Vukovár, a horvát ellenállás szimbóluma

Nem lesz itt semmiféle megbékélés, soha – mondja Ivan, aki bár a vukovári csata után született, úgy látja, hogy az ő generációja sem lépett még túl a nemzetiségi ellentéteken. Noha a kelet-szlavóniai Vukovár lakosságának egyharmadát továbbra is szerbek teszik ki, a húszas évei közepén járó fiatalembernek egyetlen szerb barátja sincs, de ő ebben nem lát semmi különlegeset.

– Egyszerűen másokkal barátkozunk, nem keressük egymás társaságát, még ha egy munkahelyen dolgozunk, akkor sem – így a férfi, aki egy helyi kereskedésben dolgozik. Szerinte azt, hogy ki volt a hibás Vukovár tragédiájáért, úgysem ismernék el a szerbek, akinek pedig meghaltak a hozzátartozói, azokat semmilyen megbékélési program nem fogja megvigasztalni. – Nem is igazán nevezhető ez együttélésnek, inkább egymás mellett létezés lenne a jó szó a mi viszonyunkra – teszi hozzá Ivan, aki cseppet sem optimista: szerinte nem lesz itt sok változás a két nép viszonyában még száz év múlva sem. De hogyan romolhatott meg ennyire két testvérnép viszonya ennyire?

Ugyan ma már szinte elképzelhetetlennek látszik, de Vukovárban valaha békésen éltek együtt a horvátok, szerbek és magyarok. Ezek voltak a titói Jugoszlávia évtizedei, amikor is a Duna-menti kisváros gyors fejlődésnek indult. Akkor még nem figyelt fel senki sem arra, hogy bár a titói rezsim fő jelszava a testvériség és egység volt, a városban nagyon alacsony maradt a vegyes házasságok aránya. Ám ez akkoriban senkit nem nyugtalanított, hiszen a békés kisvárosban mindenki jól érezte magát.

• Hogyan volt képes ennyi ideig ellenállni Vukovár?
• Miért volt mégis vereség a csata Szerbia számára?
• Hogyan alakult a városban a két nép viszonya a háború után?