Nem nekünk való vidék

Nem nekünk való vidék

Sándor György 2018-ban, a 80. születésnapját ünneplő esten (Fotó: Wikipédia/Tóth Csilla Ilona)

Képzeld el, ülsz egy léket kapott mentőcsónakban, és egyetlen valamirevaló eszközöddel, fakupáddal mered ki a fölbugyogó vizet. Pontosan annyi áramlik be, amennyit kimersz, semmivel sem vagy előrébb, egyetlen reményed, hogy nem lesz színültig a csónak, tehát megmarad az esélyed, hogy nem süllyedsz el.

Ha létezik jó metafora arra, hogy mit tehet, tesz ma egy véleményt mondó (magát véleményformálónak gondoló) íróember, publicista, akkor ez az. Nem köntörfalazok, úgy gondolom, effélének gondolhatom magamat is, olyannak, aki figyel, észlel, rögzít, állást foglal, kialakítja a véleményét, majd megírja, azt semmiképp nem remélve, hogy írásai eljutnak a legszélesebb nyilvánossághoz, maximum abban bízva, hogy a nyitottan gondolkodók elolvassák, aztán vagy egyetértenek, vagy nem, de megérinti őket, gondolatokat ébreszt bennük, és újabb oldalait bontják ki az általam megírt anyagnak. A gyakran szóba került buborék adott, sejthető, hogy csak a buborékon belül létezőkhöz jutnak el soraim, kvázi bólogatva megosztjuk a gondolatainkat, kifejtjük a véleményünket, elemezzük a látottakat-hallottakat, és némi bizalom is kialakulhat: egyszer csak eljut a buborékon kívüliekhez, a másik buborékban élőkhöz is. Tapasztalásom szerint a „másik buborék” (tekintsük ezt is, azt is másiknak) úgy működik, mint az Izraelt védő pajzs, a vaskupola, amely az ország fölé röpülő, csöppet sem kívánatos rakétákat megsemmisíti. Marxizmus-leninizmus tanfolyamra nem viszünk be Bibliát, bazilikába nem járunk Kommunista kiáltvánnyal, a NER-rel elárasztott területre nem kerülhet be ellenzéki vélemény és liberális gondolat, szabadgondolkodók között nincs helye agymosásra alkalmas konzultációknak és dogmatikus propaganda-kiadványoknak. Akkor hát mire föl az egész? Buda és Pest híd nélkül valószínűleg sosem lett volna Budapest nevet viselő főváros.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2024-es első számában találja. Vegye meg január 11-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online! 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: Sándor György