A médiakutató szerint nem a jogszabályi hiányosságok, hanem a Fidesz kommunikációjának eredménye az a közéleti légkör, amelynek ma már természetes része a gyűlöletkeltés, a démonizálás és a dehumanizálás.
Bodacz Péter
Decemberben 24 kórházigazgatótól vált meg a Belügyminisztérium, ám pótlásuk azóta sem történt meg. Úgy tudjuk, van olyan kormányzati elképzelés, amely szerint a megyei intézmények vezetőinek egyéb feladatuk is lesz.
Tüke László korábban maga ismerte el, hogy egy iskolai konfliktus során naplóval ütötte meg tanítványát. Azóta nemcsak igazgatóhelyettes és helyi képviselő, de a Fidesz pusztaszabolcsi polgármesterjelöltje is, a minap – zárt ajtók mögött – mellette kampányolt Deutsch Tamás.
A magyar termelés szempontjából is fontos termékek, például az elektromos autók iránti kereslet globális szinten beszakadt, és azt sem látni, mikor lesz kilábalás – mondják a lapunk által megkérdezett elemzők.
Minden eddigi csúcsot megdöntve összesen több mint 1400 milliárd forinttal nőtt a 100 leggazdagabb magyar vagyona az elmúlt évben – derül ki a 2024-es 100 leggazdagabb magyar című kiadványból.
A Fidesz EP-listavezetője polgármesterjelölteknek tartott fejtágítót, majd lakossági fórumot az EP-választás tétjéről. Sajtótájékoztató is volt, Fidesz-módra, a sajtó kizárásával. Az eseményre Dunaújvárosból és Iváncsáról is buszoztatták a megbízható közönséget. A párt helyi polgármesterjelöltje Tüke László, aki néhány éve tanárként naplóval ütötte meg egyik diákját.
A rendőrség azt ugyanakkor elismerte, hogy a Tisza Párt eseményein civil ruhás rendőrök vannak szolgálatban.
Felszólította Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást.
A kormány a mobil rendelőkkel kombinált telemedicinában fedezte fel az új csodafegyvert, az orvosok feladatainak jelentős részét pedig szakápolókra bízná.
A Fidesz kommunikációs igazgatója másfél perc alatt 14-szer mondta ki, hogy háború, amitől csak a Fidesz mentheti meg a magyarokat.
A XVIII. kerület mellett Újbudán és Erzsébetvárosban is indulnak, egy lépéssel közelebb a fővárosi lista.
Az, hogy nem vezettük be az eurót 2008-ban, óriási vagyonvesztést jelent a lakosságnak. Az pedig szintén nem Brüsszel hibája, hogy nem javult a közszolgáltatások minősége – véli Csaba László.