Taliban good?

A taxis mosolygós volt, kedves, beszélt valamennyire angolul, és csak két dollárt kért. A kabuli reptérről robogtunk befelé a városi szállásomra, és mint első igazi „afgántól”, akivel összehozott a sors e vidéken, próbáltam is minél többet megtudni az életről magáról. – Milyen volt Afganisztán a háború előtt – kérdeztem nagyokosan, mire annyit felelt: „Taliban was good”.

Aztán a következő napokban próbáltam érlelni, érlelgetni magamban ezt a három szót. 2004 októberében történt mindez, pár nappal az első választás előtt. Szállásadóm egészen más figurának bizonyult, nyugatiasan öltözködött, feleségének fején is épp csak mutatóban lengett egy kis fátyol, kiválóan beszélt angolul, Heineken sörrel kínált, és tudta, hol van eltemetve Stein Aurél.

Furcsa ezt így leírni vagy kimondani, de minden nyomorúságával együtt meg lehetett szeretni ezt az országot, ezért is tértem vissza később kétszer. Megszeretni az emberek kedvességével, a hegyeivel, kultúrájával, ételeivel; borzasztóan felszínes persze ez a kép, de igazán megérteni úgysem tudjuk ezt a világot, maradnak hát nekünk a színek, szagok, ízek, beszélgetésfoszlányok. Most pedig a rettenetes görcs, ami a gyomrunkban tekereg, látva a távoli képeket.