Nem lehet igaz

Komoly gyanúm, hogy megőrültem. Talán már hallucinálok is! Lehetetlen, hogy amit mutattak a híradások, elmeséltek a tudósítások, az a valóság lett volna. A hülyébbnél hülyébb hazugságokhoz és a hazugnál hazugabb hülyeségekhez már hozzászoktam. A legtöbb hazugságról aggálytalan értelmezem, miért hülye, és a naponta kötelességszerűen felsorakozó hülyékről is körvonalazni vagyok képes, ki éppen mikor és miért hazug. Mindezekkel nincs is semmi baj jó tizenéve már!

Az utóbbi hetekben azonban mindemellett állandóan valami mást látok, mást hallok, mint ami az épeszű felfoghatóság tartományában előfordulhat – mármint normális körülmények közt! Tudom, tudom, hogy aki itt helyben manapság normális körülményeket emleget, az élből ítélhető hígvelejű eszefogyottnak, ámde azért mégis, igen, a magamon diagnosztizált megőrülésem félelme mégis visszahat! Tudatosul bennem, hogy mivel fogadókészségem ideig-óráig még mindig nyitott a nyilvánvalóra, talán mégsem én vesztettem el a józan eszemet. Tartok tőle, hogy egy létrejött világállapot, valamint egy itthon kialakult sajátos felállás borzolódott össze, egyik segítve a másikat, másik az egyiket már-már áttekinthetetlenül. Vagy ha áttekinthetően, akkor is úgy, hogy közben lóhúgy pimpósodik az agyvizem helyén, amikor azt hallom: „Putyin nem bűnös, Ukrajna nem állam”. Ez azért már valamivel erősebb a dakota lónál!