HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Időgép A dajka, aki ...

A dajka, aki ellopta a Szent Koronát

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

Ötszáznyolcvan éve, 1440. február 20-áról 21-ére virradó éjjel olyasmi történt, amire korábban nem igen volt példa a Magyar Királyság történetében: a visegrádi fellegvár ötszögletű tornyának kincseskamrájából ellopták a Szent Koronát.

A megrendelő Luxemburgi Zsigmond lánya, a nem sokkal korábban elhunyt Habsburg Albert magyar király állapotos özvegye volt. Az akciófilmbe illő jelenetekkel tarkított „műveletet” pedig Erzsébet királyné bizalmasa – kisebbik lánya, az akkor nem egészen hároméves Erzsébet dajkája –, Kottanner Jánosné Wolfram Ilona hajtotta végre a mai napig ismeretlen nevű magyar férfi és azonos nevű egyik szolgája közreműködésével. Az eseményeknek az ad különös ízt, hogy a történteket maga Kottannerné örökítette meg emlékirataiban.

HIRDETÉS

No, de ki volt ez a vakmerő nő, miért akarta Erzsébet megszerezni a koronát? Vajon mit tudott minderről a kortárs történetírás? S mindennek milyen hatása lett később a koronára nézve? A források mentén érdemes felgöngyölíteni az eseményeket – s mellékesen kikacsintva, egyértelműen megérné a megfilmesítést a nagy magyar történelmi filmláz közepette.

A többek szerint tehetséges, ezért többre hivatott Habsburg Albert egy tiszavirág életű uralkodást (1437. december 18. – 1439. október 27.) követően, 42 évesen egy török ellen szerveződő, ám végül meghiúsuló hadjárat során vérhasban elhunyt. Az akkor már jócskán várandós Erzsébet – akinek a korabeli orvosok, javasasszonyok mindenképp fiút jósoltak –meg akarta tartani a hatalmat a születendő gyermekének. A magyar nemesség jó része – köztük például Hunyadi János – azonban olyan királyt akart, aki maga képes a törökökkel szembeni had élére állni.

Ezért azt tervezték, a 16 esztendős, nálunk I. Ulászló néven ismert lengyel királyt ültetik trónra, és rá akarták venni a 31 éves özvegyet, hogy menjen hozzá az ifjúhoz. Erzsébet ettől vonakodott, s három olyan feltételt szabott – például hogy születendő gyermeke legyen a trónörökös –, amelyben biztos volt, hogy nem teljesülhetnek.

HIRDETÉS
Habsburg Albert király és felesége, Luxemburgi Erzsébet királyné a klosterneuburgi ágostonos apátság oltárképén

A Budáról a királynéi uradalomba, Visegrádra visszatérő Erzsébet ekkor már a korona megszerzésén morfondírozott. Így került a képbe Kottanerné, aki kifejezetten bizalmas viszonyt ápolt az özveggyel. A terv szerint a Kottanerné által – a ruhája alatt – már korábban kicsempészett királynéi koronával és ékszerekkel Erzsébet Komárom érintésével Pozsonyba húzódva várja be a Szent Koronát, hogy aztán Habsburg Frigyes herceg oltalmába helyezze magát, a magyar államiságot jelképező ereklyét és születendő gyermekét.

Wolfram Ilona egy bécsi patríciuscsalád sarjaként 1400 körül született, 1431-es haláláig Székeles Péter soproni polgármester felesége volt, egy évvel később ment hozzá a bécsi Szent István-székesegyház prépostjának kamarásához, Kottaner Jánoshoz. A Helén néven is emlegetett asszony magyarul is megtanult, saját elmondása szerint értette a nyelvet, de nem beszélte. Emlékiratait is német nyelven jegyezte le, amely így a legkorábbi Magyarországról szóló német nyelvi emléknek számít. Érdekes adalék ehhez, hogy egyúttal értelmetlen, hogy miközben a koronarablás miatti megtorlásból fakadó félelemből a nevét üresen hagyja, addig a férje nevét kiíratta. Az emlékirat feldolgozója, Mollay Károly megjegyzéséből tudjuk, hogy „nevét utóbb egy második kéz jegyezte be.”

