A hitelek drágák, a betétek keveset hoznak, és lesz ez még rosszabb is

A hitelek drágák, a betétek keveset hoznak, és lesz ez még rosszabb is

A Magyar Nemzeti Bank cégtáblája az épület bejárati kapuja mellett a főváros V. kerületében a Szabadság tér 8-9. szám alatt. (MTVA/Bizományosi: Róka László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hamarosan kiderül, meghosszabbítja-e a kormány a kamatstopot, amely január elseje óta védi a változó kamatozású lakáhiteleseket a törlesztőrészletek emelkedésétől. Az eredeti elképzelések szerint június végéig maradna életben a jogszabály – amely a tavaly október 27-i szinten rögzítette a kamatokat –, azonban Orbán Viktor miniszterelnök a választásokat követően tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, elképzelhető, hogy valamilyen formában ezt követően is él majd a kamatemelési tilalom. A csütörtöki kormányszóvivőin is hasonló információk láttak napvilágot.

Amennyiben mégsem hosszabbítják meg a kamatstopot, úgy 470 ezer lakáshiteles várhatja, vajon mennyivel emelkedik a törlesztőrészlete. Ugyanis ennyien vannak olyan adósok, akik egy évnél rövidebb kamatfordulóra adósodtak el: jellemzően régebbi szerződésekről, egykori devizahitelesekről van szó, akiknek devizahitelét változó kamatozású forinthitelre váltották a bankok.

Azok, akiknek június vége előtt fordul a szerződésük, még az októberi 2,02 százalékos Buborral, illetve az arra rakódó banki kamattal folytathatják a törlesztést, szemben a jelenleg érvényben lévő 6,47 százalékos Buborral. Vagyis a szerencsések harmadakkora kamatot kell fizessenek, mint akik most szerződnek változó kamatozású lakáshitelre.

Az infláció megfékezése miatt folyamatosan emelkedő jegybanki kamatkörnyezetre reagálva a kereskedelmi bankok húsvét után immár harmadik alkalommal emelték hiteleik kamatait.

Egyelőre jól járnak, akik beleesnek a kamatstop korlátozásba, mert sem a január óta elmaradt kamattartozást, sem a tőketartozást nem csaphatják hozzá a tartozáshoz a kamatstop kivezetését követően.

Jelen állás szerint azonban június 30-át követően az idei évben háromszor megemelt kamatok miatt akár jelentősen is megemelkedhet a törlesztőrészlet. Egyelőre úgy tűnik, hogy egyes kamattámogatott hitelek esetében is sor kerülhet a törlesztő jelentős emelkedésére. A Bankmonitor számításai szerint – amelyet a 24.hu idéz – egy olyan lakáshitel esetében, amiből még 10 millió forint kifizetése és 10 éves futamidő van hátra, a kamatperiódus pedig három hónapos, amelyre éppen áprilisban kerül sor, kamatfelár pedig 3,5 százalékos, a következő a helyzet.

Jelenleg, azaz a kamatstop idején a havi törlesztőrészlet 108 600 forint, amely június 30. után 131 900 forintra emelkedik majd. A 23 300 forintos plusz teher a havi fizetési kötelezettség több mint 21 százalékos emelkedését jelenti. Amennyiben a futamidő végéig maradna a kamatstop, 2,8 millió forintot takarítana meg az adós.

A kamatemelkedésnek azonban még nincs vége, hiszen a jegybank jelzése szerint a folyamatosan növekvő infláció miatt tovább fog emelkedni a következő hónapokban a kamatkörnyezet. Ha jelenlegi tempóban emelkedik a kamat és azzal együtt a Bubor, akkor hamarosan 7,5-8 százalék is lehet a Bubor értéke. Példánk esetében a kamatfordulónál már 140 500 forintra emelkedhet a havi törlesztőrészlet, ami 30 900 forintos, azaz csaknem 30 százalékos emelkedést jelent.

Annak, aki szeretne megszabadulni ettől a fenyegetéstől, érdemes – több bank ajánlatát is kikérve – megfontolni, hogy mielőbb fix kamatozásúra váltsa hitelét, mert az idő előrehaladtával egyre szigorúbbak lesznek a hosszabb időre fixált kamatozású hitelek feltételei.

A betéti kamatok emelkedése ugyanakkor jelentősen alatta marad a hitelkamatok növekedésének, jelenleg a legjobban fizető betétlekötés 3,55 százalék, ami már sokkal nagyobb, mint korábban a tavalyi évben volt, de mértéke messze van a hitelkamatoktól. A jelenséget szakértők több dologgal magyarázzák. Egyrészt a bankok közötti verseny nem kell erőssége okozhatja ezt a lemaradást, más vélekedések szerint a kamatstop relatíve komoly terhet jelent a pénzintézetek számára, amelyet valamelyest ellensúlyozhatnak azzal, hogy alacsonyan tartják a betéti kamatokat. Jelenleg egyébkénti is nagy a bankok likviditása, tehát nincs szükségük pótlólagos forrásokra, így nem ösztönzik magas betéti kamatokkal az ügyfeleket, hogy bankban kössék le forintjaiakat.

Címkék: infláció, Bubor, kamatstop