Lázár János nem úgy gondolta: maradnak a Liget-projekt tervei

Lázár János nem úgy gondolta: maradnak a Liget-projekt tervei

Az új Nemzeti Galéria látványterve a Városligetben (Fotó: Liget Budapest Projekt)

Népszava cikke nyomán futott körbe a médiában a hír, hogy az építési és közlekedési miniszter a japán sztárépítészek által megálmodott új Nemzeti Galériát magyar szakemberekkel terveztetné újra, a Közlekedési Múzeumot pedig vidékre költöztetné. Utánajártunk, hogy a kormány vajon valóban fenekestül felforgatná-e a Liget-projektet, és kiderült, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a még el nem kezdett állami beruházások felfüggesztésére vonatkozó kormányhatározat a fővárosi múzeumi projektekre is érvényes. Ezek megvalósításáról a kormány egyedi döntéseket hoz majd. Egyelőre tehát biztosan nem indul el az új Nemzeti Galéria építése. Vagyis a kérdés nem az, hogy milyen tervek alapján, hanem hogy mikor épülhet meg a „Liget koronája”, ha megépül egyáltalán.

• Mit mondott Lázár János valójában az újratervezésről?
• Mennyivel drágult az új Nemzeti Galéria?
• Mire számítanak a múzeumi negyed építését felügyelő szakemberek?

A teljes cikket a Magyar Hang december 2-án megjelent, 2022/49. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!