Írásának hangsúlyos eleme az isteni gondviselés, azaz hogy az események a mindenható akaratával történtek.

„Amikor aztán elérkezett az igazi ideje annak, hogy Isten csudatételét véghezvigye, akkor Isten egy férfiút küldött nekünk, aki elvállalta, hogy kihozza a Szent Koronát: ez magyar volt, …-nak hívták, hűségesen, okosan, férfihoz méltón fogott neki a dolognak, s előkészítettünk mindent, ami a dologhoz kellett” – írja például az ereklye meglovasításában segédkező társáról.

A beszámoló értékét növelik azok a személyiségrajzok, amelyekkel a királyné öltöztetőnője az események résztvevőit jellemzi. Ebből például az érződik, míg Erzsébet egyik unokatestvére, Cillei Ulrik végig támogatja, addig a másik kuzinja, Garai László koronaőr – akire Visegrád igazgatását is bízza az özvegy – már jóval óvatosabb.

HIRDETÉS

Ugyan nem fordul rokona ellen, de gyanakvó például Kottanerné február 20-i visegrádi feltűnése miatt, ahogy már a királynéi korona „kicsempészésekor is az volt”. Így várnagyát elővigyázatosságra intette. Pöker Ferenc azonban „ekkor gyöngélkedett, mégis szándékában állt, hogy az ajtó elé feküdjön, amely első bejáratul szolgált a Szent Koronához. Betegsége ekkor súlyosbodott, ahogy Isten akarta, a férficselédeket viszont ide nem fektethette, mivel ez a hölgyek házában volt. Ezért vászonkendőcskét borított arra a lakatra, amelyet mi a sarokvas mellé tettünk, s pecsétet nyomott rá.”

A gyilkosság, amellyel Zrínyiék üstökön ragadták a szerencsét | Magyar Hang

A szigetvári hős és fivére Ferdinánd intésére 480 éve végzett a korábbi sztárkatonával, Hans Katzianerrel.

Kottannerné segítőjének és szolgájának komoly munkát kellett végeznie annak érdekében, hogy bejusson a belső terembe, ahol a Szent Koronát őrizték. Az isteni gondviselés azonban ezúttal is hangsúlyos szerepet kap, mert a hatalmas lárma ellenére senki sem kelt fel a zajokra. Pedig az udvarhölgy már páncélban érkező hadat vizionált. „Amikor az ajtóhoz értem, senkit sem hallottam. Megörültem és hálát adtam Istennek, folytattam imámat, s azt hittem, hogy az ördög műve volt, aki szívesen meghiúsította volna a dolgot.”

A korona végül egy vörös bársonypárnába varrva hagyta el a fellegvárat. „A derék fickó akkor vállára vette a vánkost, ócska tehénbőrt borított rá, ennek hosszú farka volt, amely hátul lelógott, úgyhogy mindenki utána nézett, és elkezdett nevetni” – emlékezett vissza a történtekre a bécsi asszony. Fontos hangsúlyozni, amit Kottannerné jótékonyan elhallgatott, hogy tudniillik csupán a koronát sikerült meglovasítani, a többi koronázási jelvény Visegrádon maradt.

A magyar Szent Korona elorzása Visegrádról. A Hölgyfutár 1864. I. félévi műlapja – Pesky Ede (1835-1910) grafikája (Forrás: Wikipédia)
A magyar Szent Korona elorzása Visegrádról. A Hölgyfutár 1864. I. félévi műlapja – Pesky Ede (1835-1910) grafikája (Forrás: Wikipédia)

Az udvarhölgyek „elszállításának” ürügyével még reggel elindult Komárom felé a menet. A befagyott Dunán átkelő karaván aztán majdnem végzetes balesetet szenvedett, ami többek között Habony Árpád 2001-es koronagondnoki megbízatásának és a Szent Korona első Orbán-kormány alatti Esztergomba utaztatásának is keresztbe tett volna. Merthogy egy ponton úgy tűnt, a magyar alkotmányosság legbecsesebb ereklyéjét örökre elnyelheti a történelem.

