Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy valaki négy és fél soros mondattal kezdje első novellafüzérét. Merthogy a Gesztenye placc nem hagyományos értelemben vett történetgyűjtemény, hanem egyben is olvasható és olvasandó cselekményláncolat. Mesterházy Balázs két verseskötet után jelentkezett a mintegy 230 oldalnyi prózafolyammal, amelynek tulajdonképpen az első mondatánál eldől minden.
Már itt egyértelművé válik, hogy pontosan úgy fogunk lomhán átkígyózni féldecik és szerelmek határolta idősíkokon – meg a gyönki tereken és a tolnai tájon –, mint ahogy a búgó-csattogó távolsági buszok szoktak. A forma tehát illeszkedik a tartalomhoz, Mesterházy időkezelése tökéletesen idézi meg azt a falusi hangulatot, ami valamiért mindig, szinte kötelezően a múlt idő. Itt minden megtörtént már, nem is egyszer, ma már eseményszámba megy az is, ha egyáltalán alkalmunk nyílik felidézni, hogy tulajdonképpen mi is történt itt, velünk. Persze ahogy a történetek haladnak, úgy színeződnek, de a mag mindig megmarad, ahogy novelláról novellára átzsilipelődik egy-egy mondat a következő történetbe, így (is) biztosítva a folytonosságot.
Vissza az ókontriba | Magyar Hang
Amit egy nagyregény kínálni tud, azt az Ókontri megadja. Ráadásul a könyv a történelmi szükségszerűség regénye, csak nem az ismert értelemben.
Meg persze azzal is, hogy megkapjuk ugyanazokat a történeteket többször is: csak más perspektívából. Így aztán persze mindjárt nem is lesznek ugyanazok, aminek megvitatása, ütköztetése persze egy következő sztori alapja is lehet. Rengeteg potenciális anekdota tűnik fel és tűnik el így, ami egyfelől nagyszerű, hiszen ki nem szereti, ha helyenként már-már tobzódhatunk a fordulatokban gazdag – helyenként popkulturális utalásokban és egy feltehetően fiktív Gyönk szokásaiban és berögződéseiben bővelkedő – mesékben. Csak hát néha pont az a történet lesz a szövegfolyam áldozata, amelyikre igen kíváncsiak lettünk volna.
A Gesztenye placcon a fülszöveg ajánlója szerint három prózazseni, Bohumil Hrabal, Tar Sándor és Esterházy Péter találkozik, és valóban; a hangulatban az első kettőt, a nyelvbűvészkedésben utóbbit fedezhetjük fel. Utóbbi kapcsán ugyanaz a kétélűség tapasztalható, mint a túlcsorduló mesélőkedv kapcsán: néha, amikor kicsit csináltnak tűnik egy leírás, azt érezzük, hogy a kevesebb több lenne. Amikor viszont – és ebből van több – sikerül visszaadni a kocsmás sztorik jellegzetes, élőbeszédszerű fordulatait és ritmusát, akkor legszívesebb felülnénk egy távolsági buszra, hogy eldöcögjünk Gyönkre, a Gesztenyefa presszóba sztorizni.
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc. Pesti Kalligram, 2018. 3500 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/10. számában jelent meg, 2019. március 8-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/10. számban? Itt megnézheti!
