Budapesten eddig sem lehetett bárhol élni a közterületen, a hatóságok emberei mégis rendre elfordították tekintetüket.
Érthetetlen, mi tartja a hatalomban ezt a velejéig romlott, lelkiismeretlen társaságot, hiszen nincs olyan társadalmi réteg, amelytől ne vettek volna el valamit.
A következő napokban várhatóan még több hajléktalan ellen indul eljárás, figyelmeztetni sem kell őket előtte.
Így akarja a rendőrség „szankció nélkül visszavezetni az érintetteket rendezett, emberi körülmények közé”.
Egy padon ült, nem akart a szállóra menni, ezért a rendőrök bevitték a kapitányságra.
Elmesélek egy történetet. Hogy mit jelent hajléktalannak lenni, és hogy milyen könnyű fedél nélkül maradni.
Ha körülnézünk a világban, mindenütt találunk hajléktalanokat. Azonban az ember lesüllyedését nem mindig a saját hibája okozza.
Azoknak, akik Magyarországon felléptek, felléptünk a hajléktalanság kriminalizációja ellen, nem sok közünk van a neoliberalizmushoz.
Melyik a nagyobb szégyen: eltakarítani a hajléktalanokat a közterületről vagy ott hagyni őket? Döntse el az olvasó. Segíteni egyik sem segít rajtuk.
Michels Antal, akit a Józsefvárosban a hajléktalanok papjaként ismernek, mesélt nekünk Kádár kedvenc ételéről, a roma misszióról és a velünk élő migránsokról is.
A kétharmados felhatalmazással a kormányzó jobboldali pártszövetség szinte bármit megtehet ma Magyarországon.
Vannak, akik attól rettegnek, hogy kikerülnek a megélhetést garantáló klientúrából a semmi közepébe, az „érinthetetlenek” közé.
„Ezek az emberek már olyan betegségekkel, mentális problémákkal és sokszor függőségekkel küzdenek, hogy lehetetlen egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket.”