„Így érkeztünk a Dunához, amelyen felhalmozódott a jég, de egyik-másik helyen már megvékonyodott. Amikor aztán rámentünk a jégre, úgy a Duna közepe táján az udvarhölgyek szekere alatt beszakadt, a szekér felfordult, az udvarhölgyek sikítottak, és egyik a másikát nem látta. Akkor nagyon megijedtem, és arra gondoltam, hogy a Szent Koronával együtt a Dunába kell vesznünk. Isten azonban segítségünkre volt, úgyhogy senki sem került a jég alá, de minden más holmi, ami a szekéren volt, leszóródott, részben a vízbe, a jég alá. A sziléziai hercegkisasszonyt és a legelőkelőbb udvarhölgyeket magamhoz vettem, és Isten segítségével így értünk át a jégen, meg a többiek is mind.”

Erzsébetnek végül nem sikerült eljutnia Pozsonyba, ahogy ugyanis a menet még február 21-én Komáromba ért, a királynénál – egy héttel a várt előtt – beindult a szülés. A feljegyzések szerint V. László rekordgyorsasággal jött a világra. Az urak egy része végül hajlott arra, hogy a csecsemőt megkoronázzák, így a kétségbeesett Erzsébet, hogy leplezze tettét, Kottannernével visszacsempésztette volna a koronát.

– (Gerai) László bán úr beleegyezett, hogy átadja nekem a koronát, mit tehetnék, hogy megint a visegrádi várba kerüljön – kérdezte állítólag ekkor udvarhölgyétől Erzsébet.

„Amikor ezt meghallottam, úgy megijedtem, hogy minden tagomban megéreztem, hogyan változhatott meg ennyire az okos asszony gondolkodásmódja, s azt gondoltam magamban, ez az ördög sugallata. Nem tudtam magamat türtőztetni, és ingerülten válaszoltam, így szólva: »Úrnőm, mondjon le erről, ezt nem teszem meg, és ennyire többé nem kockáztatom az életemet, nem is javallom, mindig jobb a bokorban, mint a kalodában. Visszaadni bizonyára még bármikor lehet, aki most barátja, abból ezután még ellensége lehet.« Miközben a nemes királyné ezt hallgatta, hogy indulatból ilyen gorombán válaszoltam neki, megnémult, nem mondott sem igent, sem nemet, válasz nélkül faképnél hagyott, és erről a dologról soha többé nem beszélt velem.”

HIRDETÉS

Erzsébet kénytelen-keletlen beismerte a lopást, a koronázást mindettől függetlenül megtartották. A csecsemőt 12 hetesen, 1440. május 15-én, pünkösd napján az esztergomi érsek, Szécsi Dénes Székesfehérvárott királlyá koronázta. A ceremóniával kapcsolatban, egyrészt kiszólva a magyar szokásjogban kevésbé jártas német közönség felé, másrészt, hogy nyomatékot adjon László törvényes felkenésének, megjegyzi: „Mert a Magyar Királyságban három törvényük van, s akinél egy hibázik, arról úgy vélik, hogy nem törvényes király. Az egyik törvény úgy szól, hogy Magyarország királyát a Szent Koronával kell megkoronázni. A másik, hogy az esztergomi érsek koronázza meg. A harmadik, hogy a koronázás Fehérvárott történjék.”

„Ti ezzel a Koronával mostantól kezdve egyetlen véretekből származó királyt sem fogtok megkoronázni” | Magyar Hang

A magyar történelem egyik legviharosabb időszakában kellett helytállnia. A neki tulajdonított baljós prófécia a mai napig elkíséri: ötszáz éve született és negyven évesen, 1559 szeptember közepén hunyt el az utolsó magyar származásúként számon tartott király, Szapolyai János felesége, Jagelló Izabella.

A korona V. László bölcsője alá rejtve Győr, majd Sopron érintésével novemberben kerül Frigyes birtokába. A kincseskamrát 1440. június 29-én, az országgyűlést követően nyitották fel, ahol a Szent Koronán kívül minden koronázási jelvényt megtaláltak. Garai Lászlót és Szécsi Dénest elfogták. Az ellentábor szabadsága fejében, Ulászlót Szécsi esztergomi érsek részvételével, ugyancsak Székesfehérvárott a Szent István székesfehérvári ereklyetartójáról leszerelt koronával 1440. július 17-én királlyá koronázta. Garai ugyancsak Ulászló oldalára állt, elnyerve így ő is a szabadságát.

