Mit kellene tenni ahhoz, hogy egyszer majd visszaszerezhessük a mostani hatalmasoktól az ellopott közvagyont? Miért röhög rajtunk a világ? Nézze meg Ön is legújabb adásunkat!
Kompország
A Magyar Hang portréműsora, Szerető Szabolccsal.
„A Fideszben minden hatalom Orbán Viktoré, minden döntést ő hoz, még azt is, amit ténylegesen nem, mert a Fideszben mindenki Orbán fejével próbál gondolkodni.”
Az inflációt nem a kormány győzte le, azt nem lehet legyőzni. A drágulás már megtörtént, aminek egyszer már brutálisan megemelkedett az ára, az már így is marad – mondja a kutató.
Néhány intézkedéssel, nagyon kevés pénzből lehetne segíteni azon, hogy ne fenyegethessen a végrehajtó tízezreket azzal, hogy elveszíti a lakását – mondja a Szikra Mozgalom alapítója.
Milyen kapcsolat volt Kövér László és Friderikusz Sándor között a hetvenes évek végén? Mészáros Lőrincen múlik-e az ország sorsa? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat!
Mi lesz velünk az uniós pénzek nélkül? Kié lesz az akkumulátorgyárak profitja? Milyen ősz és év vége vár ránk? Ezekről a kérdésekről is beszélt a közgazdász a Kompországban.
Ezúttal a Hiller Istvánnal, Jakab Péterrel, Csintalan Sándorral, Prőhle Gergellyel, Donáth Annával, Hadházy Ákossal és Gémesi Györggyel készített interjúkból szemezgettünk.
A műsor rövid nyári szüneten van, második válogatásunkban a Betlen Jánossal, Dévényi Istvánnal, Gundel Takács Gáborral, Jakupcsek Gabriellával, Stumpf Andrással és Vámos Miklóssal készült beszélgetésekből választottunk ki néhány részletet.
Róna Péter, Csaba László, Inotai András, Lányi András és Bojár Gábor az ország helyzetéről.
Miért lesz ez a nemzet rabszolga? Mi volt az a nagy hiba, amit Horn Gyula az 1994-es győzelem után elkövetett? Miért gondolja, hogy a parlament négyötöde náci? Kinek lopnak a fideszes politikusok? Erről is szó volt a műsorban.
Visszamegy-e tanítani, ha újonnan létrejövő pártja nem éri el az 5 százalékos küszöböt az EP-választáson? Mi és ki volt az oka a 2022-es választási vereségnek? Nézze meg Ön is legújabb adásunkat!
Teljesen legitimnek tartja a Vatikán, hogy a megtámadott Ukrajna megvédi magát az agresszortól és nem fogad el egy igazságtalan békét. Vagyis a Szentszék álláspontja nem az, mint a magyar kormányé, többek között erről beszélt a Kompországban Hodász András.
Mi a valódi oka a brutálisan magas hazai inflációnak? Fenyeget-e a huxit? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat!
Nem a társadalmi igény határozza meg, hogy mi megy a tévében, hanem a média formálja tudatosan a közízlést. Ezért teszi rá a politika a kezét a média mind nagyobb szeletére – mondta a műsorvezető műsorunkban.
A jobboldali írók az íróakadémián keresztül folyamatosan kapják az apanázst, így nekik nincsenek anyagi gondjaik, míg a másik oldalhoz tartozóknak meg kell küzdeniük a megélhetésért – jelentette ki Kompország című műsorunkban az író.