Bayer Zsolttal nem az a baj, amit a nagyapja elkövetett. Bayer Zsolttal az a baj, amit a nagyapjáról hazudik – és az mindegy, hogy „csak” mindenkinek vagy önmagának is.
Puzsér Róbert
Ideje lenne a jobb szándékú woke-szimpatizánsoknak végre észrevenniük, hogy számos elvtársuk nemcsak a gázai palesztinok sorsa miatt aggódik, hanem a világuralmi szándékú nemzetközi bankszektor meg az általa finanszírozott zsidó háttérhatalom működése miatt is.
A nemzeti radikális kurzus mára oly mértékig elvadította szavazótáborát, hogy saját hívei tartják fogságban. Hiába próbál holmi Trombitás Kristóf visszabotorkálni a vállalhatatlanból a humánum ösvényére.
Hajdu Steve szerint a magyarságot lustasága és akarattalansága, karrierképtelensége és tespedt motiválatlansága teszi magyarrá – márpedig ezt egy akármennyire is önérzetes magyar pusztán a magyar kultúra huszadik századi teljesítményeire hivatkozva vissza kell, hogy utasítsa.
Orbán Viktor jövője Donald Trump visszatérésén áll vagy bukik. Ha az egykori elnök újra elfoglalja a Fehér Házat, Orbán Viktor az új nyugati jobboldal prófétájaként megigazul.
A nép a félperiférián aludni akar. Mivel a családján kívül senkivel nem ismer fel azonosságot, az sem zavarja, ha az egész országot ellopják a feje fölül, csak hagyják aludni. A legszebb altató a nagyság ábrándja, amit természetesen nem kell személyesen megélnie.
Sajnos le kell vonni azt a keserű tanulságot, hogy a Kárpát-medencében nem teremtődtek meg a polgári társadalom feltételei, márpedig egy olyan országot, amelynek a lakói nem polgárok, csoda lenne, ha demokraták vezetnének.
Hogy élhetnek a magyarok olyan országban, ahonnan annak, akit Bayer Zsolt jelzők közt nem válogatva hazazavar, mégsem kell elkotródnia? Magyarország nem szuverén?
Orbán Viktor nem hisz abban, hogy a válság megoldható – vagy ha hisz: neki jobb megoldatlanul. Orbán Viktor nem akar többet, mint uralni a válságot.
Orbán Viktor jobban irtózik a kapitalizmustól, mint amennyire a labdarúgást szereti: annyira azért nem akar jó magyar futballt, hogy az adományaitól függetlenül zajló, nyílt kimenetelű versenyt akár csak egyetlen téren meghonosítsa.
A Schmidt–Ungár család Gyurcsány Ferenc ellenzékdarálásában való hatékony részvételével teszi hasznossá magát Orbán Viktor számára. Gyurcsány Ferenc nem más, mint Orbán Viktor öttalálatos lottószelvénye, amellyel egy országot nyert – márpedig a szelvény nem kallódhat el.
Demkó Attila kormányzathoz közel álló biztonságpolitikai szakértő azt állítja, hogy „erkölcsi alapon vizsgálni a világ eseményeit teljes tévút”. Ha a hatalom erkölcstelen, nehogy már a hatalmat marasztaljuk el! Takarodjon inkább az erkölcs a politikából vissza a magánéletbe.