Itthon is tanulságos lehet a lengyel példa

Itthon is tanulságos lehet a lengyel példa

Alicja Pacewicz

Milyen egy „jó” iskola 2024-ben? Ennek megválaszolására Lengyelországban országos, immáron több mint hatvan szervezetet tömörítő koalíció jött létre. Alicja Pacewicz, az SOS dla Edukacji (SOS az Oktatásért) társalapítója lapunknak elmondta, hogy bár nehéz felülírni a régi döntéshozatali reflexeket, a kormányváltás óta végre van ok optimizmusra a lengyel oktatás jövőjét illetően és már látják is a változás jeleit. – A félelem lassan kezd feloldódni. Kevesebb a feszültség az intézményekben, és kevésbé tartanak az ellenőrzésektől – mondta, hozzátéve, hogy a változás egyik jele, hogy a tanárok közül sokan, akik korábban el akarták hagyni a pályát, időközben meggondolták magukat.

A szakember beszélt arról is, hogy a pártokkal a valódi munka a parlamenti választások előtti kampány kezdetén vált intenzívvé, értelemszerűen könnyebb volt az akkori ellenzéki pártoknak csatlakozniuk egy kritikus mozgalomhoz, és különböző ígéreteket tenni a potenciális választóknak. Viszont mostanra van a kezükben olyasmi, amit számon kérhetnek rajtuk.

• Ki a felelős Lengyelországban az iskolákért?
• Milyen konkrét javaslatokat tettek?
• Mi változott az oktatásban a kormányváltás óta?

• Látnak jelet arra, hogy a korábbi ellenzéki pártok által az egyezmény aláírása több volt mint puszta kampányfogás?

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!