Rózsakő – Szerelemborok a Balaton partján I.

Ülj mellém a kandallóhoz,
Fel van szítva melege;
Csobáncz-várról, édes-kedves,
Im! halljad, egy agg rege: -
Múlt szüretkor Badacsonyon
Ezt Múzsámtól vettem én
Egykor, midőn magam bolygék
a hegy szirtes tetején.
(Kisfaludy Sándor: Regék / Csobánc)

Regélni mindig többet tett puszta mesélésnél. A rege (a „régi mese” nyelvújítói leleménye) ugyanis már születése pillanatában ősöreg. Nem újdonság, mint a novella vagy a regény, hanem ráismerés egy már régtől létezőre. A Haláp hegyben az óriásleány sírjára, a tóban az őt gyászoló apa, Balaton könnyeire, a déli partról ömlő, friss vízben Sió tündér áradó örömére, a tihanyi fehér kövekben a boszorkányt vízbe döntő kecskék körmére. Vagy egy lapos bazaltkőben a szerelemszerzés mágiájára.

Történt ugyanis, hogy a Himfy szerelmei első kötetével országos népszerűséget szerző Kisfaludy Sándor kesergő költeményei a vonakodó Szegedy Rózát is házasulásra bírták – „Szarvas, dámvad, paripa: mindegy, eleinte valamennyi úgy tesz, mintha menekülni próbálna nő a hímtől”, írja Cs. Szabó László, s Petőfinéről ugyan, de talán más költőfeleségekre is értve. A barátoktól készen kapott szerelmet már ismeretlenül szította magában a tiszti rangban trubadúrkodó Kisfaludy: mire a vashosszúfalui szüreti bálban végre találkoznak, rég az olimposzi istennők közé emelte poémáiban a valóban is magasra tekintő bakfist. („Az alattam fekvő szőlőtáblák, a szüretnek közelgetése elevenen emlékeztetnek tavaly Badacsonyban töltött napjaimra; és megújultak bennem mindazok az érzemények, melyeket Szegedy Róza gerjesztett bennem, kivált Szigligetben.” Kisfaludy hadifogoly naplója, 1796. augusztus 31.)