Boldogság a Laskó-patak és a Berek-erdő mellett

Barátságtalan, szeles téli napon érkezünk Kerecsendre. Pusoma Jenő okkersárgára festett, itt-ott csempézett falú dolgozószobájában vár minket. Fázósan összehúzza mellkasán a vastag fürdőköpenyt. – Szívbeteg vagyok, megérzek minden időjárás-változást – indokolja, majd hellyel kínál a forró gázkonvektor közelében. A falon családi fotók: szép arcú feleség sok gyerekkel, az íróasztal fölött Krisztus-portré, kicsit odébb bekeretezett kőműves bizonyítványok: szakmunkásvizsgáról, mesterképzésről.

– Gyerekkoromban nemigen ismertem olyan embert, aki tanult volna. Akadt aztán a faluban egy cigány, akiből vájár lett, majd egy másik, akiből géplakatos. Gondoltam, ha nekik sikerült, tán én is tudnék szakmát szerezni – kezdi történetét, és közben hosszú, hófehér szakállát simogatja. – Az se’ hagyott nyugton, hogyan tudnám segíteni a cigány közösséget. Mit tehetnék az elesettekért? Ez nagyon erősen bennem volt a kezdetektől.

Az általánosban harmadikos, amikor analfabéta édesanyja beíratja a helyi könyvtárba, onnantól nincs nap, hogy ne venne könyvet a kezébe. – Hatodikos koromban anyámnak és a környékbeli asszonyoknak esténként az Egri csillagokból olvastam fel. Szájtátva hallgatták. Mikor a török elvitte Évát, mind sírva fakadt – emlékszik vissza mosolyogva.

• Hogyan kezdett hozzá a helyi közösség szervezéséhez, mivel vonzotta be a fiatalokat?
• Miként indult a költő budapesti élete, hogyan kapcsolódott be az országos politikába?
• Mit tart ma a legnagyobb gondnak a környezetében? 
• Mikor írt utoljára szerelmes verset a feleségéhez?

A teljes cikket a Magyar Hang december 22-én megjelent karácsonyi dupla számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!