A tíz évvel ezelőtt biodiverzitási egyezmény húsz célja közül mindössze hatot sikerült részlegesen teljesíteni. A kormányok még mindig azt hiszik, hogy minden maradhat a rendes kerékvágásban.
Molnár Csaba
36 milliót kapott Boros Anita kutatócsoportja. Azt nem tudni, hogy a szakmai zsűri vagy a főnöke volt ily kegyes.
Andokban hibernáló kolibrik, II. világháborús német hadihajó Norvégia partjainál. E heti tudományos lapszemle.
Az egyik legígéretesebb vakcina sem készülhet el idén. A Moderna nyilvánosságra hozta kísérleti prokollját, eszerint 151 fertőzésre lenne szükségük az oltott és a nem oltott résztvevők között is.
Csökkenti az embert fertőző vírusok számát, és ettől – elméletben – enyhébb lefolyású lesz a betegség.
Szerintük valószínűtlen, hogy a közölt adatok helyesek legyenek. Vagyis vagy csaltak vagy nagyot hibáztak az oroszok.
A Dráva IC ütközött össze egy pótkocsival.
Az ITM két protekciósnak tartott, és a szakmai zsűri által támogatásra érdemtelennek minősített kutatót is nyertesnek hozott ki.
Visszaküldte a parlamentnek a román elnök azt a törvényt, amely június 4-ét, a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánítaná
Autóval ütközött a motoros, aki a helyszínen életét vesztette.
Az iskolában szeptember 7-én jelent meg a vírus, azóta már több tanár is megfertőződött, de nem kapnak segítséget.
Egyre több a gleccsertó a világon, a pénzes turisták által kilőtt idős elefántbikák pedig nagyon hiányoznak a populációból. Tudományos lapszemle.