Mesterségesen felkorbácsolt politikai hangulatról írt a hivatala.
Belföld
Köztörvényes bűnözőnek nevezte a DK listavezetője a köztársasági elnököt.
Kiderült, hogy a kárt nem lehet helyrehozni, a tárca ennek ellenére a kompromittálódott hálózatot használja.
A köztársasági elnök a több mint félórás találkozón biztosította az alkotmányjogászt arról, hogy emberileg mellette áll.
Alakul az EP-listavezetői vita mezőnye az állami tévén, amely már a meghívóban jókorát csúsztatott.
A tévévitára hívott pártok képviselőit pedig arra kérte, hogy csatlakozzanak a Tisza Párt felhívásához.
Vitézy Dávid szerint a rombolás újabb szintje ez, amire nehéz épeszű magyarázatot találni.
A Berlinből és a Stuttgartból Budapestre tartó járatoknak kellett máshol landolniuk.
A volt államtitkár korábban arra panaszkodott, hogy családtagjai autóit lefoglalták.
A megadott témáknál mást írtak, mint ami a hivatkozott Eurobarometer-felmérésben szerepel.
Hadházy Ákos töretlenül járja az országot, hogy felkutassa és bemutassa az értelmetlenül elpazarolt uniós és állami támogatások „emlékműveit”. A Magyar Hang a Balaton környékén tartott a független országgyűlési képviselővel.
Egy a Hamász tavalyi terrortámadásával kapcsolatos konferencián szólalt fel.
A politikus bírálta, hogy mindössze 8 perc jut a listavezetőknek.
A médiakutató szerint nem a jogszabályi hiányosságok, hanem a Fidesz kommunikációjának eredménye az a közéleti légkör, amelynek ma már természetes része a gyűlöletkeltés, a démonizálás és a dehumanizálás.
Szerinte ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a régióra.