A szürrealista művészet egyik vezető alakja és a feminista mozgalom egyik élharcosa

Frida Kahlo és Remedios Varo mellett Mexikó legjelentősebb női művészeként tekint a világ Leonora Carrington szürrealista festőre, akinek művészete azonban sokáig nem kapta meg a kellő figyelmet. A festő, rajzoló, szobrász, író, utazó és lázadó Carrington a szürrealizmus és a feminizmus egyik kulcsfigurája, akinek egyszerre lenyűgöző, izgalmas és fájdalmas életműve – Kahlóéhoz hasonlóan – tele van személyes drámákkal. Festményein, rajzain és könyveiben felidézi a háború előtti párizsi éveket, a polgárháború alatti Spanyolországban elszenvedett poklot, a tengereken átívelő útkeresést, de a Mexikóvárosban megtalált békét és újjáépített életet is. Carrington létezése folyamatos menekülés volt: menekült a szülők, a klisék, az értelmetlen szabályok és a társadalmi elvárások elől. Szabad lélek volt, aki fantasztikus világokat és lényeket teremtett, szubjektív univerzumának szereplői és tájai Bosch motívumait idézik. Művei éppúgy szólnak a tudatalatti hatalmáról, mint a képzelet és a szabadság fontosságáról, illetve bizonyságot tesznek arról, hogy a nők kiléphetnek a rájuk osztott szerepekből, nem csupán múzsák lehetnek, hanem egyenrangú művészek, érvényes alkotók.

Leonora Carrington 1917-ben gazdag, textiliparban érdekelt családban született az angliai Lancashire-ben. Már gyerekként különcnek tartották: lázadó volt, olyan lány, akire az akkori világ még egyáltalán nem állt készen. Nem léteztek határok, amelyek ennek a zabolátlan gyereknek a kreativitását megfékezhették volna. A vallásos leányiskolában az apácákat komolyan aggasztotta, hogy Leonardo da Vincihez hasonlóan mindkét kezével tudott írni, egyszerre és fordítva, mintha tükörbe nézne. Ebben az időszakban elhatározta, hogy szent lesz, és lebegve fogja hirdetni az igét – természetesen kirúgták.

• Hogyan került kapcsolatba a szürrealizmussal?
• Mi történt vele, miután Madridban három katona megerőszakolta?
• Milyen magyar szál volt az életében?