HIRDETÉS

Harminc év – Harminc történet

Harminc évvel a rendszerváltozás után közelmúltunk tipikus történeteiből szemezget Torkos Matild.

A vízlépcsőrendszer építése Nagymarosnál 1989-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

1997: Bős-Nagymaros – Nekik erőmű, nekünk fiaskó

A vízlépcső ügye már jóval a rendszerváltás előtti években a demokratizálódó folyamat szimbolikus témájává vált.
Princz Gábor a Postabank híres macijával (Fotó: 168 Óra/Kovács Zsolt)

1997: Mi döntötte be a Postabankot?

Rövid időn belül 70 milliárd forintnyi összeget vettek fel a pénzintézetből, a jegybankból furgonokkal hordták a szükséges készpénzt. Harminc év, harminc történet.
Tocsik Márta és társainak pere a Fővárosi Bíróság nagytermében 2001. június 14-én (Fotó: HVG/Túry Gergely)

1996: a Tocsik-botrány éve – Kihallgatás pizsamában

A rendszerváltás után egészen 1996-ig nem volt olyan sajtó által feltárt ügy, amely annyira megrengette volna a közéletet, mint ez a botrány. Harminc év, harminc történet.
Ünneplők 1989. október 23-án a budapesti Alkotmány utcában. Miközben az újonnan alakult ellenzéki pártok a demokratikus átalakulásért küzdöttek, a háttérben a tűzhöz közel állók „spontán módon” kikaparták maguknak (Fotó: Fortepan)

1989: A Next 2000-ügy árnyékában zavartalanul folyt a síbolás

Harminc év – Harminc történet. Sorozatunkban, harminc évvel a rendszerváltozás után közelmúltunk tipikus történeteiből szemezgetünk.
Bokros Lajos és a csomagja (Fotó: Reuters/Balogh László)

1995: A szomszéd tehenét is eladták

Bokros-csomag, majd privatizáció az energetikai ágazatban – Harminc év, harminc történet.
Brezsnyev és a Fidesz. Egyre közelebb (Fotó: Fortepan/SZITAKRI)

1993: a székházügy – A Váci utcától a kecskefarmig

Huszonhat esztendővel ezelőtt éppen májusban pattintották ki a Fidesz–MDF közös mutyijaként aposztrofált hírhedt székházügyet.
Az Ybl Bank egykori székháza a Szív utca 53.-ban, ahol ma a NAV található (Fotó: Google Maps)

1992: az első pénzintézeti botrány az Ybl Bank csődje volt

A kilencvenes évek legelején a pénzintézeti szektort sem kerülte ki a válság. Harminc év – harminc történet, negyedik rész.
HIRDETÉS

Legolvasottabb

Fidesz 4.0 – Nagykovácsi üzent

A Fideszt tönkreverték október 13-án egy keresztény, konzervatív településen, erre a pártra nincsen szüksége a keresztény-konzervatív középosztálynak sem.