Kína markában

Összeszerelő ország vagyunk, ezt eddig is tudtuk, de most dőlt el végleg, hogy azok is maradunk! Nem startupnemzet, nem tudásközpont, nem az innovációk fellegvára, hanem a különösebb szakértelmet nem igénylő, dolgos „ezt ide-ezt oda” meló európai központja. Ahogyan annak idején Kína kezdte: cipőt gyártottak, tévét, videómagnót szereltek össze, ruhát férceltek tisztes robotmunkával, mi most tartunk ott. És lám, ma már Kína végezteti „ugyanezt” a kulimunkát másokkal, a tervek szerint velünk is. És mi természetesen partnerek vagyunk ebben, hiszen az aktuális politikai narratíva szerint a jövő Keleten bimbózik, az, hogy milyen ez a jövő, annyira most nem lényeges.

Természetesen a Szegedre tervezett elektromosautó-gyár kapcsán jutottak eszembe az iménti gondolatok, amelyet a magyar kormány rakott karácsony előtt a fa alá; nem mondhatni, hogy nagy örömujjongás közepette, hiszen a „több ezer magyarnak ad munkát”-ígéretet már máshol is elsütötték, aztán lett belőle indiai meg filippínó vendégmunkás, és ez csak az egyik felmerülő kétség, lesz itt még szó Tiszáról, érintetlen dél-alföldi tájegységről, ökológiai lábnyomról. Egyes hírek szerint, mindent öszszevetve, 46 milliárdos közvetlen állami dotációt sajtolt ki a magyar kormányból a Kínai Kommunista Párt (mert azért ne legyenek kétségeink: mindig, mindenben a KKP mondja ki a végső szót), az egyéb járulékos juttatásokat vélhetően soha nem tudjuk meg. Még azt is mondanám, hogy hurrá, a világ egyik legnagyobb járműgyára érkezik piciny hazánkba, de Kínáról van szó, s mindenkinek van valamilyen élménye a távol-keleti cuccokról, furmányos népek ők, bár már nem két hétig használható strandpapucsban meg Adios márkanevű Adidas-utánzatokban utaznak…

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2024-es első számában találja. Vegye meg január 11-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!