Ilyen a Kövidinka: otromba, nagyszájú, együgyű és ártalmatlan. Mint egy menthetetlen szóvicc. Mentsége mégis, hogy önazonos és szerethető.
Szerelemmé kell lenni, borrá kell lenni, hogy valamit kezdeni tudjunk ezzel a nyomorúságos élettel. Csók és korty csak megsavanyodik a felnőtt szájban.
Ötven évig vajon otthon voltam Pesten? Sokan megkérdezik, nem hiányzik-e. Azt szoktam mondani, hogy ami hiányzik, az belőle hiányzik már régen, s nem csak nekem.
Liszt Ferenc sokáig nem ivott. Amikor aztán az 1840-es évektől igazi, európai rocksztár lett, poharat ragadott ő is, ahogyan illik, és poharának maradékát felvidéki koncertkörútjain dámák töltögették kis edénybe és vitték haza ereklyeként.
Istenem, hányan isznak díjnyertes borokat savlekötővel, telefonoznak végig meccseket a lelátón, csak mert azt kell inniuk, ott kell lenniük, és annyi benne az élvezetük, mint a foghúzásban.
A siller az a vörösbor (vagy az a rozé?), amit két-három napig héjon hagynak, és utána préselik ki. Az egri Tóth Ferenc, a szekszárdi Tüske Pince és a villányi Sauska sillerét kortyoltuk el.
Valamelyik bor nekem is az utolsó lesz. Csak ne tudjam, melyik. Addig meg, ahogy nagyapám mondta mindig: ha már megszülettünk, valahogy élni kell. Vagy dongóként, nem tudva létről-végről semmit se, vagy elhinni: az a „valahogy” mégsem mindegy egészen.
Ismerve a szőlőnket, látva küzdelmét nappal, esővel, válunk csak hálássá a szépért, amivel készül az újra, mert magunkra is rálelünk, ahogy őszülünk a gondba és ráncosodunk az örömbe.
Folyamatosan növekszik a borok alkoholtartalma, legfőképpen a klímaváltozás miatt. De az alkohol felszaporodása csak a legkisebb rossz, ami a borászatokra vár a globális felmelegedés korában.
Különös, ugyanakkor beszédes, hogy az idei 100 legjobb magyar bor lista első húsz helyezettje között tizenkét tokaji és négy villányi bor mellett Somló és Pannonhalma delegál csak palackot. Eger, Badacsony, Szekszárd, Sopron sehol.
Nehéz úgy szeretni, hogy észrevegyük, az adásban van a legtöbb önzés. És néha el kell engednünk a magunk szerelmeit.
Itt talál menedékre a „mi, magyarok”, a „mi, keresztények”, a „mi, székelyek”, a „mi, fradisták”, a „mi, európaiak”, a „mi, liberálisok” – mind-mind mintegy értelmező jelzővel karakteresre pofozva a hevenyészetten összerántott gyülekezetet.
A legkevésbé sem a marketing hiányzik a magyar borfogyasztónak, annál inkább a jártasság és az önállóság. Csak ahhoz, ugye, idő kell, nyitottság, edukáció. Ezekre meg kinek van ma ideje. Bőven elég, ha hozunk bizonyos számokat.
Bakos György és Bakosné Berkényi Bernadett ökokertjében közel kétszázötven zöldség, gyümölcs, fűszer- és gyógynövény él vegyszermentesen. És a gazdától megtudjuk: ásó és kapavágás nélkül, negyven éve.
Nagyon fontos, ami a natúr borok világában mozdul itthon, és ezt a fontosságot az a féltés sem kisebbíti, nehogy szűk sznob szekta szeresse magáévá csak (holott ezt az árak is determinálják némileg).