Egy mosolygó miniszterelnök

„Hazug”, „tolvaj”, „gengszter”, „börtön”, „lopás”, „bohóc” szavak egyfelől; „komolytalan”, „felkészületlen”, „Gyurcsány”, „tönkretették” kifejezések hagyták el ellenzéki és kormánypárti képviselők száját másfelől a magyar törvényhozás szeptember 20-i ülésén. Hej, ha belegondolok abba, hogy az 1867-es kiegyezés képviselőházi vitájában Deák Ferenc nagyon komoly jogi érveléssel vezette le a pragmatica sanctio és a kiegyezés rendszere közötti összefüggést, akkor meghökkentően nagy a színvonalesés. De hasonlóra jutunk, hogy ha nem megyünk ennyire messzire az időben, csak mondjuk az első szabadon választott parlamentünk vitáira gondolunk, Antall József és mások parlamenti beszédeire. Azóta a szónoklatok igényessége, alapossága ciklusról ciklusra romlik, még ha ez a megállapítás nyilván nem igaz minden egyes országgyűlési képviselőre.

Ez korántsem csak szépészeti kérdés. Az idő előrehaladtával az emberek élete is mind bonyolultabbá válik: a tudomány fejlődése, a különböző területek nagy fokú specializációja mára oda vezetett, hogy némi túlzással az orvostudomány különböző ágainak folyóiratai már egymás írásait sem nagyon értik. A mai államnak az informatika, az internetes forradalom által kiváltott változásokat is szabályoznia kell, méghozzá úgy, hogy Magyarországot is érintik a meglehetősen bonyolult globalizációs folyamatok. A törvényhozásnak tehát minél magasabb színvonalú törvényekkel kellene hozzájárulnia ahhoz, hogy az ország minél jobban képes legyen alkalmazkodni a meglehetősen bizonytalan és mind komplexebb világ kihívásaihoz. Ehhez képest, a hétfői plenáris ülés azt az érzetet keltette, hogy ma a magyar politikában már nem is igazán van szükség a szakmai tudásra.

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 24-én megjelent, 2021/39. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!