révén viharos gyorsasággal egy oligarcha portfóliójába került.
Bármilyen furcsa is, de úgy tűnik, hogy annak idején Rákosiék államosítása őszintébb volt: akinek van valamilye, attól elvesszük – és pont. (Szerencsére nagyapám már nem érte meg parányi lakatosműhelyének elkommunizálását, amely élmény a háborúból és fogságból hazatért fiaira, apámra és nagybátyámra maradt.) Az őszinteséggel kapcsolatban azért igazán kíváncsi lennék még valamire: amikor bölcs vezetőink ötleteket keresnek, vagy a felmerülő tippeket mérlegelik, netán már a kidolgozott tervezeteket értékelik, akkor vajon legalább egymással nyíltan beszélnek-e: „fiúk, csúnyán beszólt nekünk a Spar, valahogy orrba kellene vágni őket…” Vagy egymás közt is csak süketelni mernek: „Tisztelt nertársak, a magyar családok védelme, az ellátás biztonságának fokozása és a korrupció fékezése mindannyiunktól további erőfeszítéseket követel!” Ezekről simán el tudom képzelni az utóbbit is.
Mint ahogy azt is sejteni vélem, hogy a nemzetközi (gazdasági és politikai) szervezetek, no meg a tulajdonukat féltő óriásvállalatok és azok kormányainak tiltakozása miatt most hirtelen visszavont tervezet lényege (a sikeres cégek részben-egészben való lenyúlása) valamilyen finomabb formában hamarosan megint előkerül. Elvégre a harács valamilyen formáját meg kell találni, akkor is, ha a könnyen megcsapolható uniós pénzek csak szűken csordogálnak.
