Ukrajnában holnaptól lövetnek?

Gyerekek egy szombati magyar iskolában Kárpátalján

A délszláv háború utáni balkáni forgatókönyvek átvételével, az etnikai arányok megváltoztatásával kísérletezik az ukrán hatalom.

Hirdetés

Ukrajnával nem lehet többé viccelni! Lőni fogunk mindazokra, akik agresszorként lépnek az ország területére. Legyenek azok magyar vagy más „udvarias zöld emberkék”. Nem kérdezünk, csak lövünk! A viccek ideje lejárt! Az ellenség nap mint nap veszélyezteti katonáink életét. S ha valaki netán Nagy-Magyarországról álmodozik, előbb képzelje el holtan a gyermekeit, mert az agresszornak nem fogunk kegyelmezni! Jól gondolja meg ezt mindenki, mielőtt velünk viccelődik! Régi ismerősöm, egy vezető ukrán újságíró ordított velem így vörös fejjel, miután a Kárpátaljával kapcsolatos ukrán félelmeket próbáltam egy viccel elütni. Roman néhány éve még nem volt ilyen harcias kedvében, és a viccet is értette. Persze közben történt egy s más, így Ukrajna elvesztette a Krímet, és a Donbasz nagy részét sem ellenőrzi.

A fájdalom a legrosszabbat, a történelemből ismert agresszív nacionalizmust hozta ki az ukrán társadalom egy részéből. Ez a veszteség generálta kétségbeesett reakció valahol még érthető is, ám az már elfogadhatatlan, ahogy a hatalom erre még rá is játszik. Ahelyett, hogy csillapítani próbálnák a különösen az ország nyugati részén erőre kapott rosszarcú nacionalizmust, annak hullámára ráülve próbálják megtartani és erősíteni a pozícióikat. Úgy kalkulálnak, hogy az „orosz kártya” folyamatos kijátszása, a háborús hangulat fenntartása eltereli a figyelmet a belső problémákról, a gazdasági gondokról, a korábbinál is nagyobb korrupcióról, és oldja az oligarchikus berendezkedés érintetlensége okozta frusztrációt. Ez a politika egy ideig még működhet is, Porosenkóék reményei szerint a jövő évi választásokig mindenképpen kitart, csakhogy közben maga a hatalom a társadalomnak ugyan csak egy szeletét magával ragadó, ám annál hangosabb és agresszívabb nacionalisták túszává válik.

Ez a magatartás köszönőviszonyban sincs a Kijevben manapság oly sokat hangoztatott európai értékekkel, a hatalom régi-új urai azonban azzal számolnak, hogy Ukrajna geopolitikai pozíciója miatt a Nyugat elnéző marad velük szemben. Ennek jegyében az áldozat szerepét erősítve minden bírálatot Moszkvára mutogatva ütnek el, s még Budapestnek a kisebbségek melletti kiállását is ezzel próbálják magyarázni. Ez a taktika egyelőre működik, mert Washington számára fontosabb Oroszország nyomás alatt tartása, mint az ukrán demokrácia felvirágoztatása. Berlinnek és Párizsnak ugyan már kezd elege lenni Kijev cinizmusából, valamint magából az európai biztonságot gyengítő úgynevezett ukrán konfliktusból, ám odáig nem mer elmenni, hogy nyíltan megregulázza és például a minszki megállapodás teljesítésére kényszerítse Porosenkóékat. Ezt az örömöt ugyanis a mai hidegháborús helyzetben nem akarják megszerezni Putyinnak. Így inkább azt is elnézik, hogy a „nacionalista kártya” elő-előhúzásával Kijev egy soknemzetiségű országban öngyilkos módon a tűzzel játszik.

A Moszkvával szembeni revánstól és a nemzetépítés lázától hajtott ukrán elit eközben lassan már mindenkiben ellenséget lát. Különösen érvényes ez a kisebbségekre, azon belül is az összlakosság 0,2 százalékát kitevő magyarokra. Kijev lépésről lépésre veszi el a nemzeti kisebbségek szerzett jogait. Előbb az oktatási törvény korlátozta e népcsoportokat a saját nyelvük tanulásában, majd a nyelvtörvény alkotmányellenessé minősítése ronthatja tovább a helyzetüket. Míg ugyanis jelenleg 10 százalékos aránynál lehet használni a nemzetiségi nyelvet, addig ezt az asztalon fekvő javaslatok alapján 33 százalékra emelnék. A hatályon kívül helyezett jogszabály 20. cikkelye egyébként a kisebbségi oktatást ellehetetlenítő tervezet 7. cikkelyével szemben alapvető állampolgári jognak nevezte, hogy mindenki megválaszthassa a saját vagy a gyermekei iskoláztatásának nyelvét. Tovább növeli a feszültséget, hogy az ukrán elnök sürgősséggel kezdeményezte a kettős állampolgárság szankcionálásáról szóló törvény elfogadását – amellyel azt üzeni, hogy Kijev nemcsak az oroszokban, de a kárpátaljai magyarokban is nemzetbiztonsági kockázatot lát. Ez a logika vezetheti Kijevet abban is, hogy katonai bázist alakít ki Beregszászban. Nemzetiségi szempontból külön aggodalomra ad okot, hogy a mintegy 600 ukrán katonacsalád betelepítése a vajdasági szcenáriót követve megváltoztatná a város etnikai arányait. Az ukrán sajtóban közben rendszeresen jelennek meg a magyarokat gyalázó, a szeparatizmus veszélyét felfestő riportok, szélsőséges nacionalista szervezetek magyar emlékműveket rongálnak meg, magyarellenes felvonulásokat rendeznek, nemrégiben még robbantásokat is elkövettek. Ezen a helyzeten tovább ronthat a keleti frontot megjárt katonák megjelenése, a délszláv háború utáni balkáni forgatókönyvek átvétele.

A magyar kormány a júniusi csúcs közeledtével Ukrajna NATO-csatlakozásának blokkolásával igyekszik jobb belátásra bírni Kijevet. E nyomásgyakorlás azonban csak akkor hozhat eredményt, ha Budapest közben nem válik a nyugati hatalmak szemében „fekete báránnyá”. Mint ugyanis egy másik ukrán újságíró ismerősöm, Igor érvelt, Orbán különutasságát látva Porosenko aligha fog meghátrálni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 0. számában jelent meg, 2018. május 8-án.

Keresse a Magyar Hangot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Menjen biztosra, fizessen elő!

Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.