Hiába szerette volna leváltani Kránitz Krisztiánt a Momentum és az LMP.
Hutter Marianna
Kiderült az is, jelenleg Budapesten 10, vidéken 19 kórházat jelöltek ki a koronavírusos betegek ellátására.
A sportakadémiák miniszteri biztosa havi bruttó 1,1 milliós fizetést fog kapni.
A főváros további 20 ezer PCR-teszt megvásárlására is készül.
„A külügyminiszter mindig – így szabadsága alatt is – minden törvényt betartott és betart” – állítja a tárca államtitkára.
Azt még mindig nem tudni, pontosan mikor indul a Telex, de ígérik, már nem kell sokat aludni.
Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
A DK elnöke szerint nem nemzeti konzultáció, hanem népszavazás kell arról, kell-e ingyenes koronavírus-teszt.
A parlament hétfőn kezdődő őszi ülésszakán fogja letenni miniszteri esküjét Novák Katalin, de Orbán Viktor is felszólalhat.
A miniszterelnök kétoldalas cikket írt a kormánypárti Magyar Nemzetnek, ebben többek közt azt fejtegeti, 2022-re feláll „a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront”.
Gyurcsány Ferenc állította, nem szállt a fejébe a DK növekvő támogatása, Dobrev Klára pedig arról beszélt, nem szereti Orbánban, hogy szerinte mindenkit meg akar alázni.
Megítélése igencsak vegyes, forrásaink olyanokat mondtak róla, hogy baromi okos, éles eszű, óriási munkabírású, de voltak olyan vélemények is, hogy agresszív, gátlástalan, sőt, reakcióiban már-már olyan tud lenni, mint egy „klimaxos nő”. Portré Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterről.