Semmi. Minden (valóságnovella)

Végtelen napraforgómezőben gázolok. A nagyobb virágok a fejem fölött bólogatnak a temérdek termés súlyától, de még a kisebbek is az arcomba paskolnak, ahogy próbálok ösvényt könyökölni a gyerekkarnyi szárak sűrűjében. Mókás, egyben némiképp ijesztő, mert nem látok túl, egyik dúsan tömött tányért követi a másik, harmadik, sokadik, de ni, már kint is vagyok.

A mezőn túl szelíd lanka ereszkedik a kopott öreg hegyek övezte pecatóhoz. Apró patak vizét duzzasztják, és nem ügyetlenül; negyedórás séta, mire a látogató – a helybéliek minek járnák be, ugyebár – végigsétálja a mesterséges partot. Csak itt-ott ingatag stégek, inkább a nádasba vágott kiállások szabdalják a növényvilágot, mögöttük, a tarka réti virágokkal tűzdelt dús füvű tisztásokon raklapokból, ládákból, deszkákból mókolt horgászkonyhák, hogy ha úgy hozza a szükség, már itt előkészíthessék az estebédre valót. A szomszédos placcon két, a mozdulatlan víztükör felé fordított rozsdás vas szék. De lehuppannék most akár órákra, fél napra is, és de nem szerettem régen az akkoriban, kiskamaszként értelmetlennek tűnő várakozás semmijét. Hogy semmit se lehet nézni, és történni se történik semmi. Mert nem értettem, hogy éppen ez az egyik lényeg, ami legalább annyira fontos, mint maga a zsákmány – az agyalástól mentes nyugalom, amit, ha épp nem mosolygott rád a szerencse, akkor is hazavihetsz.

A legszolidabb domb tövében alig pár száz fős település lapul. Ha a református templom buzogányos búbja nem kíváncsiskodna át a gerincen, mi sem mutatná, hogy arrafelé laknak. Oda veszem az irányt, hátha nyitva, vagy inkább nem zárták be a kisboltot, netán a kocsmát, mert a tikkasztó augusztusi hőségben jólesnék belekortyolni valami hűs italba – tizenöt perc gyaloglás ez is. A gát mögötti erdő a varjak birodalma, haragos hangos károgással teszik közhírré, mennyire nem örülnek a váratlan betolakodónak, nekem. Életre kelnek a sötét lombok, mire a rögös bekötőúthoz érek, többtucatnyi fekete madár vartyog köröttem. Alig hallom meg, hogy valaki rám köszön.

A teljes cikket a Magyar Hang október 14-én megjelent, 2022/42. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!