Az 1950-es évek elejéig kérni sem kellett, anélkül is eltűnt egy-két alak vagy arc Sztálin mellől, ezekről az én korosztályom még tud, az ifjak vagy semmit, vagy csak keveset.
Nagy Bandó András
Viktor tíz pedagógus havi nettó fizetésének megfelelő összeggel emeli meg a saját fizetését. Pontosan 4000 fagyigombóc árával. Vagy ha már a málna grammjával kezdtem: uszkve 500 kiló málna árával.
Hiába szépítgetnénk, a bukta drámai és brutális volt, ami nemcsak azt mutatja, hogy az ellenzékként emlegetett alakulat, de azt is, hogy a győztes is leszerepelt. Mindkét fél másképp.
Miután már minden létező elbukott megmártotta a kését MZP-ben (Te is, fiam, Brutus! Ne mondd, hogy nem!), megkísérlem elbúcsúztatni ezt a méltatlan témát, nem titkoltan mint MZP szimpatizánsa.
„Kérjük a kollegákat, hogy a belépő ellenzékiekkel kedvesek és figyelmesek legyenek, mosolyogjanak rájuk, a napszaknak megfelelően köszönjenek, tegyenek úgy, mintha (mostantól) ez lenne a legtermészetesebb.”
Amíg nem lesz ebből a sok gittegyletből egyetlen párt, én nem kérek belőlük (belőletek). A sokféleségetek lesz a vesztetek, esélytelenek vagytok és maradtok.
Gondolkodjatok el, Feri és Peti, mármint Gyurcsány és Jakab: tényleg egy csata előtt elvesztett háború kapitányát kéne felelősségre vonnotok és áztatnotok? Ebben a vesztett csatában benne van mindkettőtök múltja és neve is.