A beugrás

Iván ismét túlórázott. Nem volt ebben semmi különös, szinte minden nap estig bennmaradt az irodában, már előre köszöntek neki a takarítók és az éjszakai recepciós is. Munkatársai tisztelték pontosságáért, lelkiismeretességéért, de valójában alig ismerték. A csapatépítő bowlingozást Iván a havi zárás miatt kényszerült kihagyni, a divízióvezető fergetegesre sikeredett tejfakasztó bulijának idejében pedig a vezérigazgató másnapi taggyűlési prezentációján dolgozott. Ha nagy ritkán akadt egy szabad estéje, akkor vagy olvasott otthon, vagy színházba ment. Szinte mindig kapott jegyet, mert egy jegy mindig volt, és ő sosem ment mással.

Azon a novemberi estén azonban túl fáradt volt egy színházi estéhez, inkább az otthoni olvasást választotta. Miután hazaért, lezuhanyozott, reggelre beidőzített egy kímélő mosó-szárító programot, elpakolta az edényeket a szárítóról, és lefeküdt az ágyába. Az éjjeliszekrényéről leemelte a Kortárs magyar színészlexikon című kiadványt és olvasni kezdte. Iván szerette a művészeti lexikonokat, mert jól keveredtek benne az adatok, amelyek kitették a munkanapjait, és a kultúra, amellyel a szabadidejét töltötte szívesen. Aznap este azonban csak néhány művész pályáját ismerhette meg röviden, mert alig tíz perc után elkezdtek összefolyni szemei előtt a betűk, így utolsó erejével becsukta a téglanehézségű könyvet, és visszatette az éjjeliszekrényre.

Másnap reggel hat órakor szólalt meg az ébresztés a telefonján. Iván sosem tette „szundira”. Ha kelni kell, hát kelni kell – vélte, azonban ezen a reggelen valahogy nehezebben tudott kikászálódni az ágyból. Amikor végre felült, és bebújt volna az ágyára merőlegesen állított, egymással ugyanakkor tökéletes párhuzamost alkotó papucsaiba, nagyon megijedt, ugyanis saját lábai valahogy nem tűntek ismerősnek. Lábkörmei kemények voltak, egyik-másik kissé sárgás is, lábujjai pedig kissé befelé álltak, akár egy idős embernek. Hogy jobban szemrevételezze a lábát, egészen a térdéig felhúzta pizsamaalsóját. Alsó lábszárát ritkás fehér szőr borította; a látvány csak fokozta Iván értetlenségét, de igyekezett mindezt betudni annak, hogy keveset aludt, így dőreség lenne hinni a saját szemeinek.