Kottannernének soha nem sikerült elmesélnie Erzsébetnek, miként sikerült elhozni a Szent Koronát.

„Istennek mindama csudáját és jelképes segítségét, amelynek tanúi voltunk, őnagysága nem tudta, s úgy is halt meg (1442. december 19-én, 33 éves korában, néhány nappal azután, hogy Győrött kiegyezett Ulászlóval), hogy nem tudta meg. Sohasem adódott úgy, hogy olyan sokáig egyedül lehettem volna vele, hogy mindent az elejétől a végéig elmondhattam volna neki” – írta a királyné udvarhölgye.

Érdekes, hogy a korabeli történetírók mit sem tudnak a koronarablásról. A késő középkor és a Mohács előtti időszak legnagyobb szabású, Magyarország történetét feldolgozó, a Thuróczi-krónikát kibővítő Antonio Bonfini sem írt róla. Ugyan az eseményekhez képest jó negyven évvel később készített munkájában Albert, majd Erzsébet alatt több koronamozgatást is megemlített, ám Kottanerné akciójának nyoma sincs.

III.4. (85) … Albertet a kellemetlen hír sietségre ösztökélte, nehogy ostromlóit szövetségesei vesztét kelljen látnia, ezért amilyen gyorsan csak tudott, szakadatlan menetben iparkodott Magyarországra. Mihelyt Budára ért, jelentették Palóci György esztergomi érsek halálát, és e nagy tekintélyű férfi végzete súlyos bánatot okozott neki; az ő őrizetére volt bízva az esztergomi várban a korona a királyi jelvényekkel. A király a királynéval együtt odautazott, és a várat átadta a feleségének; ez a kincstár felügyelőjének kíséretében megszemlélte azt, és nézelődés közben titkon elemelte a koronát, amelyet átadott egy vénasszonynak. Miután mindent szabályosan számba vettek és lepecsételtek, Albert nyomában visszament Budára.

(155) Amikor a pannonok Ulászló királyt Lengyelországból behívták és a királyságba beültették, az üdvösség ezer fölötti négyszáznegyvenedik esztendeje folyt, és a pünkösd ünnepe közeledett. Erzsébet, amikor rájött, hogy a magyarok visszaéltek a lehetőséggel, amelyet engedett nekik, holott ő gyönyörű fiúgyermeket szült, nyomban megbánta, hogy kiengedte a kezéből a hatalmat. (…) A szövetség, az Ulászlóval való egyezkedés és a házasság meghiúsult. (…) Így hát két párt alakul az országban; sokan a lengyel mellé állnak, a többség a gyermek László oldalára, mert ezek úgy vélekednek, hogy nem illendő és nem tisztességes dolog a király és római császár fiát kisemmizni az öröklött királyságból.

(160) Emellett sajnálták is gyámoltalansága és árvasága miatt, ami számos püspököt és kiskirályt vonzott az utószülött mellé; Zsigmond tetteit, jótéteményeit sem felejtették el az urak. Ezek a királynéval együtt arra az elhatározásra jutottak, hogy a kisfiút haladéktalanul meg kell koronázni, és megegyezésük értelmében az egész párt Fehérvárra sietett. Mihelyt ideérkeztek, a bíborosi méltósággal kitüntetett Szécsi Dénes esztergomi érsek az országgyűlés előtt tartott mise során szabályszerűen megkoronázta az anyja ölében rívó, még négy hónapot sem betöltött kisdedet.

(165) … Miután a koronázási ünnepség lezajlott és a gyűlés feloszlott, az anya és a fiú a főemberek tisztes kíséretében elment Visegrádra, hogy a szentséges fejéket elhelyezze a roppant erős várban, amelynek parancsnoka Garai László volt, mert az ősök a korona őrzésére ezt az egyetlen helyet jelölték ki, mint legmagasabbat és legbiztonságosabbat. Ámde, amikor a várba értek, a királyné becsapta az összes jelenlevő előkelőséget, félve tudniillik a bekövetkező viszontagságoktól, úgy tett, mintha visszahelyezné a koronát, miközben megint elcsente azt, ügyes szemfényvesztéssel kijátszotta a figyelő tekinteteket, aztán megparancsolta, hogy a ládikát a főurak zárják le pecséttel.

