Futószalagon készülnek a dokumentarista igényű sorozatok, napjaink cinikus pusztításáról mégis egy meséből tanuljuk a legtöbbet: a Sárkányok háza az aktuális korszellem tökéletes összefoglalója.
Mi lehet a valóság elfogadásának legbiztosabb jele, ha nem az attól való menekülés? A világ azé, aki fut: előle. Rohanunk, ahogy csak bírunk, ám hiába fokozzuk a tempót, egyre kevésbé haladunk. Napjaink rohanása paradox módon a lelassulás. A Slow Life lett az új New Age. Hogy kitörjünk a mókuskerékből, lassítunk: lassan megyünk, lassan eszünk, lassan alszunk – és ebbe lassan beleőrülünk.
Idáig persze ritkán jutunk el, mert az önáltatás sem végtelen, a szervezetünket nehezebb átverni, mint reméljük. Amint a stressz kritikusan alacsony szintet ér el, máris pörögni kezd az agyunk, hogy újabb adag feszültséggel tegye elviselhetővé a hétköznapokat. És mire észbe kapunk, már át is estünk a ló túloldalára, egyik túlzásból vissza a másikba: a folyamatos adrenalinfröccs imádásába. Ennek a vallásnak ma már a streamingszolgáltatók, a Netflix, az HBO, a Disney és az Amazon a hivatalos „egyházai”. Autentikus létezési módunkat a sorozatok féktelen darálása jelöli ki a képernyő biztonságos kék fényénél. A fotelben ülve rohanunk fejvesztetten, de ha nem vigyázunk, a realitás ott csap vissza, ahol a legkevésbé várjuk: a mesében.
Az eszképizmus felfalja gyermekeit. Minél jobban menekülünk, annál élesebben látszanak a kontúrok. És a valóság még riasztóbb, ha sárkányháton érkezik.
• Miben különbözik J. R. R. Tolkien és George R. R. Martin fantáziavilága?
• Hol van Westeros, és miért emlékeztet sokban a saját valóságunkra?
• Mennyit változott egy évtized alatt a mesék hangulata?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
