Orbán nyilaitól

Mint a névnap: megüljük, holott semmi teljesítmény nincs benne, mert az ember arról nem tehet, hogy mit találnak ki neki a felmenői – Puszta Szabolcs iskolatársam ötlik eszembe, akinél ki tudja, honnan jöhetett az ihlet, tán valami kedves nyári élmény inspirálhatta anyukát és apukát, vagy pont fordítva, a végigunatkozott földrajzórák ütöttek vissza, hogy aztán egy életre egyedi keretbe foglalják a riadtan pislogó újszülött jövőjét. Soha nem írtam még rendőrviccet, de viccet sem, nem véletlenül, így aztán prömier: Közúti igazoltatás. Rendőr: – Neve? – Puszta Szabolcs. Rendőr morcosabban: – Mondom, neve? És itt megragadnám az alkalmat, hogy hálát rebegjek a szüleimnek, amiért 1973 tavaszán a Tibor egyáltalán szóba sem került.

Szóval mint a névnap, a dicső múltba révedés is olyasmi. Benne egyéni teljesítményünk nulla, mégis kinek léleksimítgató, kinek kebeldüllesztő belegondolnia, micsoda világraszóló tetteket vittek végbe, váltak hőssé eleink. Áll a magyar Parndorfban (Pándorfalu) a Michael Kors kirakata előtt, de nem az árcédulákra figyel, önérzetes tekintetét a messzibe, Bécs felé küldi, miszerint nyögte büszke vára. Vagy csobban öntudatosan Krk szigetének fodros habjaiba, tudván, hogy három tenger mosta.

A teljes cikket a Magyar Hang január 13-án megjelent, 2023/2. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!