Egyenesirányú útvesztőben (In memoriam Vágó Pista)

„Van a letünt bánatban is kéj;
Szint nyernek a megélt bajok;
Az elvonult zápor nyomában
Kicsiny, de tiszta csepp ragyog...

És én maradtam, – küzdve, várva,
Mig a hullám duzzadt, esett!
Most is hiven küzdök, remélek,
De maholnap a sírhoz érek:
– S még mindig hordom a sebet!”
(Tompa Mihály) 

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? Ha felteszem magamnak a József Attila-i kérdést, egyértelmű a válaszom: én tiltom meg, én magam. Holott ami bánt, az igen fontos. Tudni róla egy normális országban még közérdek is lehetne. Fontos, mégpedig egy abbeli felderítés érdekében, hogy utunk vége felé értve értelmezhető lehessen korosztályom mind keserű, mind derűlátó következtetéseinek logikája. Mert mi tudjuk legjobban, mit éltünk át, és már nem érdekünk hazudni, amikor épp utunkat vesztjük különféle felkínált zsákutcákban. Hogy ne hazudjak, és nagyon föl se zaklassam magam, azt írom körül most is, amiről tulajdonképpen nem írok, amiről nem akarok írni, amiről már szinte szégyen írni, illetve amiről ízléstelen volna írnom.

Pedig hát nem csak Vágó Pistának voltak, hanem nekem is vannak sérelmeim, érvényük feloldhatatlan bocsánatkérésekkel, és amelyekbe, mint ahogy Vágó Pista, nemzedékünk bármely tagjának is immár aktuális bármikor belehalni. Tudom, hogy ezek a mi úgymond: bántalmaink, még csak nem is történelmiek, inkább olyan „semmiségeknek tekinthető” sérelmecskék. Érzékenységünk többnyire tétlenség okozta, marginális mulasztásokba ágyazott. Elnézhető közéleti kampányba burkolt lelki „magánlaksértések”, érdemeinkből való árulások által elvégzett „kilakoltatások”. Teszem hozzá azért azt is, hogy ezek is csak annak következtében elnézhetőek, mert az ismert többség általában már elég régen elnézi az ilyeneket. Meg egyébként minden mást is. Engem ennek gyakorisága persze nem andalít. Undorít. Ami undorító pedig bizonyságot nyerve egyértelműen felfoghatóvá válik, és minden következmény nélkül tudomásul vett, annak folyamata nem más, mint az ösztönök egyezkedésre kész aljasságának és gyávaságának biokémiája, és attól válhat itt bárki bármikor semminek nézhetővé, szarba vehetővé, és ez utóbbiba lehet belehalni úgy, mint például Vágó Pista is végül belehalt.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap május 19-én megjelent, 2023/20. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!