Gazda Albert szokásos heti írásának helyén ezúttal részletet közlünk szerzőnk frissen megjelent, Leningrád című kötetéből. A könyvről írott kritikánkat május 7-i számunkban olvashatják.
Azt mondja Zolika, hogy nem érti ezt a halál dolgot egyáltalán. Hogy hogy van az, hogy vagyunk, ha minden jól megy, sokáig, ahogy a nagyanyja is, 77 volt, Isten nyugosztalja, és utána egyszer csak nem vagyunk többet. És ezt nem is tudjuk akkor már, hogy nem vagyunk, mert megszűntünk mindenestül. Érzéseink, gondolataink nincsenek, semmink sincs, csak a testünk, a porhüvelyünk, ahogy a papok mondják, lent a földben, a csontjaink. Hogy mit csinálnak velünk, a porhüvelyünkkel a férgek, a hernyók meg a nyüvek, arról inkább ne is beszélgessünk, hagyjuk a fenébe a témát. Ez akkor is nyomasztó, ha a lelkünkkel esetleg tényleg történik valami jó, és találkozik Szent Péterrel a magasban.
Zolika nem az a folyton filozofáló egyén, ellenkezőleg, semennyire sem elméleti, inkább abszolút gyakorlati ember. Kaszálni is tud, és egyszer állítólag traktort is vezetett kint a földeken. Az késztethette a merengésre, hogy a nagymamáját, úgy látszik, szerette tényleg. Nekem nincsenek halottaim, olyanok, akik akkor mentek volna el, amikor ismertem őket. Mama az egyetlen, aki él a nagyszüleim közül, ő erős és egészséges még mindig, remélem, 100 éves koráig velünk lesz.
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
