Végnapjaink végnapjai

Védekezem. Ha olyan társaságba megyek, akiket nem ismerek, vagy pont fordítva, tudom, hogy mindenáron a közéletről kellene diskurálnom, mondván „te közel vagy a tűzhöz” – ennél a résznél amúgy mindig mosolygok befelé, mert a soha meg nem válaszolt hivatalos megkeresések, a hivatalból vagy félelemből elutasított interjúkérések, a számunkra nógó-zónává lett kormányinfók járnak a fejemben –, már az előszobában közlöm, hogy nem szeretnék politizálni. És lőn, béke és nyugalom honol, árad a szeretet fénye ránk, mi több, kiderül, hogy mennyi, de mennyi egyéb remek témát kínál a nagy- és kisbetűs élet. Te tetted ezt, király!

Meséli az ismerősöm, hogy rácsapta a telefont az unokatestvérére, hopsz, ez túl régies kép, tehát kinyomta az unitesóját, miután az hazaárulónak nevezte, miután a mi a helyzet a famíliában és a gyerekekkel okán szóba került az Erasmus, ahonnan sétagalopp volt megérkezniük a budapesti olimpia újfent szárba szökkent rémképéig/ábrándjáig. Amúgy nem buta srác, diplomás mérnök – próbálja mentegetni a rokont, hisz ahogy múlnak az órák egy-egy vita után, úgy lesz egyre belátóbb az ember, és próbálja keresgélni a mégiscsak közös pontokat, jobb esetben azt is, hol rontotta el ő – de számomra inkább vád ez.

• Mit akar majd a NER-ből szabaduló nemzet? 

A teljes cikket a Magyar Hang január 20-án megjelent, 2023/3. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!