Amikor a Fidesz dönt úgy, hogy NER-telenít

Amikor a Fidesz dönt úgy, hogy NER-telenít

Kocsis Máté a Magyar Kézilabda Szövetség 2023. áprilisi közgyűlésén (Fotó: Kocsis Máté Facebook-oldala)

Sorra mondanak le a sportszövetségek éléről a politikai kinevezettek. A távozások hátterében állhat az eredménytelenség, vagy az egyetemi alapítványokhoz hasonló NER-telenítés is, de elképzelhető, hogy nem kell rendszert keresnünk visszalépésekben. A minta mindenesetre kellően bizonytalan: Kocsis Máté már elköszönt, a botrányhalmozó Kósa Lajos viszont még tartja magát.

Nagyszerű jövő előtt áll a kézilabda – mondta Kocsis Máté, a Fidesz akkori kommunikációs igazgatója (jelenlegi frakcióvezetője) 2015-ben, amikor elsöprő fölénnyel választották meg a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökének. Nem volt meglepő a szinte egyhangú diadal – két tartózkodás rondított bele a kifogástalan mérlegbe –, hiszen Kocsis egyedül indult a posztért. A politikus kihívója a sportág legendája, a 206-szoros válogatott, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Farkas Ágnes lehetett volna, de ő végül még a jelöltlistára sem került fel, mert nem kapott elegendő támogatást. Ez egyértelműen jelezte a NER terveit a szövetségekkel, ahogy azt is, hogy a hazai sporttársadalom felmérte az erőviszonyokat, és szinte teljesen behódolt a hatalomnak. Mára megfordulni látszik a folyamat.

– Ha azt akarjuk, hogy a jövő nemzedékei érmeket szerezzenek, győztesek legyenek, illetve ismerjék a sikert, és ennek érdekében képesek legyenek összefogni másokkal, a sportot stratégiai ágazatnak kell nyilvánítani – fogalmazott Orbán Viktor 2010 januárjában. Első kétharmados győzelmét követően beváltotta ígéretét, az élsport stratégiai ágazat lett, amelyre a becslések szerint az elmúlt 13 évben több mint 2000 milliárd forintot fordítottak. Ahhoz, hogy ezt a pénzt biztonságban tudhassák, lojális emberekre volt szükség, a megbízható pártkatonák így szép lassan elfoglalták minden sportági szövetség elnökségét. Mostanra világossá vált, hogy a korábbi támogatások sokszorosát kitevő állami dotáció és a kézi vezérlés ellenére sem sikerült felvirágoztatniuk a magyar sportot. Legalábbis nem annyira, mint tervezték.

• Több sportágunkra kifejezetten rossz hatással volt a sok pénz.
• Egyre látványosabb repedések tűntek fel a rendszeren.
• Folytatódik a NER-telenítés?

A teljes cikket a
Magyar Hang hetilap május 12-én megjelent, 2023/19. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!