Békejavaslatok és a magyar–ukrán viszony jövője

Lányi András e lap október 28-i számában (Hogyan veszítettük el az orosz–ukrán háborút) meggyőző erővel mutatott rá, hogy bárhogyan is végződik az orosz–ukrán háború, Magyarország annak csak a vesztese lehet. Ha Ukrajna független államként fönnmarad, a magyar kisebbségen fogja számonkérni Magyarország oroszbarátságát. Ha ne adj’ isten Oroszország kerekedik felül, nemcsak a mi szabadságunk és függetlenségünk kerül veszélybe, de valamennyi, a kommunista iga alól harminc évvel ezelőtt fölszabadult országé. Ez esetben az Északi-tengertől a Fekete-tengerig és Törökország keleti határáig fog egymással szembenézni a „szabad világot” védő NATO és a despotikus Kelet. Ha ez nem is vezet automatikusan háborúhoz, de tűzveszélyes helyzethez igen. És ez esetben hová áll Magyarország? Megmaradhat-e a Nyugat vonakodó szövetségese, vagy az olcsó (?) olajra és gázra hivatkozva betagozódik egy új KGST-be, esetleg egy Eurázsiai Szövetségbe?

Milyen ez a háború, és hogyan lehet vége? Vona Gábor, a Jobbik elnökéből új reformkorra vágyó higgadt elemző az Indexen november 1-jén erről írt cikkét sokkoló kép vezeti be: az orosz megszállástól megszabadult Bucsa főutcája ez év április 6-án. Láthatunk még ennél is sokkolóbb képeket, videókat az ukrajnai lakóházakat, tereket, kórházakat fölgyújtó, romba döntő orosz rakétacsapásokról, halott asszonyokról és gyermekekről. Ezek láttán érző ember megértheti, támogathatja Putyin háborúját? Vona szerint egyelőre senki sem meri kimondani azokat a lépéseket, amelyek a fegyvernyugvás, majd a béke előfeltételei. Vagyis: Putyin távozása, annak minden érdekelt általi elfogadása, Ukrajna szuverenitásának, azaz területi integritásának a helyreállítása, de cserében sem az EU, sem a NATO tagja nem lehet.

• Miért nem igaz, hogy az EU-nak se szava, se ereje?
• Miért nem momdható, hogy Ukrajna „barbár kisebbségpolitikát folytatott”?
• Van-e visszaút a felelőtlen magyar külpolitikából?