(170) Ezután az országban uralkodó civakodásra hivatkozva elutazott Ausztriába Frigyeshez, a rómaiak királyához, Stájerország fejedelméhez, aki – mint többen állítják – a gyermek nagybátyja volt, és a fiút meg a koronát az ő hűségére bízta, amiből örökös visszavonás és az alemannokkal szüntelen háborúság származott.

Mollay Károly szerint a minden bizonnyal V. László számára készült emlékirat valamikor 1450 táján jegyezték le. Ma egyetlen példánya ismert, amely a bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtár tulajdonában van. A tizenhat, mindkét lapján teleírt levél nem az elbeszélő saját kézírásával, hanem egy tapasztalt íródeák közreműködésével készült. Utóbb egy második kéz is hozzáírt, amely lejegyezte Kottannerné nevét is. Hogy pontosan mikor került elő, azt a mai kartonokból sem lehet megtudni. Az biztosra vehető, hogy a kézirat a cseh és osztrák királyi kancellária 1749 és 1848-as iratanyagában már szerepelt.

A hatalomért folytatott harcban az utókor számára az Ulászló-féle – a koronázását egy korabeli oklevéllel megindokoló és szentesítő – jogértelmezés vált elfogadottabbá. A Habsburg érintettség, és a dinasztiával szembeni későbbi ellenszenv nem utolsó sorban a Thuróczi-krónika rettentően negatív V. László képének is köszönhető – és például Arany János V. Lászlójában is érezhető. Így Kottannerné tette is inkább negatív megítélés alá került, a korona elorozásáról beszéltek – lásd Pesky Ede 1864-es témában készített karcolatát.

V. László portréja 1457-ből

Az tény, Erzsébet udvarhölgye egyértelműen a csecsemő király pártján állt, abból a szemszögből írta meg memoárját és interpretálta a gyermek koronázásának jogosságát – akit maga tartott a ceremónia során. Az igazsághoz egyúttal az is hozzátartozik, hogy az ellenérdekelt fél, a lengyel Jagellók ugyanolyan dinasztikus terjeszkedést folytattak, mint Habsburg társaik. Ulászló kortárs lengyel történetírói, mint például Jan Dlugosz, ugyanúgy ostorozták, megvetéssel és ellenszenvvel viseltettek később a magyar „nemzeti” királynak számító Hunyadi Mátyással szemben.

I. Ulászló az 1444-es várnai csatában esett el. Az egykor a pártján álló Hunyadi János később, 1446 és 1452 között V. László kormányzójaként már egészen másképp értékelte Kottannerné tettét. 1452-ben jutalmul neki ajándékozta a csallóközi Kisfalud birtokát. 

Erzsébet sem maradt szűkmarkú gyermekei dajkájával szemben. Juhász László Bécs magyar emlékei című kötetében arról tájékoztat, hogy az özvegy királyné 1441-ben hálája jeléül nekiadományozta az úgynevezett Arany kígyó házat. A Steindlgasse 6. szám alatt álló épület: „Az első emeleten lévő Kosztka Szent Szaniszló-kápolna lépcsőházát (kurrentgassei oldal) magyar vonatkozású barokk festmény díszíti. A képen Szent István király látható, amint Imre herceget oktatja. A művészi szempontból nem túl értékes ábrázolás állítólag egy körmöcbányai festő műve. A látogató, az olajfestményt szemlélve, a középpontba helyezett Szent Koronáról akaratlanul is arra gondol, hogy ennek a koronának az ellopásáért jutalmazta meg Erzsébet királyné kedvenc udvarhölgyét ezzel az épülettel. Sőt vannak, akik feltételezik, hogy Kottaner Ilona Visegrádról Bécsbe érkezve, átmenetileg itt rejtette el a magyar koronát. Ezt a sarokházat a későbbi századokban, a cégérről »Arany kígyó ház«-nak hívták.”

