A második világháború után, 1945 tavaszától augusztusig tartott Csehszlovákiában a „vad kiűzés” (wilde Vertreibung), a szláv államban élő németek és magyarok sokszor kegyetlenséggel, gyilkosságokkal párosuló, spontánnak hazudott eltávolítása. Augusztustól aztán szervezettebb és valamivel humánusabb formában folytatódott ugyanez. Szerzőnk egy korábban megjelent könyvben lelt érdekes adalékokra a történtekkel kapcsolatban.
Sidonia Dedina Edvard Benes, a likvidátor című, ma már csak antikváriumokban fellelhető könyvéből számos, döbbenetes, eddig nem ismert tényt és eseményt tudtam meg. A szerző az 1945-ös csehországi eseményeket kutatta, melyek során a csehek bosszút álltak a szudétanémeteken, akiket mind Hitler csatlósainak, nácinak állítottak be. A fasisztákhoz mérhető kegyetlenséggel verték ki őket az otthonaikból, rabolták el értékeiket, és hajszolták át őket Németországba – ahol a megszálló orosz, angol és amerikai hatóságok szintén nem akartak tudni róluk.
Az egyik legdrámaibb történet a 30 ezer brünni német kiűzése, akiket gyalogmenetben hajtottak a német határra, nem kímélve az öregeket és a gyerekeket sem. Akik nem bírták, azokat agyonverték vagy lelőtték – akárcsak a pesti zsidókat 1944 telén. A fogságba esett német katonákat lágerekbe hurcolták, ahol kínozták, éheztették és szisztematikusan gyilkolták őket. Ustinad Labenben a cseh hadsereg szabályos pogromot rendezett a német lakosság ellen, az Elba hídjáról dobták őket a folyóba, s a felmerülőkre lőttek. A „némettelenítés” Benes elnök politikája volt, aki a háború alatt Londonban húzta meg magát, annak végén azonban hazatért, és senki által meg nem választva, ismét államfőnek nyilvánította magát. Dedina szerint az 1943-as, Heydrich helytartó elleni merénylet is az ő ötlete volt, ennek következménye lett Lidice falu megsemmisítése. Mindez Benesnek azért kellett, hogy hivatkozhasson rá a németek kiűzésekor.
Ezek az események a háború győztes nagyhatalmainak csendes asszisztálása mellett zajlottak, legfeljebb egyes diplomaták enyhe ejnye-bejnyéje kísérte őket. A csehek a potsdami megállapodásokra hivatkoztak, holott az ottani döntéseket a németek kitelepítéséről éppen ők kezdeményezték.
A csehek, illetve szlovákok hasonlóan embertelenül bántak a magyarokkal is, mint a németekkel, bár a könyv ezzel nem foglalkozik, ám a szerző a 2004-es magyar kiadáshoz írt előszavában hangsúlyozza e tényt. A Benes-dekrétumok a két nemzetiséget mindig együtt említik – így a magyarokkal sem bánhattak sokkal finomabban. Velük kapcsolatban azonban – a nagyhatalmak nyomására – tárgyalások kezdődtek a csehszlovák és magyar kormány között, melynek során 1946-ban lakosságcsere-egyezmény jött létre – ezt a magyar kormány a kitelepített svábok házait igénybe véve valósította meg, hazánk szégyenére.
Benes nacionalista politikáját a Gottwald vezette kommunisták is támogatták, bízva abban, hogy idővel a teljes hatalom az övék lesz – ami az elnök lemondása után, 1948-ban be is következett.
Dedina 165 ezer korabeli dokumentumot gyűjtött be és dolgozott fel, így teljes és részletes képet tud alkotni 1945 Csehszlovákiájáról. A szerző dokumentumregénynek minősíti könyvét, a korabeli anyagokat irodalmi szövegnek dolgozta fel, párbeszédeket konstruált, elképzelt helyzeteket írt le. Ez olvasmányosabbá teszi a könyvet, de a hitelességét csorbítja. Benes jellemzése és a szájába adott mondatok erős negatív elfogultságról tanúskodnak. Kételyeimet azonban más források alapján félre kellett tennem, mivel egy, a Havel elnökről szóló könyv (Zantovsky: Havel – egy élet) is tízezrekre teszi a német áldozatok számát, ez a könyv pedig 170 ezer halottat említ. Dedina rengeteg történetet dolgoz fel, melyek mind azt mutatják: sok ember vadállattá válhat a nacionalista propaganda hatására. Vannak persze humánus hősei is, akik segíteni próbáltak az üldözötteken, de az összkép drámai.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/35. számában jelent meg, augusztus 27-én.
