Októbertől és januártól kapják a cégek a brutális rezsiszámlákat

Októbertől és januártól kapják a cégek a brutális rezsiszámlákat

Áram. Képünk csak illusztráció. (Fotó: Fre Sonneveld / Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Októbertől és januártól szembesülnek majd a cégek azzal, hogy többszörösére nő az áram- és gázszámlájuk, a különbség pedig bőven tízszeres is lehet – derül ki a G7 cikkéből

A vállalkozások jellemzően egyéves szerződéseket kötnek a gáz esetében október, a villamosenergiánál pedig január 1-jei kezdettel, de elképzelhető rövidebb vagy hosszabb időtáv is. Az energiaválságot a háborúhoz kötő kormányzati kommunikációval szemben az árak emelkedése nem az orosz offenzívát követően, hanem közel fél évvel azt megelőzően kezdődött. Így sok cég már tavaly is komoly drágulással szembesült (5-8-szoros), de még ők is négy-ötszörös áremelkedéssel számolhatnak. Viszont azok a cégek, akik korábban többéves szerződést kötöttek, egyszerre szembesülnek majd a tavalyi és az idei árrobbanással. Náluk akár hússzor magasabb lehet az áramár és ötvenszer a gáz.

További probléma lehet, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a kereskedők már hosszú hetek óta lényegében egyáltalán nem kínálnak fix áras termékeket. Azaz a vállalkozások jelen állás szerint 2023-ra csak a tőzsdei árhoz kötötten tudnak áramot és gázt vásárolni. Így azok a cégek, amelyek eddig kilowattóránként fixen 20-60 forintért vették a villamosenergiát és köbméterenként 60-200 forint között a földgázt, most egy folyamatosan változó, de jelen állás szerint ötször-tízszer, vagy akár ennél is magasabb áron kapják majd meg ugyanezt. Mindezért ráadásul jó eséllyel előre kell majd fizetniük, most már ugyanis a kereskedők döntő többsége ezt is előírja.

A portál hozzátette, hogy augusztus 1-jével a mikrovállalkozások kivételével mindenkit kidobtak az egyetemes körből, így majd mindenkinek piaci áron, állami segítség nélkül kell az energiaárakat fizetni.