Misebor Ukrajnának – „Pitiánerségben még mindig ők az elsők”

Misebor Ukrajnának – „Pitiánerségben még mindig ők az elsők”

Miseborszállítmánnyal segíti Magyarország az ukrajnai hívő közösségeket (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Pitiánerségben még mindig ők az elsők Európában – így reagált a Demokratikus Koalíció arra, hogy miseborszállítmánnyal támogatja Magyarország az ukrajnai hívő közösségeket.

Barkóczi Balázs, a Gyurcsány Ferenc vezette párt országgyűlési képviselője és szóvivője azzal bírálta a szavai szerint „törvénytelen kormányt”, hogy a rájuk jellemző „nagyvonalúsággal” éppen így támogatják az oroszok háborús agressziójától szenvedő Ukrajnát. – De mit is várhatnánk attól a kormánytól, amelynek egészségügyért is felelős minisztere, Kásler Miklós annak idején a Tízparancsolatot ajánlotta a rákos megbetegedések gyógyítására – tette fel a kérdést egyúttal az ellenzéki politikus.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, hogy Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára indította útnak hétfőn Budapesten a miseborszállítmányt. Azt mondta, hogy az ukrajnai háborúnak súlyos gazdasági következményei vannak, és az élelmiszer-, ruha- és gyógyszerszállítmányok mellett legalább ennyire fontos a hitélet gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközökkel, így például miseborral támogatni az ukrajnai katolikus közösségeket.

Korábban egyébként a kormány számos alkalommal küldött már egészségügyi felszereléseket és élelmiszert is a háború sújtotta területekre.