Bandukolok a hegyre, köröttem messzeringó gyerekkorom világa. Ide születtem a lakótelepi negyedik emeletre, de már szinte semmi sem olyan, nem kék a „kékbérház”, és nem sárga a sárga, a játszótér félig üres, a hintát, homokozót, rakétamászókát nyomtalanul eltakarították. Tovább felfelé, egyre kaptatósabb, de hát Sátoraljaújhely már csak ilyen. Amarra szánkóztunk gyakran egész napokat, mert akkor még voltak telkek, autó meg alig. Sátor utca, Kertész utca, a háztetők rejtik a látképet, a sarkon balra, és meglátom. Döbbenetes. Muszáj megállnom, hogy valahogyan befogadjam a látványt. Íme hát a világ leghosszabb függőhídja, 700 méternyi fém a Szár- és a Várhegy közé feszítve. És megint tovább felfelé, megcsúszik a cipőm, mert nem tudok a lábam elé nézni, a figyelmem odafent ragadt, úgy kell erőltetnem, hogy tisztességesen körbetekintsek. Errefelé is átalakult minden, a régi ócskább, apróbb viskók meg a tiszteletet parancsoló kúriák, villák közé amerikai típusú, takaros egyszinteseket húztak pázsitos udvarokkal, amolyan Lila akác közzé varázsolva az egykori poros, köves, kavicsos kanyargó mentét. Arcom a februári tavaszban fürdetem, nagyot sóhajtok – jó lehet itt élni.
– Jó volt, ezért is költöztünk ide. Az egyik hegy a kerted, a másik meg a panorámád az ablakból, és végtelen csönd, csak a zempléni erdő susogása, ha feltámad a szél, miközben pár perc csupán a belváros. Sátoraljaújhely legjobb része volt. És most nézze meg.
Nézem. Innen a Szár-hegy pillére látszik. Gőzerővel folyik az építkezés, roskadásig pakolt, hatalmas teherautók róják az odafenti szervizutat, alattuk a tarra gyalult hegyoldal. Százával vágták ki a fákat, mert kellett a hely a monumentális betonalapnak.
A cikkből kiderül:
• Hogy került az emberek feje fölé a híd?
• Milyen problémáik vannak vele?
• Mit mond ezekre az aggályokra az önkormányzat?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
