Egy év után is csődtömeg a tálib rezsim

Egy év után is csődtömeg a tálib rezsim

Tálib fegyveresek ünneplik a hatalomátvételük első évfordulóját a kabuli amerikai nagykövetség előtt 2022. augusztus 15-én (Fotó: MTI/AP/Ebrahim Noroozi)

A világ egyetlen országával sem sikerült elismertetnie uralmát a tálib vezetésnek, amely egy évvel ezelőtt, augusztus 15-én került hatalomra. Pedig az afgán iszlamisták kezdetben még abban bíztak, hogy hamarosan Pakisztán, Kína, Oroszország, Türkmenisztán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is el fogja ismerni az új kabuli vezetést – annál is inkább, mert a gazdasági érdekeik egyértelműen emellett szólnak. Csakhogy Hibatulla Ahundzádának – az önmagát „Afganisztáni Iszlám Emírség”-nek nevező ország vezetőjének – csalódnia kellett: a nemzetközi közösségben gyakorlatilag konszenzus uralkodik abban, hogy a rezsimet nem ismerik el. Így az elmúlt hónapokban mindössze annyi eredményt sikerült felmutatniuk, hogy Pakisztán, Kína, Oroszország és Türkmenisztán akkreditálta a tálib diplomatákat.

Nem tudtak előre lépni a külföldön befagyasztott pénzek kérdésében sem. Emlékezetes: miután a tálibok múlt évben elűzték a Asraf Gáni rezsimjét, az Egyesült Államok zárolta az afgán jegybank 7 milliárd dolláros pénztartalékát, ami arra szolgált, hogy az afganisztáni valuta, az afgáni megőrizze stabilitását.

• Mi lett a közbiztonságra tett ígéretből?
• Mi lett a gazdasági ígéretekből?
• Milyen téren „sikeres” a tálib rezsim?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 26-án megjelent, 2022/35. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!