Hiller István, a párt választmányi elnöke támogatná ebben Tüttő Katát – mondta el a politikus lapunk Kompország című műsorában.
A lista második helyére Cseh Katalin EP-képviselő került.
A párt már bejegyzés alatt van, és elindulna az európai parlamenti választáson is. Azért, hogy a Fidesz nem csak győzni tudott, hanem kétharmadot is szerzett a választáson, a Kutyapártot tette felelőssé.
És egyes megyei jogú városokban is az önkormányzati választáson.
A fideszes politikus javasolja az országgyűlési frakciók támogatásának csökkentését is.
A Momentum újfajta politikát képvisel a parlamentben – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában a párt frakcióvezetője, aki vádkikényszerítési jogot helyezne a bírák kezébe.
A párt társelnök-várományosa szerint az LMP a DK zöldtagozata lett.
Egy az utca, egy a párt: Pálmajoron félnek a migránsoktól, ezért mindenki Orbánékra szavazott.
„Az egész ország létét befolyásolja az őszi választás. A Fidesz kétharmada az önkormányzatokban épült ki, ez fordítva is ugyanígy lesz.” Interjú.
Mi mutattuk be az RMDSZ színromán területeken begyűjtött 35 ezer szavazatának történetét.
Lapigazgatónk arról rántotta le a leplet, hogy milyen trükkel ugrotta át az EP-választásokon a küszöböt az RMDSZ.
Jelen helyzetben – midőn itthon is előszeretettel temetik az EU-t – a politikai vezetés nem tud mit kezdeni a világ kiszámíthatatlan változásaival.
A szavazók azokat büntették az EP-választáson, akiknek nem volt azonosítható vezetőjük, egyértelmű identitásuk, érthető mondanivalójuk, az atomfegyver pedig Orbán Viktor. Interjú!
Ha Ferenc ráérzett volna az árnyékba húzódás édes ízére, és nem akarná magát önbizalommal telve újfent előtérbe tolni, akkor előbb-utóbb össze is szedhetné magát Magyarországon valamiféle ellenzék.
A jelenlegi és a valamikori miniszterelnök közötti hatalmas terület ugyan jelenleg a senki földjének látszik, de a nemzeti közép számára belakható.