A budapesti stúdiók hűvösében vitatkozva nem tudhatjátok, mi van itt, hogyan élnek az emberek. A Fidesz ott lesz minden falusi utcasarkon, nektek is ott kell lennetek!
Szabó Antal
Az elnyert Tigáz-tender utáni állófogadáson láttam meg először. Homáros, illetve homályos tekintettel néztem, amint áttetsző blézerében, egy tévéstáb riportereként leszólít egy jóvágású pincért: „Mészáros úr, feltehetnék Önnek pár kérdést?”
Olyan korán indul harcba mindig, úgy aggódom. Reggelizik rendesen?
Lehangoló találós kérdés: érkezése áldás, hiánya átok, mi az? A Családi Pótlék! Így, nagy kezdőbetűkkel, tulajdonnévvé nemesülve olyan közösségekben, ahol e két szó szinte messianisztikus tulajdonságokkal bír.
Kétségtelen tény, hogy a kormánypártnak oly kellemetlen hír „lecsorgott” a falvakba is, amelyek népe a Fidesz legszilárdabb tömegbázisa (volt?) választások alkalmával.
Középkorú, szikár asszony panaszkodik: „Számítottam a pénzre, tüzelő kellene, téli ruhák a gyerekeknek, jól jött volna. Annyian megosztották a Facebookon, reménykedtünk, ha tavaly adtak, miért ne adnának idén is?!” Nem adtak!
Álom. Az ő álma ez, eljutni a Balatonhoz, innen a kietlen alföldi pusztaságból. A csendbe egy kérdés hasít: – Anya, én mikor láthatom a Balatont?
Ki „dolgozzon” a testen, ki ápolja a beteget este héttől úgy, hogy tudják, akár hordozhatja is magában a gyilkos kórt? Óriási dilemma.
Az első perctől fogva érezhető, hogy a válságban egyes politikusok hatalmas lehetőséget látnak népszerűségük növelésére.