A bécsi Steindlgasse 6. szám ma (Forrás: Google Maps)

V. László mindössze 17 évesen, az esküvőjére készülve, 1457-ben hunyt el. Noha pletykáltak mérgezésről is, valószínű, hogy a fiatal király vesztét leukémia okozta. A Szent korona 23 évig maradt a később német-római császárrá emelkedő III. Frigyes birtokában. Mátyás hat évig küzdött azért, hogy visszaszerezze. Ez végül az 1463-ban megkötött bécsújhelyi békével sikerült neki, igaz, nagy árat fizetett: 80 ezer aranyat a koronáért és az Erzsébet által ugyancsak Frigyesnek elzálogosított Sopronért. Egyúttal belement abba is, ha nem lesz legitim (törvényes) örököse, akkor a magyar trón is a Habsburg uralkodóra és jogos örököseire száll.

Mátyást, hogy meglegyen a három a magyar igazság, ugyanaz a Szécsi Dénes koronázta végül meg 1464-ben, aki korábban V. Lászlót és I. Ulászlót is felkente. Kottannerné akciójára ekkor válaszul Mátyás óvintézkedéseket tett, hogy a szent koronázó ereklye védelme biztosított legyen, és ne kerülhessen illetéktelen kezekbe.

A Szent Korona-kutatás számára is fontos, 1681 végén kiadott nyomtatvány került az Országos Széchényi Könyvtárba | Magyar Hang

A Központi Antikvárium árverésén vásárolt kötet jelentőségét tovább növeli, hogy a 16–17. századi koronázásokról viszonylag kevés egykorú önálló kiadvány jelent meg.

Az ezt szabályozni kívánó 1464-es törvény 2. paragrafusa a következőképp rendelkezett: „Mi tehát, tisztünknél fogva, a Szent Korona kellő megőrzése és megtartása céljából e helyen a főpap és báró uraknak, meg országunk nemeseinek közös megegyezésével és akaratából egy különben megszokott helyről (a visegrádi fellegvár ötszögletű tornyának kincsestára) és arra alkalmas személyekről kívánunk gondoskodni, nemhogy, amitől Isten őrizzen, a korona ismét ez országtól idegen kézre kerüljön.”

Felhasznált források, szakirodalom

• A korona elrablása. Kottanner Jánosné emlékirata 1439-1440 – Fordította, sajtó alá rendezte: Mollay Károly. Magyar Helikon, Budapest 1978. – A teljes szöveg online ITT olvasható. Az eredeti forrás leltári kartonját pedig ITT találják.
• Bertényi, Iván: A magyar korona története. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1980.
• Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei – Fordította: Kulcsár Péter. Balassi Kiadó, Budapest 2019.
• E. Kovács, Péter: Matthias Corvinus. Officina Nova, Budapest 1990.
• Juhász, László. Bécs magyar emlékei. Szent István Társulat, Budapest 1999.

Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!

Ennek a cikknek a rövidített, nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/8. számában jelent meg, 2020. február 21-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/8. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Balogh Roland
Balogh Roland
1980-ban született újságíró, a Magyar Hang alapító munkatársa, valamint a magyar zenekarokkal foglalkozó Ígéretes titánok blog alapító főszerkesztője. Korábban, 2008-tól tíz éven át a megszűnéséig a Magyar Nemzet újságírója, szerkesztője, nyolc évig a külpolitikai-, majd a kultúra rovat munkatársa. Érdeklődési témakörei: régészet, Kelet-Európa történelme, kiberbiztonság, csúcstechnológiai trendek és underground zene.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

35,801lájkolóTetszik
3,174követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Nagyon súlyos és hosszú válság jön” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Róna Péterrel, Döbrentey Ildikóval és Levente Péterrel. Együtt kell élnünk a fenyegetéssel? Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Aláírta a miniszterelnök az ingyenes parkolásról szóló rendeletet

Ellenzéki polgármesterek aggódnak: kivéreztetik az önkormányzatokat, lazulni fog a kijárás korlátozás betartása, gond lesz a lakók parkolásával.