Az új szoba

Egyszer teljesen véletlenül hallotta újként emlegetni, a nagyanyja, a nagyapja vagy talán az anyja nevezte így, ő pedig nem emlékezett rá, említették-e már máskor is ekként. Valószínűleg nem, mivel csodálkozott, miért új szobának mondják, hiszen mindig is ott volt, egyébként meg nem sokban különbözött a többitől. Aztán kiderült, hogy rosszul tudta. Igaz, nem is tudhatta volna másként, azt a szobát is még azelőtt alakították ki, hogy ő megszületett, de a többi helyiséghez képest valóban csak utólag. A nagyszülei apránként bővítgették a házat, leálltak, amikor átmenetileg elfogyott a pénzük, az idejük, az erejük, avagy fontosabb és sürgetőbb dolgaik akadtak: beteg volt a családban, sok lett a teher, a bizonytalanság, vagy egyszerűen várni kellett a következő lépcsőfok megugrásáig.

Szerette az új szobát, részben azért, mert az utcára nézett az ablaka, és ez esett a legközelebb a kapuhoz, a függöny takarásából is lehetett látni, ha valaki érkezett. Elég sokan jöttek: a nagyanyja varrónőként dolgozott, tele volt cérnaorsókkal, gombos- és varrótűkkel, gombokkal, mérőszalagokkal és szövetdarabokkal a ház. (A varroda a konyhából nyílott, azt is utólag építették hozzá.) Ő pedig nyaranta, a vakáció alatt délelőttönként rendre az új szobában olvasott, odaesett a legtöbb fény, ráadásként a nyitott ablakon keresztül az előkertből beáradó virágillat a bogarak zümmögésével együtt olvasás közben kellemesen elzsongította. Egyébként is, az új szobában volt a legtöbb könyv. Persze nem kell túlságosan nagy könyvtárat elképzelni, de azért az elemekből összerakott típusbútor polcrészén ott sorakozott A világirodalom remekei-sorozat számos darabja, néhány Moldova- és Szilvási-kötet társaságában, amelyeket az anyja középiskolás korából megmaradt Diákkönyvtár- és Olcsó Könyvek-klasszikusok egészítettek ki. Valamint ott volt egy századelős iskolai olvasókönyv is, talán a dédapjáé lehetett, azt különösen borzongató érzés volt lapozgatni, igazi időutazás volt, betekintés a Trianon előtti Magyarországba.